Orosházi Hírlap, 1970. október-december (15. évfolyam, 115-152. szám)
1970-10-25 / 125. szám
így lát’a a hetet kommentátorunk, Pálfy József Jubiláris hét az ENSZ-ben Sok szépet és jót mondhettak el az ünnepi üléssorozaton az ENSZ-ről, elhangzottak kifogások is. Észre lehet venni, hogy a nyugati nagyhatalmak szívesesen hozzányúlnának az ENSZ alapokmányához, különösen a Biztonsági Tanács jogkörének jó módosítása végett. Volt vita a jubiláns üléssorozatról kiadanodó, 12 pontot tartalmazó külön nyilatkozat megszövegezése körül is, főleg azért, mert abban név szerint megbélyegegték a fajgyűlölet politikáját alkalmazó Dél-Afrikát és az utolsó gyarmatosító hatalmat, Portugáliát. Fel-felmerült ez a fogalom: az ENSZ egyetemessége. Talán nem t árt „lefordítani": azt jelenti, hogy a világ minden országa képviseltesse magát az ENSZ- ben. Nem lehet „egyetemes", s. „univerzális”, az egész emberiség nevében szólni jogosult vagy képes szervezet az ENSZ, ha nem tagja a két Németország, hiszen az NSZK és az NDK a a világ első tíz ipari hatalma között szerepel, vagy, ha nincs , ott a Kínai Népköztársaság. (Éppen a jubiláns üléssorozat alatt került nyilvánosságra az ENSZ demográfiai évkönyve: e szerint a Kínai Népköztársaság lakossága 740 millió), s a Szovjetunió és az Egyesült Államok lélekszámát is ide ( iktatom: 240 millió a szovjet emberek száma, az USA területét 224 millióan lakják. Ezé a két hatalomé kétségtelenül a döntő felelősség a világ békéjének megmaradásáért, amint mondani szokás: e két ország „szupernagyhatalom”. Nos, az elmúlt hét több alkalmat teremtett az azovjet—amerikai viszony tisztázásához, a két fél álláspontjának kölcsönös megismertetéséhez. A múlt heti Gromikov Rogers-találkozót a hét elején követte az a vacsora, amelyet a New York-i Waldorf Astoriaszállóban adott az amerikai külügyminiszter szovjet kollégája tiszteletére. Pusztán a jelenlevők névsorából már következtetni lehetett arra, hogy ezen a „munkavacsorán" milyen témák jöhetett szóba, hiszen ott volt egy-egy USA-diplomata a közelkeleti, a nyugat-berlini, az indokínai, a leszerelési ügyek felelőseként... Aztán létrejött egy Nixon—Gromiko-találkozó is. Az amerikai elnök a washingtoni Fehér Házban fogadta a szovjet külügyminisztert. A két és fél órás megbeszélésen szóba került a két nagyhatalom viszonya, az európai kérdéscsoport, a fegyverzet korlátozása, a Közel- Kelet és Vietnam problémája. Az ENSZ-közgyűléssel párhuzamosan egész sor olyan két- és többoldalú megbeszélésre került sor, amelyeknek témája a közelkeleti válság, a fegyverszünet meghosszabbítása és a Jarringféle tárgyalások esetleges megindítása volt. Így például U Thant főtitkár vacsoráján tulajdonképpen szovjet—amerikai— angol—francia külügyminiszteri megbeszélést tartottak — Gunnar Jarring, a svéd diplomata, a közvetítő tárgyalások leendő lebonyolítója és természetesen maga a vendéglátó házigazda, az ENSZ-főtitkár jelenlétében... Az egyiptomi külügyminiszter, Riad, sorban tárgyalt a nagyhatalmak külügyminisztereivel, akik New Yorkban tartózkodnak. Abba Eban a hét végén indult el az ENSZ székhelyére, előreláthatólag négy hétig marad ott. Van tehát idő és alkalom a közelkeleti közvetett érintkezés felvételére. Áttérve a Közel-Keletre: két ország belső helyzetére irányul az érdeklődés reflektorfénye, az EAK-ra és Szíriára. Az Egyesült Arab Köztársaságban az új kormány megalakításával és az Arab Szocialista Unió főtitkárának megválasztásával befejeződött a Nasszer elnök halálával felvetődött utódlási kérdés megválaszolása. Az egyiptomi kormányelnök dr. Mahmud Favszi, az idős, tapasztalt diplomata és meggondolt államférfi lett. Az új kormányban egyébként csak az volt az egyetlen — bár kétségtelenül jelentős — változás, hogy Heikal, az Al Ahram főszerkesztője átadta a tájékoztatásügyi tárcát Mohamed Fajeknak. Az Arab Szocialista Unió új főtitkára Abdel Mohazen Abul Nur, aki egy éve az ASZU delegációja élén hazánkban is járt. Szíriában a hét elején olyan hírek terjedtek el, hogy Nureddin Atasszi államfő lemondott s hogy a Baath-párt soraiban válságot okoztak a viták: Szíria csatlakozzék-e a közel-keleti fegyvernyugváshoz és részt vegyen-e a közvetett tárgyalásokon? A helyzet áttekintéséhez valószínűleg meg kell várni a jövő hétre beharangozott rendkívüli pártkongresszust. 