Orosházi Friss Ujság, 1940. október (29. évfolyam, 223-249. szám)
1940-10-18 / 238. szám
Péntek 1940 október 18 OROSHÁZI FRISS ÚJSÁG Kerékpáros staféta indult Kolozsvárról Budapestre Kolozsvári jelentés szerint tegnap reggel hat órakor a kolozsvári Gyopár Turista Egyesület héttagú kerékpáros stafétája elindult Budapestre. A 450 kilométeres utat három,nap alatt teszik meg. Koszorút visznek a Hősök emlékkövére és vasárnap reggel 10 órakor érkeznek meg a fővárosba. 7000 pengős talált karkötőt vitt be egy kolozsvári gazda a rendőrségre Kolozsvári jelentés szerint Takács Sándor kolozsvárkörnyéki gazda a Széchenyi téren arany karperecét talált. A becsületes ember nyomában bevitte a karperecét a főkapitányságra, ahol megállapították, hogy az ékszer 6-7000 pengőt ér. Tulajdonosa már szerdán jelentkezett is: egy kolozsvári törvényszékibíró felesége. A gazdát melegen megdicsérték. Német légitámadás egy angol katonavonal élen A német repülők a szerda délelőtti támadások során eljutottak Anglia középső területe felé ,és négy nagy repülőteret megtámadtak, a Liverpooltól délre eső nyugati tengerparton. A német bombázók nehéz bombával telibe találtak három hangárt és egy kazánházat, amely a levegőbe repült. Egy másik hangár kigyulladt. A sínek előtt álló több repülőgépet gépfegyvertűzzel rostává lőtték a német repülők. Hazafelé repülve a német gépek egy vasútvonal fölé jutottak,,amelyen nyugati irányba egy angol csapatszállító vonat haladt. Néhány repülőgép merész zuhanórepüléssel megtámadta a vonatot. A mozdony a gőzkazánt ért telitalálat következtében felrobbant. A mozdony és az első hat kocsi a meredek domboldalról a mélybe zuhant. A többi kocsit az összeütközés ereje egymásba tolta. A sebesültek és halottak számát több mint háromszázra becsülik. Kivégezték Companyst, a volt katalán elnököt Madrid: Barcelona híres erődjének, a Forte Mont Juici-nak udvarán kivégezték az egykori katalán köztársaság volt elnökét, Companyst. Companys a polgárháború évei alatt a köztársaságiak katalóniaiellenállását irányította a független katalán kormányzótanács, a Generaludad élén. A nemzeti forradalom győzelme után letartóztatták és a múlt évben hosszabb bírói tárgyalás után halálra ítélték. A halálos ítéletet golyóval hajtották végre. Emelkedik a gyermekáldás Berlinben Berlinből jelentik: Egy német egészségügyi folyóirat megállapítása szerint Berlinben az utóbbi öt év alatt 54 százalékkal emelkedett a gyermekáldás. Ma már száz berlini nős férfira 178 gyermek jutés száz férjes nőre 167 gyermek. A férfiak nyolcvan százaléka nősül és a nők 78 és fél százaléka megy férjhez. A házaspárok 42 százalékaegygyermekes, míig kilenc százalékanak négynél több gyermeke van. Ima és holnap mestervizsgák Orosházán Tíz szakmából huszonöt vizsgázik Orosházán az Orosháza és Vidéke Ipartestületnél alakított mestervizsgáló bizottságok előtt ma mestervizsgák kezdődnek. A mestervizsgák két napon át, ma pénteken és holnap, szombaton tartanak. A vizsga két részből áll: elméleti és gyakorlati részből. Az elméleti rész vizsgáztatásánál a Szegedi Kereskedelmi és Iparkamara részéről dr. Cserzy Mihály kamarai titkár lesz jelen. A gyakorlati vizsgák az egyes szakmai műhelyekben folynak le. A mostani mestervizsgára huszonöt jelentkező van. Ezek a mesterjelöltek tíz szakmából valók. A vizsgázók között nemcsak helybeliek, hanem a járás községeiből valók is vannak. A mestervizsgáztató bizottságok szakmák szerint ülnek össze és bírálják el az eléjük kerülő vizsgázók képességeit és szakmabeli tudásukat. Csak, aki szakmájában minden tekintetben megfelel, az kap mesterlevelet. Jelentős javulás lesz a petroleumellátásban A kiskereskedők megszabadulnak a sokféle terhes bejelentési és egyéb kötelezettségtől November hónapban a petroleum elosztás új rendje lép életbe. Illetékes körökben az egyes vidékek népesedési és villamosítási viszonyai, továbbá az eddigi fogyasztás alapján minden egyes város és község részére megállapították azt a mennyiséget, amelyet ott havonként kiszolgáltathatnak. Ez a mennyiség természetesen több a téli, mint a nyári hónapokban. Ily módon elérik azt, hogy különösen a községek petróleum ellátása jelentős mértékben javulni fog A petróleumelosztásnál eddig érvényben volt utalványrendszer továbbra is fennmarad és a lakosság ezek alapján szerzi be majd szükségletét kiskereskedőknél. Az új rendszernél a kiskereskedők eddigi lekötöttsége és eddigi terhes