Nyugat, 1940 (33. évfolyam, 1-12. szám)

1940 / 1. szám - Várkonyi Nándor: Petőfi arca (tanulmány)

6 VÁRKONYI NÁNDOR: PETŐFI ARCA Gyula remekbe készült életrajza is ehhez a másodlagos hitelességű rajz­hoz volt kénytelen folyamodni. Jankó rajzát több régebbi kiadványban is megtaláljuk, ugyanoly megjegyzéssel, mint a Képeskönyvé, s úgy­látszik, készülhettek egyéb másolatok is a Jankóén kívül, de cse­kély értékűek, mint például az a kettő, melyet a Beöthy-féle nagy iro­dalomtörténet közöl különböző kiadásaiban: az egyik egészen vázlatos tollrajz, a másik festett reprodukció. Azonban fölösleges, hogy akár a Jankó-féle képmásnak, akár a rekonstrukcióknak, vagy az egykorú képeknek értékét megállapítani próbáljuk, mert ha nincsen is kéznél az eredeti daguerrotipia, ennek teljesen hű s az eredetivel kétségtelenül egyenlő értékű fényképmáso­lata legalább néhányszáz példányban megvan, kell, hogy meglegyen ma is. Szana Tamás Koszoru­jának 1879-iki évfolyama közölte ezt a re­produkciót s minden egyes számhoz mellékelte, Kertbeny Károly kísérő cikkével. Tehát bizonyára nem mondunk sokat, ha ma is meglévő több­száz példányról beszélünk; a Koszorú díszmű volt, aminőt ritkán hány­nak lomtárba s a családi és közgyűjtemények kétségkívül megőrizték. Ennek a cikknek írója minden különösebb keresés nélkül hármat állít­hatott egymás mellé, melyek közül az egyik saját szobája falán lóg egy évtizede s éppen ez hívta fel figyelmét az általános és régóta hangzó panaszra, hogy a hiteles kép elveszett. A Koszorú képe nem nyomdai úton sokszorosíttatott, hanem mindegyik a lemezről készült műtermi levonat, 6 és 9,5 cm nagyságban (nyilván az eredeti mérete), kartonra ragasztva; alatta Petőfi aláírása facsimilében s ez a szöveg áll: «A költő­nek dr. Beliczay Imre birtokában levő egyetlen fényképe után másolta Kiesz György. Kiadja Rautmann Frigyes Budapesten.» A kép (termé­szetesen nem fénykép, hanem daguerrotipia) tehát 1879-ben még meg­volt. De Kertbeny cikkéből kiderül, hogy készült egy másik daguerro­tipia is, csoportkép, mely Bulyovszky Gyulát, Nyári Albertet, Jókai Mórt, Vasvárit és Petőfit ábrázolta, melyet azonban Jókain kívül soha senki más nem említ s így valószínű, hogy ez a felbecsülhetetlen értékű emlék elveszett. Kertbeny visszaemlékezése egyébként annyi érdekfe­szítő adatot, jellemző s nagyrészt felhasználatlan epizódot közöl Petőfi életéből, hogy érdemes bő kivonatban újból közreadni. Kertbeny iga­zolja, hogy csakugyan személyes barátságban volt Petőfivel. Bakody Tivadar nevű orvosnövendéknél találkozott először vele. «... 1844 szeptember utolsó napjainak egyik délutánján én is felke­restem Bakody barátomat, de a nagy füst miatt belépésemkor csak annyit vehettem ki, hogy vendégei ezúttal is szép számmal valának. Tódi két barátjával csibakozva a könyvszekrény előtt állt. Valami felett vitatkoztak s Bakody csak kezével intett, hogy ne zavarjam társalgásu­kat. Nem háborgatom tehát őket s egész hanyagul az ablaktól jobbra eső dívánra vetettem magamat. A dívánon már ekkor egy másik fiatal ember is ült szintén csibakozva, ki egyáltalában nem rokonszenves, sőt figyelmet is alig érdemlő külsejével s deákosan igénytelen magyar öltö­zékével éppen nem kötötte le érdeklődésemet. Tódinál gyakran fordult meg egy-egy olyan tanulócska, kit csak egyszer láttunk s aztán többé soha. Dívánunk előtt egy hosszúkás asztal állt, s azon elszórva a könyv­piac újdonságai hevertek, melyeket pesti könyvárusok küldtek be.

Next