Orosházi Hírlap, 1964. október-december (9. évfolyam, 115-154. szám)

1964-12-06 / 143. szám

1964. december 6. 4 A GARAT NEM ÁLL ÜRESEN 31* ember hangját túlharsogja a gépek monoton zaja. Gyurkovics Jánosnak, a békéscsabai István­­malom telepvezetőjének ugyancsak hangosan kell beszélnie, hogy megértesse velem, amit mondani akar. Éppen azt magyarázza, hogy a molnárfülnek ez különös zenei élmény. Minden gép egy-egy hang­szer, az egész együtt pedig vala­mi zenekar. A vérbeli molnár azonnal meghallja a hamis han­got és máris tudja, mit kell ten­nie. Így előzi meg a bajt. Elsősor­ban füllel és szemmel dolgozik. Megerőltető fizikai munkája nincs. A régi molnáréletről Marik Pál, akivel az őrlőhenge­reknél találkozom, a régi molnár­életről is tud valamit mondani. — Rosenthal Márton gőzmalmá­ban még 12 órás volt a munka­nap és zsákoltunk is éppen ele­get. Mert akkoriban más világ járta még. 1921-ben lépett be először az István-malom kapuján. Inasnak vették fel. Sokan irigyelték ezért. Abban az időben és később is szép számmal­­csorogtak a ma­lom előtt, akik Rosenthal „mun­kaerőtartalékát” képezték. Ha bent valaki véleményük szerint nem felelt meg, mindjárt elzavar­ták, volt helyette jelentkező, amennyi csak kellett. Azokat az időket idézi vissza Marik Pál, hogy­ egy kis összeha­sonlítást tegyen a molnárok mai életével. Nemegyszer beszél róla a fiataloknak, hogy tanuljanak belőle. Mert van javítanivaló a munkafegyelmen. Nyitott szem­mel jár, jól látja. Itt bent a ma­lomban, sőt a brigádon belül for­dult elő, hogy az egyik fiatal többször ittasan jött a munkahe­lyére. Nem használt a jó szó, megkapta a munkakönyvét Ne­hezen volt pótolható, mert „tar­talékmolnár” ma nem ácsorog az utcán. De megengedhető-e, hogy valaki visszaéljen ezzel? Ki az újító? Este 7 óra. Szarvas György fő­molnár és a helyettese, Babinszki Pál azonban még mindig „barká­csol” valamit, pedig már délután 4 órakor lejárt a munkaidejük.­­ A lisztcsomagolásnál a régi csirizes zárószalag helyett a jö­vőben ragasztószalagot kell alkal­mazni. A központ írta elő. De a szalagra felírás is kell: a csoma­golás ideje, a gyártó vállalat, a szavatossági idő. Ehhez készült a kis szerkezet — mutatja Szarvas György. Három már elkészült, ez a ne­gyedik. Négy asztalnál használják majd az asszonyok. — Ki az újító? — Mind a ketten. Sokat törtük a fejünket rajta, amíg megtervez­tük. Aztán módosítottuk az as­­­szonyok keze alá. Most már jó, azt mondják. Kiszámították, hogy naponta 20 mázsával növelhető a csomagolás. Beszélgetés közben az is kide­rül, hogy a főmolnárnak és he­lyettesének ez már nem az első újítása. Meg kellett dolgozni mindegyikért. A legutóbbira is legalább 150 órát fordítottak a szabad idejükből. A példát más is követheti. Mi az a „medvefogás “ ? Szamos István sem tartozik a legfiatalabb korosztályhoz. Béké­sen és más kisebb malmokban dolgozott azelőtt, csak egy éve ke­rült ide. — Ha itt kezdtem volna, bizto­san megérném a nyugdíjat — mondja, amikor a munkakörül­ményeiről érdeklődöm. Csak a rossz liftre panaszkodik, ami leg­többször nem működik. — Miért hiányolja annyira a liftet? — kérdezem. Csak látná, hogy rohanok le a lépcsőn, ha valami üzemzavar van! Néha tízszer, tizenötször egy­más után. Meg kell beszélni a fen­tiekkel a dolgot. Gyurkovics János telepvezető sem tartja