bejelentési kötelezettsége megszűnik és a községi és városi vezetőségeknek is könnyítést jelent a sok adminisztrációs munkában. Jön az iparosok öregségi biztosítása Államosítják a munkaközvetítést • Az iparügyi miniszter beterjeszti a kötelező mérnökkamarai tagságról és a munkakamarákról szóló javaslatot Varga József iparügyi és kereskedelmi miniszter a Mérnökpolitikai Társaság vacsoráján nyilatkozott a második műegyetemről, a mérnökök státusrendezéséről stb. Kijelentette, hogy végeredményben minden a kötelező mérnökkamarai tagságon múlik. Legelőször is azonban a munkaközvetítést fogja államosítani és erre a célra a költségvetésben 780 ezer pengőt vett fel. A munkakamarák intézményét is meg fogja valósítani és a kötelező mérnökkamarai tagságról szóló javaslattal együtt fogja beterjeszteni a munkakamarai javaslatot is. A mérnökök nyugdíjáról szólva, az a kérdés, hogy mit tesz a 300.000 főnyi iparossággal, mert elvégre mindenki nyugdíjasnem lehet. Ezt a kérdést majd, az öregségi biztosítás fogja megoldani amely rövidesen meglesz. , Rádiós Péntek, október 18. 6.40 Ébresztő, Torna. Utána a napi étrend. 7.00 Hírek, Közlemények, hanglemezek. 10.00 Hírek. 10.20: Felolvasás. 10.45: Felolvasás. 11.10: Nemzetközi víz jelzőszolgákt. 12.00 Harangszó, Himnusz. Időjárás. 12.10: Melles Béla zenekarának műsora. 12.40 Hírek. 1.20: Pontos időjelzés, időjárás és vízállásjelentés. 1.30: Lakatos Flóris és fia cigányzenekara. 2.30: Hírek. 2.45: Műsorismertetés. 3: Árfolyamhírek, piaci árak. 4.15: Diákfélóra. Miért kap intőt a diák? Előadás. 4.45: Pontos időjelzés, időjárás jelentés, hírek. 5: Hírek szlovák és magyarorosz nyelven. 5.15: A rádió szalonzenekara. 5.40: Németországi képeskönyv. Előadás. 6.30: Mit láttunk és hogyan dolgoztunk Erdélyben. Beszámoló a rádiócsoportok munkájáról hangfelvételekkel. 7: Hírek magyar, német és román nyelven. 7.20: Sportközlemények. 7.30: A Filharmóniai hangver Anglia hadi póthitele Londoni jelentés szerint az alsóház egyórás vita után egyhangúan megszavazott egy milliárd font sterling háborús pótkiadást. Kingsley Wood pénzügyminiszter kifejtette, hogy a múlt szombat előtti négy hét alatt az összes kiadások hetenként átlag több mint 64 millió fontra emelkedtek, a napi kiadás tehát körülbelül 9 millió font, ami naponta másfélmillió fonttal több, mint júliusban. A csapatszolgálat kiadása naponta hét és félmillió font három és félmillióval több, mint júliusban. Kinsley Wood megjegyezte, hogy a múlt év júliusában megszavazott egy milliárd font póthitel fedezte egészen mostanáig a kiadásokat, a most megszavazott póthitel azonban csak márciusáig fogja ezeket a kiadásokat fedezni. r seny ismertetése és közvetítése az Operaházból. 8.40: Hírek, időjárásjelentés. Budapest II. 6: Hírek magyar, szlovák és ruszin nyelven. 6.10: Varga Oh és ifj. Jahn Antal targóharmonikakettőse. 6.30: Gyors írótanfolyam. 7: Marik Irén zongorázik. 7.30: Három ember Jénában. Előadás. 8: Hírek német, olasz, angol és francia nyelven. 8.20: Lovászi Ferenc cigányzenekara. 3 olíjforrés teljesen elpusztult Romániában Bukarest: Romániában a legutóbbi tűz alkalmával három olajkút teljesen elpusztult. Most német szakértők érkeztek az országba és megvizsgálják, nem történt-e rombolás az angolok részéről. Elsüllyedt egy 9060 tonnás jugovlia teherhajó Belgrádba érkezett jelentések szerint egy kilencezer tonnás jugoszláv tehergőzös, amely gabonát szállított Brazíliából Európába, az Atlanti óceánon elsüllyedt. A legénységet megmentették és ezek Gibraltárban partra szállottak. Jóthatatlan őveget is gyártanak, már Németországban Berlini jelentés szerint dr. H. Körte, a berlini fizikai és technikai intézet tanára a Német Mérnökök Lapjában részletesen beszámol a láthatatlan üveg előállítása terén eddig elért eredményekről. Az üveg általában csak átlátszó és a fény visszatükröződése által nem láthatatlan, mert csak az olyan üveg láthatatlan, amely a fényt nem tükrözi vissza és a fényt nem nyeli el és így az ember szemidegeiben nem kelt hatást. A kísérletek alapján csiszolt üveglapra vékony báriumszearánkalciumfluorid réteget gőzöltek és az üveg felületi visszatükröződődését csökkentették. Ez az eljárás interferencia jelenségeket okoz, ami a réteg vastagságától függ. Ezt az úgynevezett láthatatlan üveget egyelőre az optikában olyan műszereknél használják, amelyeknél a fényveszteséget, ami a vissatükröződés által előállott, kiküszöbölik. f —«o»—•