Nyíregyházi Napló, 2008. január-június (15. évfolyam, 1-23. szám)

2008-01-17 / 1. szám

Önkormányzat Busz: kevesebb az utas Az egyre kevesebb utas, és a magas működési költségek mi­att megszünteti március elsejétől az egyvonalas bérletek ér­tékesítését a Szabolcs Volán. A társaság idén csökkenti a járatok számát is. A változásokat a képviselő-testület a hét­fői közgyűlésen hagyta jóvá. • Egyre kevesebben várakoznak buszra Nyíregyházán - ezt állítja a Szabolcs Volán. A társaság adatai szerint évről évre csökken azok száma, akik igénybe veszik a városi tömegközlekedést. Aki teheti, autóval közlekedik a megyeszékhelyen, az alacsony keresetűeknek pedig még a buszjegy és a bérlet is drága. A szak­emberek legalábbis ezzel indokolják az utasok elmaradását. Ha nincs utas, nyereség sincs, így nem csoda, hogy a Volán költségei jóval meghaladják a bevételeket. A társaság ezért több intézke­dést javasolt a városnak. Ezek szerint idén a kedvezményes me­netjegyek csak a munkanapokra lesznek érvényesek és több járat is megszűnik. Ez főként a sűrűbben közlekedő vonalakra lesz ér­vényes. Esetükben 12-15-ről 15-20 percre nő majd a várakozási idő. A döntés következményeként az 5-ös, 8-as és 12-es járatok rit­kábban járnak majd. Mindezek mellett március elsejétől megszűnik az egyvonalas bérlet is. A Volán munkatársai szerint az egyvonalas bérletből nem sokat adtak el, felmérések szerint az utasok mind­­összesen 5%-a, körülbelül 1500 ember váltotta meg havonta. Z. Pintye Zsolt Nyíregyházi Napló , 2008. január 17. Emelkedik a lakbér, a rászorulókat támogatják (Folytatás az 1. oldalról) Emlékeztetett a Magyar Hírlap­ban az év első hetében Lukacs Ist­vánnal készített interjúra, amely­ben a képviselő úgy nyilatkozott, még nem keresték meg olyan ké­réssel, hogy nemmel szavazzon. Szil­assy Géza ezért tolmácsolta a felkérést. Szokol Tibor (MSZP) szerint sen­kit nem lehet felszólítani arra, hogy meggyőződése ellen szavaz­zon. Az pedig tűrhetetlen, hogy fenyegetéssel, fehér porok küldé­sével próbálják rábírni a képvise­lőket véleményük megváltoztatá­sára. Az ülésen mindkét országgyűlési képviselő részt vett. Dr. Vojnik Mária arra kérte a testületet, a város fejlődéséért, szebb jövőjéért dolgozzon, mert ennek a város­nak ez a tradíciója, ehhez ország­­gyűlési képviselőként minden se­gítséget megad. Emlékeztetett arra: a legutóbbi közgyűlésen ők ajánlották fel, a képviselők kér­déseire válaszolnak, de nem éltek vele.­­ Fájlalom, hogy Szilassy Géza képviselő úrnak egyetlen mondata nem volt az egészségbiztosításról, egészségügyről. De már az is szép dolog, hogy egy volt MDF-es országgyűlési tag ilyen ügyesen igazodik a FIDESZ politikájá­hoz. Lukacs István, mielőtt pén­teken 12 órára meghívta a képvi­selőket konzultációra a törvény­­tervezetről, elmondta azt is: Szilassy úr nem siette el a felhí­vást, nyilván azért, hogy a képvi­selő-testület ülésén tehesse meg, mert az igazodás nagyon fontos dolog. Hozzátette: „Kérem, ne tel­jesítsék a városi közgyűlésben fő­nökeik utasításait!” Szilassy Géza visszautasította, hogy a fehér poros leveleket az ő felszólításával összemossák, majd Vojnik Máriát kérte, tartózkodjon a személyeskedésektől. Végül Csabai Lászlóné polgár­mester javaslatára még ebben a hó­napban fórumot tartanak a tör­vény tartalmáról a hivatal, az alap­ellátás dolgozóinak és a