rendjén valónak, hogy nem hozatják rendbe a liftet. A vállalat 1962 óta kéri, Békéscsa­bának van már egy felvonógyára is, mégsem intézkednek. Szamos István közben figyeli a sziták működését. Ha valahol va­lami gyanús hangot hall, tölcsért formálva a füléhez teszi a kezét. A körülötte lévő rend és tiszta­ság is elárulja, hogy munkára szenteli minden percét. Vigyázni kell, mert „medvét fog” az ember — mondja. - Medvét? — kérdezem értet­lenül. - Igen, azt. Ha valami hiba történik és nem vesszük észre mindjárt, percek alatt 5—6 mázsa őrlemény kiszóródik a szitából. Ennyit jelent a „medvefogás” molnárnyelven és az ilyenfajta „trófeát” senki sem teszi kirakat­ba. Most már csak tejet iszom... Az V. emeleten kerül zsákokba a liszt. Pállaki András segédmun­kás egyedül dolgozik. Izmos, erős ember és bámulatos a szorgalma. Gyurkovics János nem is fukar­kodik az elismeréssel. Amióta leszokott az ivásról, az­óta egészen új emberré vált. Pállaki András hozzám fordul: — Még ha megkínálnak, akkor sem kell... Többet ér ez, mint egy ötös találat. Tizennyolc évig volt rabja en­nek a káros szenvedélynek. Fu­varozott, elég jól keresett, tellett borra, sörre és pálinkára is. Két éve került a malomba és nem volt semmi baj a munkájával. Csak az ital... Sokszor figyel­meztették, hogy hagyja abba, míg végre januárban rászánta magát, hogy elmegy alkoholelvonó-kúrá­­ra. — Most már csak tejet iszom, de abból sokat. Még a szagát sem bírom az alkoholnak. Megírhat­ná: nagyon sokat köszönhetek Gyurkovics elvtársnak, a brigá­domnak és a kezelő orvosomnak is. Törekszik mindenki Faragó János molnár a brigád­vezető, aki egyúttal a malomi pártalapszervezet vezetőségi tag­ja is. Határozott, energikus em­ber. Nem keres választékos jelző­ket, amikor a munkatársairól be­szél. Csak ennyit mond: — Törekszik mindenki. Ezt Gyurkovics János azzal egé­szíti ki, hogy a brigád háromszor nyerte el a szocialista címet. Fa­ragó János jól irányítja a brigá­dot. Másodéves művezetői tanfo­lyamra jár. Mint kommunista, a tanulásban is példát mutat . Este 10 óra fele jár az idő, az István-malomból kihallatszik a gépek monoton zaja a környező utcákra is. Világosak az emeleti ablakok. Időnként egy-egy búzá­val megrakott gépkocsi fordul be az udvarra. Kenyeret mindennap esznek az emberek és ma már sok­szor kalácsot, süteményt is. A ga­rat nem állhat üresen. Pásztor Béla Vasárnap Műszaki filmnap és baráti találkozó Békéscsabán Erich Schrisny, az NDK budapesti nagykövetsége kereskedelmi attaséjának érdekes tájékoztatója az 1965. évi Lipcsei Tavaszi Vásárról A Német Demokratikus Köztár­saság budapesti nagykövetsége a Gépipari Tudományos Egyesület Békés megyei szervezetének köz­reműködésével december 4-én, pénteken délután Békéscsabán, a Brigád filmszínházban műszaki filmnapot rendezett. Bakó Ignác, a GTE megyei szervezetének elnöke üdvözölte a műszaki filmnapon megjelent Erich Sbrisnyt, az NDK budapesti nagykövetségének ke­reskedelmi attaséját, a német mér­nököket és műszaki szakembere­ket, valamint az előadásra meghí­vottakat. Ezután Erich Schrisny ke­reskedelmi attasé mondott beszé­det. Bevezetőjében elmondotta, hogy jövőre rendezik meg a ju­bileumi, azaz a 800. lipcsei vásárt.