Műemléklap, 2000 (4. évfolyam, 1-12. szám)

2000 / 7-8. szám

MŰEMLÉKLAP 2000. JÚLIUS-AUGUSZTUS Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma HÍREK A Nemzeti Örökség Program pályázat 2000 A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma ál­tal 1999-ben elindított nagyszabású kulturális örök­ségvédelmi program részeként az épített örökség megóvása, felújítása, valamint a régészeti lelőhe­lyek feltárása és állagmegóvása céljából végzen­dő munkák támogatására első ízben 1999-ben került kiírásra a Nemzeti Örökség Program pá­lyázat. A tárca elképzelése szerint a NÖP pályá­zat nem egy, egyszeri támogatási keret, hanem egy több éven keresztül tartó támogatási rend­szer, amely kiterjed a határon túli műemlékekre is. A pályázatot szakmailag az NKÖM kulturális helyettes államtitkár szakterületéhez tartozó Mű­emléki Főosztály gondozza. Az eredeti elgondolás szellemében tárcánk 2000 márciusában ismételten meghirdette a pá­lyázatot Nemzeti Örökség Program pályázat 2000 címmel. A dokumentációk benyújtási határideje 2000. április 10-e volt. Eredményhirdetésre jú­liusban került sor. Az előző év hat kategóriájával szemben eb­ben az esztendőben az alábbi három kategóriá­ban nyílt lehetőség támogatást igényelni: 1.Az épített örökség megóvása, felújítása. 2 . Műemléki helyreállítást megelőző kutatások támogatása. 3 . Régészeti lelőhelyek feltárása és állagmeg­óvása. Ez azonban nem jelentette a támogatásr a jó­ NEMZETI KULTURÁLIS ÖRÖKSÉG MINISZTÉRIUMA gosult műemlék objektumok körének szűkülését, hiszen az épített örökség megóvása, felújítása védett épített örökségünk teljes skálájára: kasté­lyokra, kúriákra, egyházi tulajdonban levő épüle­tekre, ipari, agrár műemlékekre, temetőkre, sír­emlékekre, köztéri szobrokra, műemlék lakóhá­zakra, középületekre, valamint templomokra egy­aránt vonatkozott. Lényeges különbség mutatko­zott az előző évhez képest azonban abban, hogy ez évben kizárólag az egyedi országos védettsé­get élvező műemlékek tulajdonosainak, illetve tulajdonosi jogokat gyakorló személyeknek, szer­vezeteknek volt lehetőségük támogatásért folya­modni. Az előző évhez hasonlóan ismételten nagyon nagy volt az érdeklődés a pályázat iránt mind Ma­gyarországon, mind a határokon túl. Összesen 656 pályamű beérkezését regisztrálta a pályázatokat kezelő igazgatóság. A 656 pályázó több mint hat­­milliárd forint támogatást igényelt. Az alaki megfelelés (az engedélyek és doku­mentációk szabályszerűsége) szempontjából tör­tént átvizsgálást követően az érvényes dokumen­tációkat szakmai szempontból öt bírálóbizottság értékelte. A bizottságok munkájában az illető te­rület neves szakemberei, egyetemi tanárok és az NKÖM Műemléki Főosztályának szakmai refe­rensei vettek részt. A szakmai bírálat során a bi­zottságok az alábbi egységes szempontok szerint értékelték és rangsorolták­ a hozzájuk került anya­gokat: - a program illeszkedése a kiíráshoz (a pályá­zat műemléki értékek, épületrészek helyreállítá­sára irányuljon), - kapcsolódása a millenniumi célokhoz, - előkészítettsége, megvalósíthatósága, - a költségvetés gazdaságossága,­­ a felújítandó objektum műemléki és régé­szeti jelentősége, veszélyeztetettsége, valamint a munkálatok sürgőssége. A bírálóbizottságok javaslataik meghatározá­sánál tekintettel voltak a pályázók által jelzett igé­nyekre. A pályázók nagy száma és a rendelkezés­re álló véges támogatási keret következtében azon­ban gyakran csak részmunkálatok anyagi megse­gítésére nyílt lehetőségük. Minden esetben azon­ban a legfőbb szempont az volt, hogy a támoga­tási összeget hatékonyan lehessen felhasználni, és a felújítás előrelépést jelentsen a műemlékeket helyreállító értékteremtésben. ~ ,, TVk" Az alábbi táblázat a különböző kategóriákban benyújtott és támogatott pályázatok eloszlását mutatja. Szándékaink szerint a Nemzeti Örökség Program pályázatot a következő évben, hasonló feltételekkel ismételten meghirdetjük, amely kiírására várha­tóan 2001 első negyedében kerül sor. A pályázattal kapcsolatos legfontosabb információk - kiírás, részvételi feltételek, eredmények - a minisztérium honlapján a http://www.nkom.hu címen olvashatók. Pályázati

Next