képvise­lőknek. A Barzó utcától kezdődne az önálló település, ha Oros leválna Nyíregyházáról. Ezt tartalmaz-Elfogadták a város egészségügyi alapellátásáról szóló beszámolót. A városi főorvos, dr. Együtt Mi­hály szóbeli kiegészítéséből kiderült: a város egész­ségügyi és szoci­ális mutatói lé­nyegesen job­bak, mint a me­gyei adatok. Eb­ben fontos sze­repet játszik vé­leménye szerint a prevenció Egyre többen vesznek részt a szűrővizsgálatokon, melyeknek köszönhetően csökken a dagana­tos morbiditás és mortalitás. A Jósa András Oktató Kórház megbízott főigazgatója, Pikó Ká­roly egy kérdésre reagálva elmond­ta: rendelkeznek a legmodernebb szűrőberendezésekkel, melyeknek köszönhetően időben f­elismerhetők a megbetegedések, ha időben jön­nek el a szűrésekre a megye lakosai. A szolgáltatás-tervezési koncep­ció felülvizsgálatáról szóló előter­jesztést ellenszavazat nélkül, egy­hangúlag fogadta el a testület. A koncepció lényege, hogy megha­tározzák a szociálisan rászorulók részére nyújtható pénzbeli és a ter­mészetbeni ellátásokat. Elhang­zott: Nyíregyházán igen erős a szociális háló, ugyanakkor - mint Felbermann Endre (SZDSZ) meg­jegyezte - széles körben nyújtanak szolgáltatásokat az egyházak is, ezért ezeket is tartalmaznia kelle­ne az előterjesztésnek. Április 27-én népszavazás vák a tervek. Márciusban egy la­kossági fórumon 80 fő arról ha­tározott, hogy kezdeményezik a településrész önállóvá válását. Előkészítő bizottságot alakítot­tak, és megkezdték annak felmé­rését, milyen feltételeket teremt­hetnek az önálló Oros számára. Ahhoz, hogy Oros leváljon Nyír­egyházáról, a városrészen élők 20 százalékának népszavazást kel­lett kezdeményezniük. Az ehhez szükséges aláírások összegyűl­tek. Oros leválásáról tehát nép­szavazást tartanak. Nyíregyhá­za város képviselő-testülete ki is jelölte az időpontot: április 27-én voksolhatnak az orosiak. A nép­szavazás akkor érvényes, ha azon a választópolgárok 50 százaléka plusz 1 fő részt vesz, és akkor eredményes, ha a résztvevők többsége igennel szavaz. A nép­szavazás nem ügydöntő, csak vé­leménynyilvánító, a végső dön­tést a köztársasági elnök hozza majd meg. Oros egyébként leg­hamarabb 2010 októberében, a következő önkormányzati vá­lasztások után válhat önálló te­lepüléssé. Lesz népszavazás Oros leválásáról, a városrész lakóinak több mint 20 százaléka aláírta a népszavazási kezdeményezést. Az előkészítő bizottság szerint Oros, mint önálló település működőképes lenne, s a Nyíregyházáról való leválás előnyt jelenthet az ott élőknek. ■ Múlt hét hétfőn vehették át diplomájukat a Budapesti Gazdasági Főiskola Pénzügyi és Számvi­teli Főiskolai Karán végzett hallgatók. A Nyíregyházán, a Perfekt Zrt.-vel közösen szervezett, négy féléves másoddiplomás képzésen a Szabolcs- Szatmár-Bereg megyei hallgatók három szakon, európai uniós pénzügyek, adóilleték-vám és közgazdász­szakmérnök szakon szereztek oklevelet. Ez már a harmadik csoport, amelyik a Perfekt nyíregyházi konzul­tációs központjában végzett, de jelenleg még további két évfolyam hallgatóinak a képzése is zajlik. A városfejlesztés akcióterületei A közgyűlés immár második fordulóban tárgyalt az Integrált Város­­­­fejlesztési Stratégiáról (TVS), amely elengedhetetlen ahhoz, hogy az Észak-alföldi Operatív Program keretében európai uniós forrásból - a tervek szerint - 4 milliárd forintot