­­ Néhány hónap múlva a ju­bileumi vásár alkalmából Lipcsé­ben találkozik a kereskedelmi vi­lág. Az 1965. évi Lipcsei Tavaszi Vásárt, melynek mottója: „800 éves a lipcsei vásár — a világkeres­kedelemért és műszaki haladá­sért’, február 28 és március 9-e között rendezik meg. Erre az ese­ményre köztársaságunk már hos­­­szú idő óta intenzíven készül — mondotta. — Minit a szabad nemzetközi ke­­reskedelem központja, a lipcsei vásár meggyőzően tükrözi az első német békeállamnak a béke és megértés, valamint a teljesítőké­pes szocialista gazdaság érdekében kifejtett következetes politikáját. A jubileumi vásárra — folytatta — 70 országból várunk kiállítókat, akik 325 ezer négyzetméter kiállí­tási területen több mint egymillió terméket mutatnak be. A közvet­len üzleti ténykedés mellett, a vi­lág minden részéből érkező kor­mány- és kereskedelmi delegációk szakmai megbeszélések keretében határozzák meg a kelet—nyugati kereskedelem további fejlődését, valamint a fiatal nemzeti álla­moknak a világkereskedelembe történő még intenzívebb bevoná­­sát. Különböző KGST-bizottságok találkoznak Lipcsében, hogy a leg­különbözőbb gazdasági területe­ken megtárgyalják a szocialista munkamegosztás, valamint a koo­peráció további fejlesztésével ös­­­szefüggő kérdéseket. A két gazda­sági terület számos kereskedelmi kamarájának elnöke pedig keres­kedelmi problémákról folytat majd eszmecserét Lipcsében. Te­hát már most megállapítható, hogy a lipcsei jubileumi vásár a nemzetközi kereskedelmi világ csúcstalálkozója lesz. A csúcsta­lálkozónak különös jelentőséget ad az a tény, hogy a világ minden része reprezentálja a technika élenjáró vívmányait. Az élenjáró gyártmányok kiállítása mellett a látogatók széles körű szimpóziu­mokat, szakelőadásokat, műszaki és tudományos rendezvényeket fel­­ölelő programot is igényelnek. A középpontban egy több napos tu­dományos kongresszus áll, amely­nek témája: „A műszaki forrada­lom hatása az emberi társadalom fejlődésére” lesz. Ezen­ a kongres­­­szuson ismert külföldi és belföldi tudósok vesznek részt. Az NDK budapesti nagykövet­ségének kereskedelmi attaséja vé­gül elmondotta, hogy hazánk a műszaki csúcsteljesítmények olim­piáján, Lipcsében mintegy 3690 négyzetméter kiállítási területen mutatja be termékeit. Az igen érdekes tájékoztató után a megjelentek előtt bemutat­ták az 1965. évi Lipcsei Tavaszi Vásáron kiállításra kerülő külön­böző ipari újdonságokról, vas-, textil- és építőipari gépekről szóló színes filmeket. A filmelőadás után az esti órákban a Technika Házában a nagykövetség munka­társai és a német szakemberek ba­ráti találkozón vettek részt a meg­hívottakkal, akikkel gyümölcsöző eszmecserét folytattak. P. P. n. A SZÖKÉS Amikor Balás Jenő bányamér­nök 1918 kora őszén , az olasz frontról hazatérőben, lelépett a katonavonatról, egy viseltes ru­hájú, kócos hajú fiatalember pa­pírost nyomott kezébe. Olvasat­­lanul gyűrte zsebébe és csak a kiskörúti „Seemann” kávéház előtt, pénz után kotorászva búj­­tatta elő. A pár soros írást gyor­san átfutotta: „... Nem kell egyebet tenne­tek, mint saját elnyomóitok el­len fordítani a fegyvert, s a büszke, vállrojtos tiszt urak ha­lálsápadtak lesznek a félelem­től .. .” A röpcédula eszébe juttatta a vitát, amit — még a vonatban — Pruzsanyikkal folytatott. He­vesi másnap azt mondta — ér­velt a hadnagy —, aki egy hó­nappal korában már Pestre lá­togatott —, hogy csak huszonöt százalékkal kell a haditermelést