Ország-Világ, 1988. július-december (32. évfolyam, 27-52. szám)
1988-12-21 / 51. szám
Simon Emil: A család / Fa\/ tete\ /jön fény A / fő csillag, beragyogja álmainkat. Ágak között kékes árnyék, mintha puha havon járnék. Üvegdíszek gömbje villan, éji égen furcsa híd van, gurul rajta sárga kerék — talán a hold siet feléd. Szaloncukron arany kabát, jól járnál, ha kibontanád. Széles szárnya nőtt a szánnak, álmaid mind vele szállnak, mint léggömbök, egyre messzebb, s messzeségben odavesznek. Virrad már, a hajnal ébren, itt járkál a ház tövében. Ablakunkon be is zörget: — Fagy fogja a fát, a földet. Didereg, kit szele átjárt, fűtsetek be minden kályhát! — Pattog a tűz, lángra lobban, fészkelődtök ágyatokban. Vár a játék, ugorj talpra! Kint már dolgozik a balta, tüzelőnek valót aprít, nem lesz gond, ha fúj vagy fagy kint! — Ez a nap is hamar elszállt, karácsonyfán gyújtsunk gyertyát. S ha fogy a fény, s egyre ritkább, csillagszóró vessen szikrát. — Fa tetején díszes fények, fenyő körül szép az ének. Gabi hangos, Balázs mormol, régi dalt a karácsonyról. Minden hangja csend és béke, int a jóra, tisztességre. Szép daluk a falon átszáll, hallja, aki arra járkál. Meg is állnak úgy figyelnek. — S fázós decemberi kertek, madarakat védő odvak mind úgy érzik: tavaszodnak. — Milyen szép dal! — így a felhők. Együtt zengi gyerek s felnőtt.