Orvosi Hetilap, 1858. november (2. évfolyam, 44-47. szám)
1858-11-07 / 44. szám
687 688 digelé, legkisebb tudomásom sincs. Valamint arról sinícsenek még az adatok összeállítva, hogy honunk mely vidékeit lepte meg, a múlt év őszitólján és e folyó év téli holdnapjaiban a hurutár. Ugyanazért én csupán a Borsodmegye keletészaki részében , különösen Miskolcon és környékén uralkodott kurutáni járványt fogván leírni, reménymünk szabad a tudomány érdekében, miszerint honunk különböző vidékeiről beküldetvén az adatok — mire megyéink főorvosai különösen hivatvák, — azoknak öszszeállitása után ki fog tűnni, hol, és mily mértékben uralkodott legyen a hurutár. A hurutár jellegének és történetének vázlatos leírása után következik azon jelenségeket előadni , amelyekkel az külekezik (sich äussert) , vagyis a k ó r j e | t a n t ; azon hatányokat és légköri befolyásokat leírni, melyek azt részint előidézik, részint előmozdítják, vagyis a kóroktant (aetiologia), továbbá a kórbonctani adatokat, jóslatot és gyógymódot átalában elsorolni, különösen pedig a Miskolcon, és vidékén mutatkozott járványét lehető híven lerajzolni. A kurutár körfolyamában legtanszerűbb Canstatt szerint három időszakot fölvenni, u. m. az előjelek, helybeli sülés (Localisation) és kimenetel időszakait. Úgyszintén a kórjelek elsorolásában, szerintem, leggyakorlatibb rendszer a közérzési vagyis alanyi (subjectiv), a tárgyilagos (objectiv) és az életszervek működésében látszó jeleket egymásután leírni. A kurutáni járványban az előjelek gyakran egészen hiányzanak, vagy néha az egyéntől észre nem vehető mértékben fordulnak elő. Máskor az alanyi kórjelek, aminek az egész test borzasztó levertsége, nagy fejfájdalom, az orrot prüsszentésre , a szemeket könyezésre késztető érzés, oly feltűnő mértékben kifejlődvék, hogy a betegek nem győzik eléggé panaszolni roszullétöket; holott életszervezetök mibenléte semmi oly tárgyilagos kórjeleket sem tüntet élőnkbe, mikből az oly igen roszullétnek valódi alapját kimagyarázhatnák. A betegek különösen a fejhomlok részének, a szemöldök és orrtó fölötti tájékán szokatlanul megülő, s mintegy szétfeszítő fájdalmáról panaszkodnak, főképen esti órákban, mikor a láz is megjelenvén átalános testi nyugtalanság és lelki hábor bántja őket. nyesti láz ideje alatt, kiváltképen ha nagyobb mértékű az, meglett embereknél félrebeszéd, gyermekeknél pedig rángások szoktak mutatkozni. A imént leírt előjelek időszaka , néha hamarább , néha később, a helybelisülés időszakába megy által, mikor a hurutos bántalmak serege lép előtérbe s a fent elősorolt alanyi kórjelek helyett és néha még velök együtt is , a tárgyilagos jelenségek szerepelnek, az életszervek különfélesége szerint, melyekben a hurutos kóranyag helybelisül. A kór vagyis helybelisülés időszaka az, mikor a lakhártya megduzzadt, ellazult (aufgelockert), szemölcsei (papillae), tüszői (follicus) vörösek, kiállók, szóval egész menete szerint rajta vérbőség jelei mutatkoznak. A hurutárnak különböző alakjait lehet fölvenni, a helybelesülés folyama szerint. Egyszerű járvány az, melyben a kórjeleknek sem kül-, sem beltersre nézve bizonyos öszpontosulása nem mutatkozik és átalában véve oly szelíd lefolyású , hogy csekély fejfájás, étvágytalanság, valami hurutbántalom