1970. OKTOBER 25. 2 B&mismj A baloldali Allende Chile új elnöke A rendkívüli állapot bevezetését követően nyugalom honolt szombaton Santiagóban. Katonai és rendőri egységek zárták le a nemzeti kongresszus épületét és a környékét, hogy biztosítsák a szavazás zavartalan lebonyolítását. Általában tudták, hogy Allendét a kongresszusban támogatja a kommunistákból és szocialistákból álló népi egységfront, valamint a kereszténydemokrata párti képviselők többsége. Szombaton délután tartotta együttes ülését a chilei parlament két háza. Az egyetlen napirendi pont a köztársasági elnök megválasztása volt. És amint várható volt, a kommunisták, szocialisták, valamint más baloldali csoportokat tömörítő népi egységfront jelöltje Salvador Allende 153 szavazatot kapott. Ellenfele, Jorge Allessandri, a jobboldal jelöltje mindössze 35-öt. Hét képviselő tartózkodott a szavazástól, öten nem jelentek meg. A magát marxistának valló Salvador Allende november 3-án lép a jelenlegi kereszténydemokrata elnök, Eduardo Frei örökébe . Budapestre látogat az NSZK gazdaságügyi minisztere Vasárnap este Budapestre érkezik dr. Karl Schiller, a Német Szövetségi Köztársaság gazdaságügyi minisztere, hogy eleget tegyen annak a meghívásnak, amelyet dr. Bíró József külkereskedelmi miniszter ez év márciusában az NSZK-ban tett látogatásakor adott át. Dr. Karl Schiller kétnapos magyarországi tartózkodása során aláírja a magyar— NSZK hosszúlejáratú árucsereforgalmi, gazdasági és műszaki együttműködési megállapodást. (MTI) Kínai vezetők köszönő távirata Csou En-laj, a Kínai Népköztársaság Államtanácsának elnöke, Fock Jenőnek, a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány elnökének, Csiao Kuan-hua, a Kínai Népköztársaság külügyminiszterhelyettese, Péter János külügyminiszternek táviratban mondott köszönetet a Kínai Népköztársaság nemzeti ünnepe alkalmából küldött jókívánságaikért (MTI) Szovjet kulturális küldöttség Budapesten A Szovjet Kultúra Napjaira szovjet kulturális delegáció érkezett pénteken Budapestre. Képünkön: a Ferihegyi repülőtéren Ilku Pál művelődésügyi miniszter üdvözli Jekatyerina Furceva miniszterasszonyt, a szovjet delegáció vezetőjét. (MTI fotó — Molnár Edit felvétele — KS) NyMKHtt szomszédunk Ausztria egyik legnagyobb történelmi sorsfordulójának másfél évtizedes jubileumát ünnepli. Az 1955 májusában kötött osztrák államszerződést új alkotmánytörvény megalkotása követte, amelyet október 2f-án fogadott el az osztrák törvényhozás. Az államszerződés nyomán Ausztria örökös semlegességet vállalt, s hivatalosan törvénybe iktatták: Ausztria „minden rendelkezésére álló eszközzel” megtartja és megvédi függetlenségét. Mindenekelőtt arra kell emlékeztetni, hogy az államszerződés — amelynek az alkotmánytörvény természetes következménye és gyümölcse volt hosszú évek nehéz tárgyalásai után jöhetett csak létre. Az államszerződésig (különösen a NATO 1949-ben történt megalakulása után) az amerikai politika egész sor kísérletet tett arra, hogy Ausztria nyugati részét — a három nyugati nagyhatalom megszállási övezeteit — valamilyen formában egy előretolt stratégiai bázissá szervezze. A hitleri „alpesi erőd”gondolatnak ez az új körülmények között történt felélesztése készséges partnerre talált az