Ország-Világ, 1983. július-december (27. évfolyam, 27-52. szám)
1983-07-20 / 29. szám
rajzművész életének epizódjait eleveníti meg sok zenével. Nagy érdeklődés előzi meg a magyar versenyfilm, a Hatásvadászok (rendező: Szurdi Miklós) bemutatóját, melyről már előzetesen, illetve az év elején, a Magyar Játékfilmszemlével kapcsolatban sok szó esett a szovjet sajtóban. Mikor e sorok nyomdába kerülnek, a fesztivál éppen félidejénél tart, és még egyszerűen lehetetlen a mérlegkészítés. Mindenesetre egy bizonyos: Moszkva ezúttal is a világ sorsáért felelősséget érző filmek seregszemléje és versenye. Mint minden filmfesztiválon, Moszkvában is jelentős különbségek adódhatnak egyes alkotások között. De a szándékok, célok, mondanivalók — egyértelműek. És alighanem ez a moszkvai filmfesztivál legjellemzőbb sajátossága. A fesztivál következetesen hű jelszavához: „A filmművészet emberségéért, a népek közötti békéért és barátságért!” Cesare Zavattini, a világhírű olasz forgatókönyvíró, sok-sok évvel ezelőtt azt mondta szovjet újságíróknak : „Bizonyos, hogy Moszkvában díjat nyerni egy filmmel nagyon nagy dolog, jelentős elismerés. Ennek ellenére azt vallom: ebben a filmversenyben nem a díjak a legfontosabbak. Számomra a legfontosabb, hogy olyan alkotók széles körével találkozhatott, akiknek más körülmények között talán a közelébe sem kerülhettem volna; hogy olyan filmeket láthatok, melyeket máshol sohasem ismerhettem volna meg; hogy olyan körülmények között beszélhetünk együttműködésről, munkáról, melyet nem befolyásolnak a filmtőkés érdekek. Moszkvából egy napon majd a nemzetközi játékfilmgyártás új szellemű, egyre erősödő, haladó filmirányzata indul hódító útjára. Moszkva tizenharmadik nemzetközi filmfesztiválja azt látszik bizonyítani, hogy ez a jóslat beválófélben, a megvalósulás útján Van- FENYVES GYÖRGY HÚSZÉVES A GYULAI VÁRSZÍNHÁZ Teátrum a végeken Ha egy végvári vitéznek beöltözött színész huszonegy évvel ezelőtt végigsétált volna a gyulai vár előtt, a helybeliek minden bizonnyal kísértetnek nézik. Azóta az ő idegzetük is edzettebb lett: a Gyulai Várszínház két évtizedes fennállása alatt úgy hozzászoktak a történelmi látványosságokhoz, hogy ha netalán föltámadna Balassi Bálint, s elvetődne a híres alföldi várteátrumba a végek újkori dicséretét zengeni, nem keltene különösebb feltűnést az utcán: őt is jelmezes színésznek tartanák. Annak idején, amikor a gyulai várudvarra színpadot és nézőteret építettek, még nem sejthették: csupán egynyári színházat teremtenek itt, vagy újfajta hagyományt? Talán hamvába is halt volna a vállalkozás, ha nincsenek lelkes színházi szakemberek, akik szívügyüknek tekintik, hogy az addig otthontalan magyar történelmi drámának végre állandó lakóhelyet találjanak; és ha nem olyan lelkesek a fürdőváros vezetői, lakói, akik az anyagi áldozattól sem riadtak vissza, hogy — noha a térkép tanúsága szerint még ma is a „végeken” élnek — saját színházuk legyen, legalább a nyári hónapokban. Elfeledett és újonnan fölfedezett történelmi színdarabok bemutatóhelyévé vált húszéves fennállása alatt a Gyulai Várszínház. Régi szerzők könyvtárakban porosodó, ritkán vagy sosem játszott darabjait segítették — a szükséges dramaturgiai-plasztikai műtét elvégzése után — a színpadra. Kortárs íróink becsvágyát s alkotókedvét pedig mi mással lehetne jobban ösztökélni, mint a könnyen valóra váltható reménnyel, hogy darabjukat — ha másutt még nem került színre — Gyulán előadják? Ez az oka és a magyarázata, hogy az oly sok meteorológiai és történelmi vihart látott, tetőtlen várszínházban csaknem minden premier egyúttal ősbemutató. Fölsorolni is hosszadalmas lenne, mi minden került színre a húsz év alatt Gyulán. Petőfi Sándor, Madách Imre, Szigligeti Ede, Sárközi György, Teleki László, Kós