Ország-Világ, 1968. január-június (12. évfolyam, 1-26. szám)
1968-04-24 / 17. szám
A SZŰKE BOMBÁZÓ DJRA A TENGELYBE! Amikor Párizsban, a francia nemzeti tizenegyet biztosan verő szovjet labdarúgó-válogatott középcsatárának a tudósítók feltették a kérdést, meddig játszik még — elmosolyodott. — Igen . . . sokan engem tartanak a csapat veteránjának, holott Jasin barátomnak jóval több esztendő nyomja a vállát... A sportban tekintélyt parancsoló szó az "öreg"*, bár úgy hangzik, mint az utolsó csengetés ... lassan készülődhetsz a búcsúra. Pedig én tulajdonképpen csak most kezdtem el igazán . . Valóban. Eduard Sztrelcov, a szovjet labdarúgás nagy egyénisége 1967-ben a sportújságírók szavazata alapján »utcahosszal" lett hazája legjobb labdarúgója — 30 éves korában. Nálunk a szurkolók csak úgy beszélnek róla, mint öreg harcosról. De hát miért? Sztrelcov nagyon korán futott be! 1955-ben alig múlt el 13 éves, a válogatott középcsatáraként érkezett Budapestre, a szovjet—magyarra, és már akkor, a Népstadionban, 103 ezer néző győződhetett meg kivételes képességéről. És ilyen az élet: aki már 1955-ben csillogott, annak nevéhez 1968-ban önkéntelenül is odabiggyesztik: öregfiú . .. 1957-ben — ekkor szerepelt utoljára nálunk — ismét »bemutatkozott". A magyar—szovjet mérkőzésen minden megmozdulása veszélyt jelentett. A győztes gólt is ő lőtte. A dicsőség, a hírnév — ahogy ez sok esetben megesik — neki is a fejébe szállt. Búcsút kellett mondania a nagy porondnak. Szerencséjére később a híres Lihacsov autógyárban visszafogadták lakatosnak és ott rúghatta tovább a labdát is. Ezekben az években kezdte igazán érezni a közösség varázsát, s megtanulta becsülni őszinte barátait, munkatársait. Magatartása, jelleme egészen megváltozott. A szurkolók egy új Eduard Sztrelcovot láttak viszont a zöld gyepen. Moszkva Proletarij városrészében csak így beszéltek róla: «az Edik«, s szurkolói elfogultsággal — a szebb napokon — hozzáteszik: »a szőke bombázó«. Nem ok nélkül, mert Eduard nagy lövései nyomán egyre gyakrabban rezgett az ellenfél hálója ... A tetszésnyilvánítás már nemcsak a labdarúgónak, hanem a sportembernek is szólt, aki tiszta lappal újra elindult... Sokat hallatott magáról 1967-ben. Alaposan feljavította a válogatott ütőképességét, amikor néhány éve oda visszakerült. Oroszlánrésze volt abban, hogy a Szovjetuniót számos sportlap és hírügynökség az első helyre tette az európai rangsorban a tavalyi teljesítmények alapján. Csiszlenko után ő rúgta a legtöbb gólt. A szintén középcsatár Hidegkúti Nándor nevéhez a magyar labdarúgás legszebb napjai fűződnek. Egyike volt azoknak, akik a legtöbb alkalommal játszottak Európa-bajnoki ellenfelünk ellen. Így emlékezik a nagy csatákra: »Sohasem volt előre lefutott mérkőzés, még az aranycsapat idejében sem ... Ezek a találkozók mindkét fél számára hasznosak voltak, hiszen mi a közép-európai stílust játsszuk, a szovjet labdarúgók az angol iskola képviselői... Ne szégyelljük, ma is van mit tanulnunk tőlük ... Sztrelcov engem kiváló gólrekorderünkre, Deák Ferencre emlékeztet, azzal a különbséggel, hogy mozgékonyabb és remek cselező. Most, hogy lehiggadt, kiforrott, veszélyesebb, mint valaha ... Remélem védőink azért megoldják semlegesítését...