nyerhessen Nyíregyháza városfej­lesztésre, városrehabilitációra. Az elkészült akcióterületi rangsor az indokoltság és szükségesség, a fejlesztések időszerűsége és a támogatás elnyerésének esélye alapján sorolja fel, hogy 2008-2013 között hol és milyen fejlesztés valósítható meg. Első helyre került a belváros és a Búza téri piac környékének rekonst­­­­rukciója, amelynek célja a városmag élhetőbbé tétele, a központi keres­kedelmi és szolgáltatási funkciók megerősítésével, a közlekedés felté­teleinek javításával, közterületek megújításával. Mivel ez a legnagyobb volumenű terület a programban, a fejlesztések előkészítése már meg­­kezdődött és folyik a belvárosra vonatkozó akcióterületi terv kidolgo­zása, amely már a februári közgyűlésen a képviselők elé kerülhet. ,, A második helyen szerepel az Erkerti lakótelep korszerűsítése annk­­érdekében, hogy az épületállomány és a közterületek megújításával, a­ közszolgáltatások fejlesztésével a megindult szegregációs folyamatot­ megállítsák. Harmadik a rangsorban az örökösföldi lakótelep, amelyet a hiányzó közszolgáltatások kialakításával és a közösségi terek megújításával kívánnak élhetőbbé tenni. A negyedik helyre került a Huszártelep. Itt a társadalmi és gazdasági leszakadás megállítása csak a lakókörnyezet és az életminőség átfogó és fenntartható javításával érhető el - olvasható a tanulmányban. Az ötödik akcióterületként a szakemberek a Tiszavasvári út menti lak­tanyákat jelölték ki. Itt az a legfontosabb, hogy az épületeket és terü­leteket optimálisan hasznosítsák, gazdasági, közösségi, városi és lakó funkciókkal töltsék meg. Az akcióterületek kijelölése nem jelenti azt, hogy kizárólag ezeken a területeken történnek majd fejlesztések, hiszen egyéb projektek a vá­ros más részeit is érintik, mert a végső cél a városon belüli különbségek csökkentése, a kiegyensúlyozott területi, gazdasági és társadalmi fejlő­dés megvalósítása. B. M. Sóstó: épülhet a zöld piramis A Sóstó-fejlesztési programról már többször írtunk lapunkban. A tes­tület hétfői ülésén a program fi­nanszírozásáról döntött. Abban mindenki egyetértett: az állatpark­ban tervezett 1,8 milliárdos beru­házást, melyhez 50 százalékos pá­lyázati támogatást nyert, meg kell valósítani. Elhangzott az is: a cél, hogy az önkormányzat szakaszo­san vonuljon ki a park támogatá­sából, váljon önfenntartóvá, továb­bá az, hogy a jelenleginél nagyobb önkormányzati saját erő vállalásá­ra nem képes már az önkormány­zat - ez is nagyon kemény, amit most nyújt. Ezért kell minél hamarabb önfinan­szírozóvá tenni az állatparkot, meg­szüntetni az önkormányzati támo­gatást. Csabai Lászlóné polgármes­ter elismerte: kockázatos a beruhá­zás. Ugyanolyan kockázatos, mint a tiszadobi kastélyé - de ezek a programok billentik át jó irányba azt a hangulatot, amely a megye ide­genforgalmáról kialakult. Nagyon sokat kell dolgozni a megtérülésért és a gazdaságosságért. Vinnai Győző (Fidesz-KDNP) az­zal kezdte: ritka pillanat, de egyet­ért Csabai Lászlónéval, ez pedig az, hogy kockázatos a beruházás. De jó hír, hogy a tiszadobi kastély fel­újítására van remény. Hozzátette azt is: Az állatpark nemcsak a nyíregyháziaké, hanem a megyéből és a határon túlról is jön­nek ide látogatók. Óvatosságra in­tette a tervezőket, akik a jelenlegi 300 ezres látogatószám helyett 2010-re már 450 ezerrel számolnak, mert nem