Ország-Világ, 1961. július-december (5. évfolyam, 27-52. szám)

1961-09-27 / 39. szám

FILMKRÓNIKA ROCD ÉS FIVÉREI Az új művészi kibontakozás J± időszakát élő olasz film­gyártást négy rendező négy vi­lágsikert aratott filmje fém­jelzi, köztük Visconti «­Rocco és fivérei« című műve. Tavaly a velencei fesztiválon kifütyülték, az olasz cenzúra kifogást emelt ellene, itáliai templomkapukon figyelmeztetik a híveket, ne­hogy megnézzék ezt a «bűnös« filmet — és Visconti műve úgy járt, mint a másik «nagy«, Fel­lini »Édes élet« című munká­ja, kiátkozták, és nem lehet je­gyet kapni az előadásra... A »Rocco és fivérei« szoros rokonságot tart a neorealizmus­­sal, amely jórészt az egyén és a társadalom kapcsolatával fog­lalkozik, ugyanakkor az emberi érzelmek kérdése csaknem úgy izgatja a rendezőt, mint a leg­újabb olasz filmgyártás más képviselőit, akik a pszichológiai ábrázolás hívei, mert őszintén fel akarják tárni az emberek egymáshoz való viszonyát. Vis­conti filmje a nagy család­re­gényekre emlékeztet, oly híven­­képes ábrázolni egy család sor­sán keresztül az olasz társa­dalmi viszonyokat, a délről északra vándorló szegény mun­kásemberek szerencse-próbálá­sát, az új környezetbe való be­illeszkedés nehézségeit, s az olasz életet, amivel, ahány test­vér, annyiféleképpen boldogul. Visconti filmje érzelmi hatá­sokban rendkívül gazdag; Roc­co szerepében ugyanarra a lí­rai hangvételre ismerünk, amely felejthetetlenné tette előző filmjét, a Fehér éjszaká­kat. Simone figurájába erőt és drámaiságot öntött, a családból kiszakadt, talaját vesztett em­ber tragédiáját festi, olykor rendkívül erős színekkel. A film egyes jeleneteinek bruta­litása már-már bántó lenne, ha a rendező nagy tehetsége nem varázsolná ezt is művészetté. Mindkét szerepet kitűnő színé­szi alakítás erősíti; Rocco sze­repében Alain Delon tehetsé­ges játéka, Simone alakjában pedig Renato Salvatori formál érdekes típust. (batasi) Simone és Rocco — Kenato salvatcri és Alain Delon UAJUHBBilHBaimBIIII (lenem, először is be­mutatkozom. Székely Kati vagyok, a Deutsches Theater tagja, a Tomi mamája, az Eddi felesége... de nem is itt akartam kezdeni. Hanem az elején. Amikor is, hol volt, hol nem volt, rettentő régen, még csak 15 éves vol­tam, vagyis négy évvel ezelőtt. Az Anna Frank szerepét osztot­ták rám. Tomi akkor még álmomban sem élt ISMERIK ANNA FRANK­­ Üldözött, hollandi volt, családjával együtt megölték a nácik. Tragikus életének egyetlen vigasztalója Péter volt, aki 2 és fél évig egy kis kamrában bújt vele együtt a Gestapo elöl. Péter szerepét az Anna Frank életéről és haláláról szóló darabban az Eddi játszotta. Ez a kép Itt fölöttem a pincében rejtőző Annát, illetve engem, a megszemélyesítőjét ábrázolja . ..ÍGY LETT BELŐLÜNK a Stecher-család. Vagyis: Hans Ed­gar Stecher, te, Thomas János Ste­cher és Kati Székely-Stecher. No, hogy érzed magad közöttünk? Mit szólsz mindehhez, Tomi? Giccses? Lehet. Ám ez a valóság. Sose fe­lejtsd: ezt a mi boldogságunkat a tragikus sorsú Anna Franknak kö­szönhetjük H. K. (Berlin) (Ács Irén felv.) Talán, mielőtt I szomorú történetét? HÁT IDEFIGYELJ, TOMI,s ez már rád is von­­ natkozik. Abban a szerepben, amelyet anyukád alakított, több mint 3 sze­zonon át. Péternek — szerepe szerint — meg kellett csókolni az Almát, vagyis engem. Érted? Nem érted? Nem baj. Majd meg fogod érteni. Szóval, mire a harmadik szezon végére értünk, Péter, akit Eddi alakított, feleségül vette Annát, azaz engem. Íme ... 21

Next