Ország-Világ, 1888 (9. évfolyam, 1-26. szám)
1888-04-28 / 18. szám
284 A boldognak ígérkező viszony felbomlik önként, mert Walter Paula azon kapja Gilády Arzént, hogy ez a helyett, hogy szeretné, tanulmányozza őt. Gilády Arzén szintén tudatára jön ennek a jelenségnek. Ez eleinte feszélyezi a két ingerlékeny, ideges embert, de amint tisztában vannak egymás érzéseivel, ráhazudott fájdalommal ugyan, de szakítanak egymással. Gilády Arzén elmegy regényt írni, Walter Paula elmegy festeni. Mind a két ember a viszony kezdetétől fogva egymást meggyötörte, az idegességével megkínozta csak azért, hogy egy boldogító szerelmi mámorból fölébredve — szenvedjenek. — Sajátságos vonása Gilády Arzénnak és Walter Paulának, hogy azon percztől fogva, midőn «köztük nem vala gát», éber figyelemmel vizsgálják, tanulmányozzák egymást. Egy jellemző vonás sem vész el szemük előtt, s mindaz, ami egyéniségeikkel nincs összhangban, kellemetlen, fájó disszonancziát kelt lelkükben. Gilády Arzén tanulmányozza őt és szerelmi téte-á-tétejeik alatt készülő félben levő regényének valamelyik fejezetére gondol. Walter Paula a modelljévé sülyed, s midőn teljesen átértette, otthagyja. .Tusth Zsigmond az analízis híveként mutatja be magát. Számot ad alakjainak minden átmeneti érzéséről. Pontosan megrajzolja az érzésbeli átváltozásokat, azok fejlődési fokozatait s a rövid fejezetekben gyors egymásutánban, csupa jellemzetes, apró cselekedetben érteti meg a szerelem visszafejlődését, mely alakjainak a lelkében majdnem az undorig sülyedt. A regény kétségtelen tanúságot tesz arról, hogy Justh Zsigmond a modern Taine, Bourget-féle analistikus pozitivista iskola híve, s hogy ez neki tiszta tudatában van, bizonyítják a szépészeti viták, melyeket Gilády Arzén és Kálmán Ernő szájába ad. Nem akarom Justh Zsigmondnak azt a szemrehányást tenni, hogy az alakjai, habár Budapesten élnek, a czigányzenét élvezik és gyönyörűséget éreznek, látván az újpesti út szürke porát, a házak falára ragasztott rikító plakátokat, kirándulásokat tesznek Promontorra, Palotára, Tétényre, mégsem magyarok, mert végre is, Budapesten nemcsak magyarok laknak. Nem akarom azt sem fölemlíteni, hogy olyan eleven regényírót, mint Gilády Arzén én nem ismerek, azt sem, hogy a szabad szerelemben született Walter Paula még talán Párisban is egészen különleges nő, de azt megjegyzem mégis, hogy a realisták receptje szerint alkotott regény a benne rejlő realitás pretenziójánál fogva, szemben a milieuvel, melyben alakjait szerepelteti, valami valószínűséggel kell, hogy bírjon, különben eltéveszti a hatását. A miben rajta mint felesleges sallang jelentkezik, mert az alakok nem nőttek ki belőle, nincsenek semmi összefüggésben vele s ez esetben megtagadják azt a modern elbeszélő irodalmi tételt, melynek híveként Justh is vallja magát, hogy a született diszpozíciókon kívül a környezet alkotja az embert. Justh Zsigmond fiatal író, aki még az útját keresi. Ha nem csalódom, meg is fogja találni, amit a könyvben nyilatkozó intelligencziából következtetek. Nagyon kevés elbeszélő van, aki huszonnégyéves korában ilyen érdekes könyvet írt. G—u E—k. RÉGI ÉS MODERN KÉPEK KIÁLLÍTÁSA A MŰCSARNOKBAN: részlet (107—löl) a tanácsteremből. ORSZÁG-VILÁG A HÉTRŐL. Tisza Kálmánnál csak egy hatalmasabb élőlény van ma Magyarországon s ez — Tisza Kálmánná. Tisza Kálmánnak csaknem minden, Tisza Kálmánnénak minden sikerül, amit fejébe vesz. S családján kívül alig gondol egyébre, hogyan gyakorolja és gyakoroltassa leghathatósabban a jótékonyságot. Jóságos szíve, fenkölt szelleme nem ismer