Ország-Világ, 1973. július-december (17. évfolyam, 27-52. szám)
1973-11-14 / 46. szám
tatja őt — de más kutatókat is —, járt-e Csokonai Dunaalmáson? — A kilencszázas években Kecskeméthy Jenő dunaalmási református lelkész vásárolta meg Vajdáék egykori szőlőjét a hegyoldalban — mondja Ferenczy Miklós. — A pince fölötti présházban Lilla-múzeumot rendezett be. Kecskeméthy leírása megemlíti, hogy a múzeumban volt Lilla két kékmázas boroskancsója, két asztala, ágya és széktöredékei. Az egyik asztalt egy tatai pedagóguscsaládnál megtaláltam. Kecskeméthy Jenő találkozott olyan idős emberekkel, akik ismerték Lillát. Tőle hallották, hogy Csokonai 1802-ben járt Dunaalmáson. Máig sem tisztázott, hol adta át Lillának A szépség ereje a bajnoki szíven című versének miniatűr kiadású példányát, arról ugyanis nincs feljegyzés, hogy Komáromban adta volna át, Lilla pedig — már Lévainéként — Dunaalmáson tartózkodott. (A mendemonda szerint Csokonai komppal jött át a Dunán, mások azt állítják, hintón érkezett.) Milyen volt Lilla? Domby Márton, a költő barátja, kétszer is járt Dunaalmáson, és ezt jegyezte fel: „A derék termetű, kinyílt homlokú s szívű, kellemetes interesszáló ábrázatú, szőke s meglehetősen magas. De már akkor gráciáiból, melyekkel Csokonait megigézni hatalma volt, sokat vesztett.” Csokonai édesanyja fia haláláról levélben értesítette Lillát, s elküldte neki a Lilla-dalok első példányát is. Lilla válaszolt, írta, hogy el szeretne menni Debrecenbe, de „a fátumok kegyetlenek ellene”. — Csokonainé Dunaalmásra utazott, hogy megnézze és elátkozza Lillát — mondja Ferenczy Miklós —, de annak szépsége, jó szíve annyira elragadta, hogy teljesen megbékülve hagyta el Almást. Lilla 65 éves korában másodszor is férjhez ment, s ez a lépése nyilván a rázúduló nagy magányossággal magyarázható. Egész életében csalódott volt, de egyre görcsösebben ragaszkodott a költő emlékéhez. 1825-ben, Csokonai halálának 20. évfordulóján arannyal futtatott vörösrézpoharat készíttetett, és azt a református eklézsiának ajándékozta — a kelyhet Dunaalmáson őrzik. Csokonai búcsúlevelét mindig magánál hordta, s amikor Szalacsy József mérnök (valószínűleg Toldy Ferenc megbízásából) felkereste, hogy lemásolja a levelet, csak nagy kérlelésre engedte meg, „a kebléből vette elő, és a másolás után oda rejtette vissza.” A levelet vele temették el. Dr. Ferenczy Miklósnak az a véleménye, hogy a domboldali temető száraz agyagföldjében — ha esetleg vaskazettába tették — a levél máig sem korhadt el, ezért is vetette fel az exhumálás gondolatát. Dunaalmáson legendák születnek, élnek, szállanak apáról fiúra Csokonairól és Lilláról. Ha hinni lehetne nekik, Mihály úrfi — így hívták a községben — gyakorta kijárt iddogálni s turbékolni a szépasszonyhoz. Azt is tudni vélik, hogy a haldokló Lilla két kancsót adott át szomszédasszonyának e szavakkal: „.. .