Ország-Világ, 1967. január-június (11. évfolyam, 1-25. szám)

1967-01-04 / 1. szám

Négy arckép ! A ROKON... Mintha rokoni látogatásra érkezett volna Fehér, hímzett blúzban, mosolygásán, közvet­len természetességgel. Jelenő Nyikiforova vol­­lában rokonunk, ha távoli is: udmurt. Az Ud­murt Autonóm SZK Legfelső Tanácsának tit­kára. Népe, hozzánk hasonlóan a finnugor nyelvcsalád tagja. „Rákon” - mondja Nyiki­forova asszony és bizonyítékul megegy­­tő vagy hasonló szavainkat sorolja: - Apa , apa, vér , víz... A magas tisztséget viselő asszony érd­­ei­ről a küldött-társaktól értesültünk; ő csak egyet említett, a Lenin-rendet, amelyet 1958- ban kapott. Ezenkívül még sok-sok kitüntetés birtokosa, a Szovjetunió Legfelső Tanácsának küldötte, érdemes pedagógus. Tíz évig volt köztársaságának oktatásügyi minisztere is. - Minisztersége idején mi volt a legjelentő­sebb feladata? - A nemzeti iskolák, és általában az okta­tás színvonalának emelése. Az, hogy iskoláink lépést tartsanak a Szovjetunió oktatásügyének gyors fejlődésével. Mindez vonatkozik saját tankönyvkiadásunkra is. - Ön évtizedek óta felelősségteljes állami beosztásban dolgozik. Hogyan tudta ezt ösz­­szehangolni női mivoltával? - Sokan azt hiszik: könnyű a miniszternek! Pedig... A második világháborúban elvesz­tettem férjemet. Egyedül neveltem fel két lá­nyunkat, Henriettát és Galinót. Mindketten pedagógusok lettek. Egyik kislányom főisko­lán, a másik iskolában tanít. Nem volt köny­­nyű életem... De boldog vagyok, hogy én is az első sorokban küzdhetek népem felemelé­séért. Energikus, vidám ember. Nyikolaj Koritkov a kalinyini terület pártbizottságának első titkára, az SZKP Központi Bizottságának tagja. Erede­ti foglalkozása agronómus, szovhoz-agronó­mustól területi mezőgazdasági igazgatóig sok­féle tisztséget betöltött már. Tíz éve pártmun­kás, de feladata most is szorosan összefügg képzettségével.­­ Területünk — a kalinyini­­ két nagyváros, Moszkva és Leningrád között fekszik. Mező­gazdaságilag jelentős és fontos szerepet ját­szik a főváros élelmezésében. Tejet, húst, bur­gonyát szállítunk Moszkvának. Az utóbbi évek­ben szorgalmazzuk a len termelését is.­­ A mezőgazdaság fejlesztésének ügye egyik legfontosabb „napirendünk” jelenleg. A párt 1965-ös márciusi, és 1966-os májusi plénumán foglalkozott vele; egyik fő kérdése volt a pártkongresszusnak is. Az idei év jó ter­mése nemcsak a jobb időjárás, hanem szám­talan beruházás és bevezetett intézkedés ered­ménye is volt. A többi között biztosítottuk a mezőgazdasági dolgozók garantált havi fize­tését, növeltük érdekeltségüket. Jótékonyan hat az is, hogy fokozatosan eltűnik a kolhoz­ban és szívházban dolgozók jövedelme közöt­ti különbség.­­ Magyarországi utunkon sok érdekes él­ményem akadt; legérdekesebb talán a somo­gyi látogatás. A mi „megyénk" Somogy­ me­­gyével ápol testvéri kapcsolatokat. Kaposvár hat éve Kalinyin testvérvárosa. Delegációkat, turistacsoportokat cserélünk, figyelemmel kí­sérjük egymás fejlődését. Valentyin Bikov 1942-ben egy moszkvai üzemben kezdte pályafutását­­ mint lakatos. Ma a moszkvai Területi Pártbizottság nehéz­ipari és gépgyártási osztályának vezetője. A gyárban eltöltött tizennyolc évet nagyon sok munka és rengeteg tanulás tette emlékeze­tessé. Egyetemi diplomát szerzett, s mai be­osztásában az egyetemen s a gyakorlatban tanultakat egyaránt hasznosítja. — Területünk ipara rendkívül erős, közvetlen és élő a tudomány és az ipar kapcsolata, hi­szen mintegy ötven tudományos intézmény munkálkodik itt. Hétéves tervünket hat és fél év alatt teljesítettük ... Tíz napot töltött hazánkban a Szovjet-Magyar Baráti Társaság küldöttsége. Róluk készült az alábbi négy pillanatfelvétel - A magyarországi látogatásnak nagyon örültem, de volt egy szomorú megbízatásom is. Feleségem megkért, hogy keressem meg báty­ja sírját. Anatolij Vorobjev 1944-ben, tizenki­lenc éves korában esett el, Magyarországon. Az értesítésen ez állt: Bicske. Elutaztam Bics­kére. A sírt nem találtam. Koszorút helyeztem a szovjet katonák közös sirjára ... ” AZ IGAZGATÓ­ t is lakatosként kezdte, s most, a magyar­országi küldetés alkalmával derült ki, hogy Bi­kov osztályvezetővel egy üzemben dolgozott. „Te mikor kerültél oda?­­ Negyvenkettő, áp­rilis tizenhat. És te? - Szeptember húsz." Az 1942. szeptember 20-án felvett fiatal la­katos, Grigorij Boriszov már hat éve a moszk­vai „1905-ös Forradalom" nevű elektromecha­nikai gyár főiskolát végzett igazgatója. - Mivel büszkélkedik az igazgató? - Gyárunk népgazdasági jelentősége elég tekintélyes. Sok berendezést gyártunk a mező­gazdaság számára, sokat exportra is. A hét­éves tervet öt év és két hónap alatt teljesítet­tük. (Azt, hogy ezért az eredményért az igaz­gatót Vörös Zászló érdemrenddel tüntették ki, természetesen a többiek mondják el.. .) - Egyébként... most gondom is van, elég. Gyárunk is megkezdi az új gazdasági rend­szernek megfelelő változtatásokat, s az átál­lás bizony nem könnyű, nem egyszerű. - Nálunk az utóbbi években sok szó esett arról, milyen a jó igazgató? Mi az ön vélemé­nye erről? - A kérdés ismerős ... de úgy vélem, nincs semmi olyan különleges jegy, ami megkülön­böztetné a gyárigazgatót a más hivatást gya­korló emberektől. Rendelkeznie kell megfelelő képzettséggel, szervezőkészséggel és pozitív emberi tulajdonságokkal. S nem szabad el­felejtenie, hogy a gépeknél­­ emberek dol­goznak. V. Gy. AZ AGRONÓMUS 3 AZ OSZTÁLYVEZETŐ 2. . (Bojár Sándor felvételei) 3

Next