akadályt. Érzi, hogy miszsziója van ebben az országban, melynek gyeplőjét férja ura fogja vasmarokkal. Tisza Kálmánt gáncsolja fel Magyarország, Tisza Kálmánnét dicsőíti egész Magyarország. Amaz adót srófol, hogy megmentse a magyar államot a bukástól, emez lágy, megindultságtól remegő hangon kér segítséget, hajlék nélkül, kenyér nélkül maradott testvéreinknek, hogy kivegye kezükből a koldusbotot. S Tisza Kálmánnak nem apadhat le úgy népszerűsége, hogy felesége az egyensúlyt helyre ne állítsa. Ami Tisza Kálmán a politikában, az ma felesége a társadalomban. Mindkettő vezet, csakhogy az egyik többséggel, a másik egyhangú szavazat alapján. Irányi Dániel még sohasem szavazott köszönetet Tisza Kálmánnak, de Tisza Kálmánnénak igen. A nyakas pártvezér, ki minden országgyűlés elején kijelenti, hogy nem megy fel és Budavárába meghallgatni a trónbeszédet, valameddiglen sárga-fekete zászló is lobog a magyar király palotáján, egy asszony hívására minden habozás nélkül siet fel, ha nem is a királyi palotába, de vis-á-vis a miniszterelnökibe, mely — ha ugyan van szeme — bizonyára nagyott nézett a vén kuruczon. A jótékonyság művéhez csak az asszonyok értenek. Itt nekik kell átengedni a vezérszerepet. S mikor úgyszólván országos jótékonyságról van szó, illő is, hogy Magyarország miniszterelnökének felesége vállalkozzék a nehéz, de dicsőséges szerepre. Az asszonyok egy szava, egy tekintete többet ér a férfiak rőfös dikczióinál, nagyképűsködésénél. S bizony, nagyon kétséges, hogy ha Tisza Kálmán hívja össze a főváros elitejét értekezni az árvízkárosultak segítségéről, nem gondolja-e meg Andrássy Manó, hogy azt a ropogós ezrest tán alkalmasabb időben is dobhatja ki. Vájjon támad-e az a pompás ötlete, hogy ne csak beszéljünk a segítségről, de mindjárt itt kezdjük is meg. S ha egyébért nem, már azért is érdemes lett volna összegyűjteni Budapest annyi sok előkelő leányát és fiát, hogy ez a kellemes fölrándulás is Budavárába, a szegény árvízkárosultaknak kamatozzék. Csakúgy röpültek az asztalra ezresek és százasok s meg sem alakult a szere-száma nincs hány segítő-bizottság, néhány ezer forint hevert az elnök asszony előtt. — Vájjon mennyit adjak én? — töprengett egy hó, láttára a nagy bankóknak. Öt forinttal csak nem állhatok elő ? — Kedves barátom, — vigasztalta meg a másik, — ha Andrássy Manó ezer forintot ad, te vissza is kérhetsz még tíz forintot! Ez természetesen nem keveslése a Manó gróf ezer forintjának. Sok pénz az, különösen annak a kinek nincs. Ez a hét egészen a Tisza Kálmánné hete. A budai kálvinisták templomot akarnak építeni. Természetes, hogy ez a kegyelmes asszony nélkül nem történhetik meg. Sorba járta a három színház legjobb művészeit s az operában egy érdekes estét szerzett a fővárosi közönségnek, mely szívesen épít templomot, lelenczházat, kisdedóvót, ha cserébe élvezetet kap. A czélt nem is kérdi, csak azt: van-e kilátás élvezetre ? Az aztán neki mindegy, kinek jut a pénz. Annak az estének, melyet a miniszterelnökné asszonynak köszönhetünk, különös egy érdekessége volt. Három olyan premiere esett meg (és bukott el) az operában, melyek a nemzeti színházat illették volna meg. Ám Paulay készséggel átengedte a novitásokat az operának, így okoskodott: a közönség úgy sem tudja előre, hogy ezek a novitások oly rettentő gyöngék s így a jótékony czél nem szenved; nekem pedig mindenesetre jobb, ha az operában buknak el, mint az én hajlékomban. Nagyobb dísz és fény keretében még nem is bukott el három novitás egy este, mint az operaházban. A ház alulról föl a kakasülőig teliszele 1888