őrizze meg, szomszédasszony, mert ezekből iddogáltunk odafönn a szőlőhegyen Mihály úrfival...” Talán örökre titok marad, voltak-e egyáltalán a legendás dunaalmási pásztorórák. Gyürke ZoltánFotó: Cm. Nagy Lajos Lilla sírja Ecsettel a Monedában Ilja Glazunov, az ismert szovjet festő új kiállításának fájó időszerűséget ad a chilei tragédia. Annak idején Salvador Allende elnök maga kérte fel a művészt, hogy látogasson el Chilébe, s hogy e látogatás során fesse le őt is. Glazunov örömmel tett eleget a meghívásnak, s kisebb megszakításokkal hat hetet töltött Allende társaságában , Allende földjén. Alaposan felkészült a munkára, amelynek kiszemelt helye a kormányzósági palotában levő államfői arcképcsarnok volt. Hazatérve nemcsak Chilében készített alkotásait hozta magával, hanem azokat az emlékeit is, amelyek Salvador Allendéről maradtak benne. Amikor Glazunov nemrég Moszkvában kiállítást rendezett chilei képeiből, a Freie Welt tudósítójának így idézett Allende elnökkel kapcsolatos élményeiből: — Sokat tehettem vele, elkísérhettem utazásaira, részt vehettem fogadásain. Igyekeztem mélyen behatolni egyéniségének lényegébe, s egy erős akaratú, nyílt szívű embert ismertem meg benne. Minden lépését az a törekvés hatotta át, hogy megvalósítsa a lakosság számára oly fontos szociális reformokat. — Amikor másodízben kerestem fel hivatalában, jó ideig várnom kellett rá az előszobában. Rengeteg civil- és katonaruhás ember ment be hozzá és jött ki tőle. Amikor rám került a sor, kissé bűntudatos mosollyal üdvözölt, és ezt mondta: „A politika ugyanúgy nehéz mesterség, mint a festészet.” A portré rendeltetését ismerve azt javasoltam, hogy az elnök felsőtestén átlós irányban a kék-fehér-piros nemzetiszínű szalag húzódjon, a háttérben pedig a magas chilei hegyormok legyenek láthatók. Allendének tetszett az elgondolás, de megkért, hogy fessek róla egy másik képet is, amely a néppel ábrázolja. „Számomra a néppel való találkozások a legfontosabbak" — mondta. — Egyik nap az El Salvador vidékén elterülő rézbányákba kísértem el őt. A körülbelül egyórás repülőúton Allende mindvégig irományai fölé hajolva dolgozott. Én rajzoltam, s igyekeztem nem zavarni. Amikor kinézett az ablakon, hozzám fordult, és így szólt: „Nézd, ez Chile. Sárga hegyek, kobaltkék ég. Ez mindenképp legyen rajta a képeden!” — Óriási tömeg köszöntötte az elnököt a repülőtéren. Hosszszan ünnepelték, és virágesővel árasztották el. A város felé haladva, láttam azokat az új házakat, amelyeket az utóbbi két évben a munkások számára késítettek. Hja Glazunov chilei műveiből rendezett tárlatán mintegy száz festményt, rajzot és vázlatot mutatott be. Hegyekről, munkásokról, fiatalokról, arról és azokról, amit és akiket Allende szeretett. Az Allende elnököt ábrázoló nagy festményt a santiagói Moneda új urai hasonló sorsra juttatták, mint akit a kép megörökített. Csak egy sebtiben készített fénykép őrizte meg az utókor számára e kivételes dokumentumot. (szilágyi ) Allende Glazunovval a kormányzóssági palotában. Háttérben a megsemmisített festmény. AURORA *73 Lapzártakor még tartott az MSZBT Országos Elnöksége és a KISZ Központi Bizottsága által Miskolcon megrendezett, hatodik országos Auróra-fesztivál. Az orosz-szovjet vers és próza ünnepének nyolcvan fiatal résztvevője — meghívták az Országos Diáknapok vers- és prózamondó győzteseit, a Petőfi- és OKISZ-szavalóverseny díjnyerteseit, valamint az egyetemi színjátszócsoportok legjobbjait — az elő- és középdöntőben három zsűri előtt bizonyította tehetségét. A döntőbe húsz versenyző került, akik közül a négy első 10 napos szovjetunióbeli utazást nyert, a többiek pedig meghívást kaptak a jövő évi fesztiválra. A győztesek névsorát lapunk következő számában közöljük. 13