és kicsi lázon kívül mi sem tapasztalható és a közönséges huruttól bélyegzetesen az által különbözik, hogy az orrüreg mellékjárataival együtt különösen a homlokür, kínzó, feszítve nyomó fájdalomnak van kitéve , mit különösebben magamon is tapasztaltam, minthogy kitűnően náthahurutos hajlammal bírván, leginkkissebb meghűlés is előidézi nálam a bajt. Múlt télen pedig a hurutáni járvány ez egyszerű alakja engem is meglátogatván, oly bélyegzetes homlok , orrtö—tájéki fájás kínzott, minőt élelemben, — ki fejfájást sohasem érzek, — az egyszerű nátha hurutban még sohasem tapasztaltam, mely az orr lakhártyájából koronként kiürült csípős, sós, vérfoltokkal vegyült takváladék által mindannyiszor érezhetőleg enyhült. Ez egyszerű hurutár néhány nap alatt megfutja a maga pályáját. Leggyakrabban helybelisül a hurutári ragály az orr és mellékjáratainak, a toroknak, gőgnek, gögsípnak és hörgőknek takhártyáján , amikor egyszersmind a szemek köthártyája is többnyire lábszerű állapotba jut. Mikor az orr-és mellékjáratai takhártyáján rakódik le a ragály, az egyszerű hurutnál előadott jeleken kívül, még az orrlyukaknak kellemetlen bedugulása, és a csípős maró tak általi prüsszentésre, fúvásra való ellenállhatlan inger szerepel, és annyira, hogy a betegek minduntalan orrcimpások dörzsölésére késztetvék. Szaglási érzékük meg van tompulva. Az orrlyukakból gyakran foly a vér, miáltal tetemes könyebbülést éreznek az agyban. Ha kisebb mértékben szenvednek, sokszor láz nélkül, lábon járva is kiállják a hurutárnak ezen alakját, máskor pedig oly láz kíséri, hogy a betegek ágyban feküdni kényszerülnek. Ha az orr és mellékjáratain túlhalad a hurutári ragálya szerint a mint a toroktól kezdve a garatot vagy gőgöt választja magának helyül, különböző jelekkel kültekezik. A garat és göglakhártyája, bár ennél lejebb nem hat is a hurutári bántalom, mindig részt vesz kisebb vagy nagyobb mértékben az orr és mellékjáratai lakhártyájának bántalmaiban. Ha pedig eredetileg is meg van támadva, ekkor a torok megdagad a mandolákkal együtt elannyira, hogy kívül is látszik a daganat, melyben még a fültömirigyek is részesülnek, és a nyelés sokszor igen nehéz; ugyanekkor kiterjed bővül (interne) a lakhártya vértelisége a dobjáratba is, ahonnan a fülcsengés, zúgás, nehéz hallás együtt vagy külön alkalmatlankodnak a betegnek. Ha a hurutáni ragály a gőg, gögsíp (larynx, trachea), hörgők (bronchi) lakhártyáján helybelisül, a beteget csiklandós rekedtség és szárazság kiállhatlan érzése kínozza, mely gyakori, száraz, az egész testet megrázó tompa köhögést hoz elő huzamosb ideig, minden takválasztás nélkül, mi éjszakára mindig neki iramodik (exacerbat), reggelre, a tak elválasztás kezdődvén, enyhül. Fáradozás, nehéz légzés oly mértékben bántja a beteget, hogy egészen a sáb fokáig súlyosabb eseteknél terjedt vérteliséget lehetne gyanítani, pedig pontos vizsgálat után kitűnik, miszerint az oly igen rémesztő, különfélekép módosuló, változékony súlyos jeleknek semmi oktani alapja nincs , hanem nagy részben a lakhártya-váladék csípő, maró természetének, az érzés idegszálaira történt hatása által előidézett, visszhajlási (reflex) tünetek. A láz folytonos ugyan, de esti órákban növekedő, néha pedig oly csekély, hogy alig észrevehető. (Folyt. köv.)