Evangélikus algymnasium, Nyíregyháza, 1865
I. Élet és iskola. Közli dr. Emeríczy Géza. Semmi sem bizonyosabb, minthogy e kettő közti viszonyt legtöbben nem, sokan félreismerik. Milyen nagy azok serege, kik az oskolák czélja és feladata fölött soha sem gondolkoztak, kiknek ha általán van valami nézetök e tekintetben, az abban áll, hogy az oskola költséges hiábanvalóság, uraknak való fényűzés , mely a szegény ember gyermekét csak a hasznos foglalkozástól, po.liba őrzéstől, gyermek dajkálástól, vonja el. — Az oskola ezen értelmezése — ha ugyan ilyetén felfogás értelmezésnek mondható — leginkább a nép alsóbb rétegeiben tenyészik ugyan, s igy mindenek előtt elemi oskolákra vonatkozik; azonban a vagyonosabbak közt is vajmi sokan gondolkoznak nálunk igy vagy még roszabbul az oskolák fölött. És — mi sajnosabb — ezek ebbeli nézetüket gymnásiumokra és egyetemekre is terjesztik ki. Gymnásium és egyetem szerintük nem egyéb, mint oly intézet, hol a serdülő ifjúság idejét kellemesen is illemmel töltheti, hová fiaikat csak azért küldik, mert odahaza a gazdaság körül még nem tudnak velük mit csinálni, mert szokás, mert ragad talán valami rájuk a tudományokból is, melyekre különben nem szorulnak, vagy végre mert az által legkönnyebben kerülik ki a katona-kötelezettséget. Bal felfogások, ferde nézetek már magukba véve is kárhoztatandók — annál kárhoztatandóbbak pedig, ha gyakorlati életre kiható dolgokat, a gyakorlati élettel ezer kötelék által összefüggő intézeteket, milyenek az oskolák, illetnek. Ha az oskola említett két bal értelmezése általános lenne, az egész új nemzedék előmenetelét képes lenne megrontani. Így is mennyi kárt okoz! A köznép gyermekeit nálunk csak akkor küldi oskolába, mikor otthon nem veheti hasznát, névleg tehát télnek idején. Télben a gyermek odahaza úgy is csak láb alatt van, járjon tehát a mesterhez, hadd bajlódjék az vele. Azonban mielőtt a gyermek valamit tanulhatott volna, kisüt a tavaszi nap sugára, vagy kikél a kis liba, és ilyenkor sokkal hasznosabb foglalkozása van, mint azt a sok apró betűt bámulni. Hogy ily iskoláztatás eredménye, ha mindjárt hat éven át ismétlődött is, jóformán semmivel egyenlő, azt nem kell bőven magyaráznom. Nem sokkal többre viszik azok fiai, kik a fentebb említettem két nézet másodikét táplálják. A mennyiben az alma soha sem esik messze fájától, s az emberben természetiül a munkához nincs hajlama, úgyhogy ezen hajlamot már a legzsengébb korban szoktatás és gyakorlás által kell ébreszteni, mit e nézetbeliek sajnosan elmulasztanak; ezek fiai hiában járták ki a gymnásium 8 osztályát, Inában töltöttek drága esztendőket az egyetemien, nem tanultak úgyszólván semmit; sőt, ha annak előtte valamit tudtak volna, a 12 hosszú nem-tanulásban töltött tanulói éven át még azt is elfelejtették volna. Azonban a legtöbb nem is jut egyetemre, mert a gymnásiumi kimutatások összehasonlításából kiderült, hogy a gymnasiális I-fő osztályba léptetett tanulók csak egynegyed része éri el a 8-dik osztály küszöbét. És főleg ez, főleg a hiányos nevelés és oskoláztatás oka, miért pang nálunk ipar és kereskedés, tudomány, irodalom és művészet, miért szegényedünk el szemlátomást, míg köztünk megtelepedett idegenek, kik kifejezés módunk szerint „semmivel sem“ kezdték, szemünk előtt gyarapodnak és meggazdagodnak, egyedül mert alaposabb kiképzésben részesültek mint mi.