csökkenteni, és miénk a biztos vereség... És a termelés már ötven százalékra csökkent... Balás egy pillanatra behunyta a szeret, és a Kossuth-nóta dalla­mára dúdolt katonadalt idézték emlékei: „Az uraknak nagy ha­suk van, sok földjük meg sok gyáruk van. Tisza Pista szomor­­kodik, Vázsonyi meg búslako­dik ...” Az országház felé vette útját. Az oldalbejáró előtt fekete kocsi állt. Díszruhás szolgák várakoz­tak a magas kapu felé tekint­­getve, ahonnan a miniszterelnök közeledett. Fején cilinder volt, kezében lakkozott sétabot. Kar­ján aprókat lépegetett egy mo­­lett hölgy. A kíséret tagjai ki­csit elmaradtak tőlük. Tisza Ist­ván még a kocsi hágcsójára sem tette a lábát, a kerekek mögül pisztolyt szegezve lépett elő egy fiatal férfi. — Meghalsz, kutya! — !Segítség! Rendőrt! Fogjá­tok a merénylőt! — A fiatalember kezéből ki­csavarták a pisztolyt, embergyű­rű kígyózott köréje. Az épület­ből rendőrök rohantak elő, s mi­re Balás felocsúdott, a környező utcákból is. Vékony, sárga arcú civil állt eléje. — Szabadságon? ... Hon­nan? ... Olasz front? . .. Maga zászlós? ... Mit keresett itt?... Na, tűnjön gyorsan el! Balás szédülten botorkált át a Lánchídon. A Duna-parti lép­csőkön fűtetlen bakancsú, pisz­kos ruhájú emberek bámulták a vizet. Az alagút előtt foszlott katonaköpenyben, karja alatt mankóval, világtalan könyörgött krajcárért. A vár felől katona­csapat jött, százados vezette őket kivont karddal. Nem énekeltek. Mit is ajánlott Pruzsanyik? ... Valamit nekik is tenni kellene. De mit? Otthon a megérkezés öröme, izgalma feledtette az utcán lá­tottakat. A hazaérkezett felkap­ta a kisfiát, Bertikét és borostás állához szorította. A szobában végigment a bútorok közötti kis folyosókon, mindent végigtapo­gatott, nézegette a képeket, le­ült, aztán kezébe temetett arccal a szőnyeg rojtjaira meredt. — Készítek ebédet — kelt fel mellőle felesége, és kiment a konyhába. — Mosdjál meg ad­dig! No... Csak nem szomor­­kodsz, amikor itthon lehetsz? Balás megrázta magát, felállt, az előszobába hajigálta szennyesét és közben át-átkiáltott az aj­tón. — Szomorkodni?! Nem! Hi­szen lehet, hogy nemsokára vég­leg hazajövök. A katonák szök­­dösnek. Ha az ember belegon­dol, hogy a monarchiáért, a Habsburgokért... — De Jenő, hogy mondhatsz ilyet? Éjjel égette, nyomta, gyötörte a puha párna, a rugós ágy. I I­ botorkált a konyhába, cigarettát sodort és kibámult a sikátor­szerű utcácskára. A szemben­­e­­vő ház ablakában világosság volt, egy nő engedte le haját, kombinéban, a tükör előtt. Mindegy mi lesz — szippantott a levegőből, és a lila felhőron­gyokba emelte szemét. Az a fontos, hogy él. Másnap első dolga volt Abzin­­ger Gyulához, kollégájához, régi barátjához menni. A kis budai villa kerítésénél két férfi állt, az egyik szemetet kapott fel lapát­ra. — Büdös, rohadt világ! — kö­pött Balás cipője felé, el sem kapva tekintetét. A mérnök nagy ívben kerülve nyitotta ki a kaput. Barátját ágyban találta. A szobában régóta nem takarít­hattak, a bútorokra ujjnyi por rakódott. — Elbocsájtottak a miniszté­riumból — ült fel ágyában Gyu­la és barátja kezét szorongatva panaszkodott. — Katonának sze­rencsére alkalmatlan vagyok, de jól összeszedtem egy mellhár­­tyagyulladást. Mesélj, végleg hazajöttél? (Folytatjuk)­­ SZÜTS ISTVÁN: J l triUad Affleip Dokumentumregény

Next