szeretné, ha az élmény­fürdőhöz hasonló csapdába esnének már a tervezéskor. Szerinte taposóakna még a város ela­dósodottságának mértéke, amit ez a mintegy 800 milliós hitel is gyarapít majd. Ráadásul joggal mondhatja a többi képviselő: szép az állatpark, de nálunk nincs járda, csapadékvíz-el­vezetés — és sorolhatnánk. - Mégis azt mondom - szögezte le -, épüljön meg a szálloda Sóstón, újít­sák fel a tiszadobi kastélyt, ott a múzeumfalu, a parkfürdő, reméljük, az élményfürdőt nyereségessé lehet tenni, és akkor a megye idegenfor­galmi vonzereje örvendetesen nő - zárta hozzászólását Vinnai Győző. Dr. Hajzer László szerint semmi értelme esőerdőt csinálni, félmil­lió liter tengervizet idehozni, hogy abban cápák úszkáljanak Sóstón, meg orángután-ösvényeket építeni.­­ Ennek ellenére meg fogom sza­vazni —’ mondta. Földesi István (Függetlenek Egye­sülete) reményei szerint a sóstói vál­lalkozók is élvezik majd a hatását a beruházásnak, és arra is felhívta a figyelmet, hogy a fejlesztéssel mun­kahelyeket teremtenek. Szokol Ti­bor (MSZP) szerint jogos a képvi­selők aggodalma, hogy egy 1,8 mil­liárdos beruházást hogyan tudnak megvalósítani, majd működtetni. Már-már nyomasztó a felelőssége egy ekkora projektnek, de természe­tesen támogatja a megvalósítást. Felbermann Endre (SZDSZ) pedig egyetlen dologra hívta fel a figyel­met: a projekt leggyengébb pontja a közlekedés és a parkolás. Ezt ajánlotta a tervezők figyelmébe. Csabai Lászlóné polgármeste­ral zárta a vitát, hogy ez a döntés a következő időszakra határoz­­­ meg Nyíregyháza életét. - Bennem is vannak kételyek - mondta -, de a lehető legolcsób­ban a lehető legjobban működő kell megvalósítani. Ha a régió nd­­­ nagyvárosaival, nem egymással ver­senyezve, hanem egymást kiegé­szítve valósítanának meg progra­mokat, sokat hozna a konyhára. j Mi izgulunk, és mindent megte­­szünk azért, hogy Debrecen meg­kapja azt a részecskegyorsítót, ami a régiónak is hasznára lenne. Örü­lünk, hogy Debrecen 50 méteres vr­senyuszodát épített, Nyíregyházá­nak nem kell ekkora. Ugyanígy nem célszerű Debrecennek állatparkot bő­víteni - inkább ide kell hozni a gy­rekeket onnan is - Nyíregyház . : Ha képesek leszünk átlépni a­­ tos ellenségeskedésünkön, és hi­szem, erre ebben a régióban képe­sek leszünk, akkor ezt az esélyt nem­­ fogjuk elveszíteni, ez segít a kajak­pályának Szolnokon, az uszodának Debrecenben, nekünk Sóstó f­ejlesz­tésében. Az előterjesztést a képviselők vé­­­gül többségi szavazattal elfogad­ták, 11-en tartózkodtak. A közgyűlésről­ Cservenyák Katalin tudósított Város-Kép Kf­t Nyíregyházi Napló, Nyíregyháza Megyei Jogú Város hivatalos lapja. Megjelenik a Város-Kép Kht. gondozásában. Felelős kiadó: Diczkó József ügyvezető, Főszerkesztő: dr. Daragóné Cservenyák Katalin, 70/933-9820, e-mail: cseka@nyiregyhazitv.hu Fotók: Máté János 70/933-9840 És Tamás Pál 70/9310-335 A szerkesztőség címe: 4400 Nyíregyháza, Szabadság tér 9. Tel.: 70/933-9821, fax: 42/411-826, hirdetés: 70/933-9822. Nyomdai munkálatok: Start Rehabilitációs Foglalkoztató és Intézményei Kht. Nyírségi Nyomda Üzeme. Felelős vezető: Balogh Zoltán vezérigazgató, ISSN: 1218-1080. Terjeszti: Profikiadó és Lapterjesztő Kft. Terjesztési reklamáció: 70/933-9821. Lapunkat az Observer rendszeresen figyeli. Lapunk online olvasható vakbarát változatban is: www.nyiregyhaza.hu

Next