« Manapság, az emberfogásos játék fénykorában aranyat ér az olyan csatár, aki hatodik érzékszervével is érzi a kaput. Menynyivel derűlátóbbak a portugál drukkerek, ha tudják, hogy az élen ott van Eusebio, vagy a brazilok, ha Pelé is játszik. Így vagyunk mi Albert Flóriánnal, a szovjet szurkolók pedig Eduard Sztrelcovval. Május 4-én a Népstadionban — a jelek szerint — Albert Flórián és Eduard Sztrelcov is ott lesz az ötösfogatok tengelyében. Mi reméljük, hogy Albert lesz az eredményesebb ... Kovár Iván Sztrelcov gólt lő ... "Az egy focisták Egy híres rendező szerint »a színház mindenekelőtt a színész". A labdarúgásra ez a megállapítás így vonatkoztatható: »a futball mindenekelőtt a játékos". Nyikoláj Sztarosztin, régi idők kiváló labdarúgója, később edző és sportújságíró ekképpen fejezi be "Nagy focisták" című könyvét, amelyben múlt és jelen szovjet játékosairól ír. Ebből a könyvből közlünk néhány jellemző részletet. EGY KAPUS Anzor KAVAZASVILI. Grúziai. Nem boldogult Tbilisziben (nem tették be a Tbiliszi Dinamo első csapatába), így hát elment Moszkvába szerencsét próbálni. (Senki se próféta ...) A Moszkvai Dinamo éppen válságban volt, a grúz fiú bekerült az első csapatba. Kitűnően szerepelt. Azt mondják, Jasin méltó utóda. Temperamentumos, mint minden honfitársa. Úgy reagál a gólveszélyre, akár a szeizmográf a földrengésre. EGY HÁTVÉD Albert SESZTERNYEV. Ő is Albert, de 80 kg és 182 cm magas. Közelharcokban rendszerint felül marad. Határozott és gyors. Nehéz lefutni. A védelem oszlopa. Atléta alkat. Mint Fachetti, ő is a salakon kezdte. Nem véletlen, hogy távollétében a szovjet válogatott Moszkvában 3:0- ra kikapott a braziloktól, míg Rio de Janeiróban, amikor játszott a csapatban, a szovjet együttes döntetlen eredményt ért el. EGY CSATÁR Igor CSISZLENKO. Kis termetű, de tömör és küzdőképes. Egyéniség. Olyan önző volt egy időben, hogy megbüntették, középcsatárból szélsővé "degradálták". Mióta újra divatba jöttek a nagy egyéni játékosok, árfolyama emelkedett. A szovjet szurkolók ugyan sokáig nem tudták megbocsátani neki, hogy a londoni VB-n durva játék miatt kiállították a németek elleni mérkőzésen, szerintük a vereség fő oka az volt, hogy csapatuk létszáma tíz főre csökkent. Kissé hörcsögtermészetű, az edzők nem imádják s ezért gyakran kihagyják a válogatottból. (Mi a Londonban lőtt góljára emlékezünk keserű szájízzel.) ÉS EGY KIS SZTORI... A londoni VB döntője után történt — írja Nyikoláj Sztaroszli. Az angolok diadalmámorban úsztak, a németek könnyeztek. A szovjet labdarúgó szakemberek egy csoportja nem sietett, mert a busz úgysem indulhatott volna. A stadion lépcsőjén odalépett hozzánk egy idős, sánta árus. Nem titkolta, hogy nagyon boldog, s amikor gratuláltam neki, erősen megszorította a kezemet. Egyikünk így szólt hozzá angolul: — Bizony, eleinte nehezen ment maguknak. — Úgy van, uram! — felelt az árus. — A németek nagyon értenek hozzá, hogy elsőként támadjanak és kezdeti sikereket érjenek el. Végül mégis csak legyőzik őket. Ez történt ma is — fejezte be szavait és ravaszul mosolygott. Néztem sánta lábát és csak egy dolgon töprengtem: hol sérült meg? A futballpályán vagy a háborúban. 27