Károly, Darvas József, Áprily Lajos a rangos „háziszerzők” első vonulatához tartoznak. A közelmúltban elhunyt és a kortárs írók közül Illyés Gyula, Jékely Zoltán, Görgey Gábor, Hernádi Gyula, Hubay Miklós, Keresztury Dezső, Páskándi Géza, Száraz György, Székely János, Veress Dániel és mások csatlakoztak a Gyulán színpadhoz jutott drámaíró elődök irodalomtörténeti becsű névsorához. Az idei évad a Pécsi Balett Rómeó és Júlia produkciójával kezdődött. Ezt követte Kolozsvári Grandpierre Emil: Párbaj az árnyékkal című drámájának ősbemutatója egy új helyszínen, a gyulai Népkertben, Csiszár Imre rendezésében, majd Németh László verses drámájának, a Sámsonnak a premierje a várszínházban (rendezte: Rencz Antal). Míg a ,,beteg valóságérzékű” antihősök ábrázolásának mestere, a népszerű regényíró, Kolozsvári G. Emil ezúttal az általa ritkábban gyakorolt dráma műfajában mond szarkasztikus ítéletet a két világháború közti dzsentrivilágról — addig a szó szoros értelmében festői kövekkel. Ország Lili képzőművészeti alkotásai felhasználásával díszletezett várszínpadon egy bibliai alapszituációból kibontott magatartáspéldázat elevenedik meg a békéscsabai társulat előadásában. Egyik produkció sem hibátlan, mégis érdemes megnézni őket, hiszen az itt látható darabokat másutt nemigen tűzik műsorukra színházaink. (Kivéve a Pesti Színházat, amely már két Székely János-dráma ősbemutatóját Gyulán tartotta meg, s a kész előadást adaptálta budapesti kamaraszínpadára.) A színházi kínálat meglehetősen sokrétű ezekben a hetekben Gyulán. Egyik este a Népkertben egy megzavarodott dzsentri (Körtvélyessy Zsolt) vélt ellenségekkel, árnyékokkal párbajozik; másnap a várszínházban Sámson (Nagy Attila) vívódik, mitévő legyen kinőtt hajával együtt visszatért rendkívüli erejével? Napközben a gyulai fürdő területén gyermekműsorokkal szórakoztatják a strandolókat, az évek óta itt vendégszereplő Universitas Együttes tagjai pedig a város különböző helyszínein Koffer című utcai rögtönzésükkel aratnak sikert. Délelőttönként próbálják a Különös nyáréjszaka című új Hubay-darabot, Bács Ferenccel mint Freuddal a főszerepben (premier: július 15-én). Augusztus 4-én újra megrendezik az immár hagyományos versfesztivált, amely a határainkon túl élő magyar költők műveinek seregszemléje. A nyári évad utolsó bemutatóját augusztus 7-én tartják: a román Tadatescu Titanic keringő című vígjátékát Alexandru Tocilescu állítja színpadra a budapesti Nemzeti Színház közreműködésével. Szerzőknek, művészeknek, közönségnek egyformán élményt jelent a színházzal fűszerezett nyár Gyulán. Ha ma élne, talán Balassi is így írná meg egykori versezetét: „Színészek, mi lehet e széles föld felett szebb dolog a(z) végeknél?” V. A. Pataki László, Őze Lajos és Körtvélyessy Zsolt a Párbaj az árnyékkal című darabban FOTÓ: HORVÁTH DÁVID Nagy Attila a Sámsonban trükkökön át a reklámfotó számos műhelytitkáig. Végül két népművészeti ritkaságról: a Corvina Kiadónál jelent meg Borsos Béla: Magyar vadász lőportartók című munkája, amely a népművészet és az iparművészet határterületének külön tárgycsoportjával, a szarvasagancsból készült és vadászatnál használt lőportartókkal ismerteti meg az olvasót. A kötet színes képanyaga áfogóan illusztrálja a Kárpát-vidéki lőportartók művészetének gazdagságát. A Gondolat Kiadónál jelent meg Kerényi György: Magyar énekes népszokások című műve. Ez az első olyan kötet a magyar könyvpiacon, amely dallamaikkal együtt teszi közzé a magyar énekes népszokásokat. A neves népzenetudós a gyermekjátékoktól a „jeles napokig”, a siratókig és a hétköznapokig mutatja be, írja le, illusztrálja a magyar nép alkalomba kötött dalait, illetve a szokásokat, amelyekhez kötődnek. Hézagpótló, nagy érdeklődésre számot tartó munka. □ orszAo-vh-Ro