Polgáriskolai Közlöny, 1918 (22. évfolyam, 1-20. szám)

1918-01-01 / 1-2. szám

nem mulasztott el egyetlen alkalmat sem, ami céljához közelebb vihette. Azért most, a gyászos csapás b­­ujtó hatása alatt is megvan az az érzésünk, hogy az itt befejeződött élet egy teljes értékében leélt egész élet­eilt. Mint vezető egyéniség jól tudta, hogy sikerének nélkülöz­hetetlen feltétele, hogy az általa vezetetteket is magával ragadja. Amint tőle távol volt a hanyagságnak vagy közönynek még csak árnyéka is, úgy nem tűrte másokban sem a kötelességteljesítés lanyhaságát. De lelkének alapvonása mégis akkor mutatkozott igazi mivoltában, amikor jutalmazni lehetett. Erre mindig kereste az alkalmat és amit ő keresett, többnyire meg is találta. Ilyenkor láttuk őt elemében, ragyogó szemekkel közölni a jó hírt s ilyenkor fel-fellebbent előttünk a fátyol arról a na­gy fáradságról, amelybe kerülhetett neki egy-egy jó hír előkészítése. De miért beszélek fáradságról ? Hiszen egészen a gyászos végig nyomát sem láttuk rajta az elfáradásnak. Sőt mint a teher alatt növekedő pálmának, mindig emelkedőben láttuk energiáját. Nem hittünk annak sem, midőn az utóbbi hónapokban nyuga­lomba vágyását említette. Nem tudtuk elképzelni Vángel Jenőt a csendes, nyugodt öregségben. Bizonyára a világ nagy harmóniája úgy követelte, hogy ez a fáradhatatlan harcos a küzdelem szín­terén essék el. Ez lett az osztályrésze. És odaát várják őt hősi halált halt fia, a harcban elesett tanítványai, akiknek emlékét annyi kegyelettel gondozta, hogy helyet adjanak maguk között a szebb jövő eme küzdő harcosának. Isten veled Vángel Jenő ! Életed emléke maradjon közöt­tünk s vezessen tovább azon az úton, amelyen eddig előre vezettél. Imre Sándor beszéde : * * * Kartársaid s intézetednek mostani hallgatói után az O. P. I. E.-nek is van még szava hozzád, Vángel Jenő. A Pedagógium régi tanítványainak, a magyar polgáriskola munkásainak a lelkében felújúl e percben az emléke azoknak a reménységeknek, amelyekkel Téged igazgatói székedben fogadtak ; előttök áll a sorozata azoknak az eredményeknek, amelyeket mun­káddal eddig elértél s fájdalommal látják elmúlásodat, mielőtt kitűzött és mindnyájunk által óhajtott célodhoz eljuthattál volna. Felújul b ennek az emléke annak a szándékodnak is, hogy a volt tanítványok országos egyesületével úgy, amint azt állásod köve­telte, állandó érintkezésben légy ; de őszintén kimondjuk — a te emlékednek nincs arra szüksége, hogy elhallgassuk — eleven ben­nék azoknak az ellentéteknek az emlékezete is, amelyek ezt az érintkezést megzavarták. Ezek az ellentétek azonban, én vagyok a tanúja, immár a múlté voltak ; nem most lettek azzá, hanem olyankor, amikor még nem halálról, hanem az életet jelentő munká­ról volt szó közöttünk, egy új korszakról, amelyben a Pedagógium 1.

Next