akkori idők bonni kormányaiban. Az államszerződés létrejötte ennek az irányzatnak a folytatását természetesen lehetetlenné tette. Az utóbbi másfél évtized tapasztalatai azt mutatják: helyes volt a Szovjetunió és az európai szocialista országok értékelése, amikor az államszerződést az európai biztonság létrehozására irányuló politika jelentős győzelmének tekintették. A tizenötödik évfordulón meg lehet állapítani, hogy a változó osztrák kormányok a semlegesség alapvető katonai és politikai elemeit tiszteletben tartották. Természetesen 1970 májusában, amikor — Ausztria történetében először a szociáldemokrata kormány lépett hivatalba, ismét politikai mérlegre került az osztrák semlegesség. Megállapítható, hogy a Kreisky-kormány, elődeihez hasonlóan, tiszteletben kívánja tartani, sőt meg akarja szilárdítani Ausztria semlegességét. Ami Kreisky személyét illeti, ő már 1964-ben egy éppen Budapesten tartott előadásában kifejtette meggyőződését: „minél inkább alapelvünk a semlegesség, annál erősebb lesz Ausztria helyzete Európában". Bemutatkozó beszédében nemcsak megismételte ezt az álláspontot, hanem messzemenő következtetéseket vont le arra vonatkozóan: semlegességénél fogva milyen szerepet játszhat Ausztria az európai kollektív biztonság megszilárdításában. Hasonló hangot ütött meg Kirchschläger külügyminiszter, amikor a semlegesség megszilárdítását és az osztrák semlegesség folytonosságát hangsúlyozta. Összefoglalva: az alkotmánytörvény 15. évfordulóján a helyzetet az jellemzi, hogy Ausztria általános külpolitikai vonala nem változott, s az osztrák semlegesség csorbítatlan. Ez természetesen lehetőséget adott és ad arra, hogy a szocialista országok, szorosabbá tegyék Ausztriához fűződő kapcsolataikat. A mi szempontunkból különösen jelentős az osztrák semlegessség, hiszen országaink törekvése a jószomszédi viszony ápolása. Örömmel regisztrálhatjuk tehát a magyarosztrák kapcsolatok sokoldalú fejlődését, amely kifejezésre jutott vezető államférfiatok kölcsönös látogatásaiban is. Ezek előrebocsátásával meg kell jegyezni, hogy az osztrák semlegesség égboltja azért távolról sem nevezhető felhőtlennek. Az osztrák semlegességet fenyegető veszélyek ma gazdasági formában jelentkeznek. A dolog lényege a következő: az államszerződés kimondja, hogy Ausztria nem válhat olyan zárt államcsoportosulás tagjává, amelynek Németország (az adott esetben az NSZK) is tagja. A Közös Piac ilyen csoportosulás, különös tekintettel arra, hogy a gazdasági kapcsolatokon túlmenően bevallott célja tagországainak politikai integrációja. A Szovjetunió és a szocialista országok több ízben felhívták Ausztria figyelmét arra, hogy a Közös Piachoz való csatlakozás ellentétes lenne az államszerződés szellemével, veszélyeztetné Ausztria örökös semlegességét és ezzel azt a stabilizáló szerepet is, amelyet az európai helyzet alakításában betölthet. Ausztria második világháború utáni gazdasági fejlődése viszont oda vezetett, hogy külkereskedelmének legnagyobb hányadát a Közös Piac államaival bonyolítja le. Amennyiben Nagy-Britannia, Dánia és Norvégia csatlakoznának a Közös Piachoz, ez azt jelentené, hogy megszűnik az Európai Szabadkereskedelmi Társulás (EFTA), amelynek Ausztria jelenleg tagja, így Ausztria számára politikailag igen veszélyes kényszerhelyzet alakulhat ki. Az osztrák politika e pillanatban még fenntartja azt az elképzelését, hogy lehetséges olyan csatlakozási vagy társulási forma, amely kielégíti az ország gazdasági igényeit s ugyanakkor nem veszélyezteti a semlegességet. A szocialista országok, így hazánk álláspontja természetszerűen az, hogy minden erővel meg kell őrizni azokat az értékeket, amelyeket az osztrák örökös semlegesség legszigorúbb megtartása az európai béke számára jelent. —ie— Ausztria -15 év után