Orvosi Hetilap, 1860. április (4. évfolyam, 14-18. szám)

1860-04-22 / 17. szám

323 324 " Három hetes ilyszerű eljárásnak kitűnő eredménye volt. A vizelet árja feltűnőleg vastagabb len; a húgycső daga te­temesen enyészett, különösen a hagyma táján, midőn várat­lanul a gát oldalán lenyúló dag néhány nap alatt tályoggá alakult, mely azonban felületes lévén megnyittatása után igen gyorsan ismét behegedt. A szálacsozásnak még néhány heti folytatása után be­tegem Pestről ismét eltávozott. Eltávozásakor már 5-fös szá­mú szálacs sodronynyal könnyen — de sodrony nélkül még ekkor sem —­ volt alkalmazható. Sodronynyal betegemnek nem lévén bátorsága azt sajátkezüleg bevezetni, kelleténél sokkal huzamosabb távolléte ideje alatt —­ 5 egész hónapig a szalacsozással végképen felhagyott. Ily múlasztásnak vissza­esés jön természetes eredménye. Decemberben betegem ugyanezen év ápril havi — csak­hogy súlyosbodott állapotában tért vissza Pestre. Tavaszi sikeres gyógykezelésem üdvös eredményére épített reményeim ez alkalommal cserben hagytak. A takár ép oly mérvben növekedett, mint a leírt dag érzékenysége s terjedelme. 1859-ki január elején a hereborék (scrotum) tövében a húgycső gömörét környező s véle összefüggésben lenni lát­­­ szó dag külön karéjos alakúvá fejlődött, mely galambtojás nagyságú s idomú a borok alá felfelé nyúlt, fájdalmas és in­kább kemény mint ruganyos vala. Egész január hó folytán a meleg borogatások s szala­­csozás daczára is a dag lassanként növekedett. A hereborék töve alatti, a gáton lenyúló dagot mintegy elkülönző mélye­dés eltűnt s kiegyenlődött. A húgycsapnak a további húgy­­beszűrődés meggátlása czéljából tanácsosnak vélt állandó benhagyását a beteg kínos fájdalomtól nem tűrte. Végtére február 13-án egy szék kiürítés közben a be­teg vizelés alatt rendkívüli égetést érez a húgycsőben, mit úgy szólván közvetlen kinos fájdalmak a gáton s rövid idő múlva rázó láz, mint vizelet kiömlés csalhatlan tüneményei követének. Más napon a húgycsövön úgy szólván csepegve ürült ki a nagy mennyiségű takaros geny. A dag forró meleg s legcsekélyebb tapintatra is kinosan fájdalmassá lön, nagy mértékben növekedett, feszült s a borékot is ellepte ; a föllé­pett tetemes lázas mozgalom időnkénti borzongással folyton tartott; s már február 15-kén, azaz másod napon ezen ese­mény után a genyet s ezzel vegyes húgyot tartalmazó tá­lyog megnyittaték a here töve alatt a varránytól (raphe) balra, azon helyen, melyen a gátnak még közel egy hü­­velyknyi rétegén keresztül homályos hullámzás valt kipuha­tolható. Ezentúl húgycsősípolylyal (Harnröhrenfistel) való dolgunk. Jobb oldalt az álgumó felé terjedő dag még ezen húgy­­tályognyitás után is önállólag fejlődött s néhány nap múlva a varránytól jobbra 1­/2 hüvelyknyivel alantabb meg­nyittatván egy elkülönzött, sem a húgycsővel, sem a fentebbi húgytályoggal közlekedésben nem álló tiszta genytályognak bizonyult, mely rövid idő alatt önként ismét behegedt. A beteg a húgycsap (Catheter) állandó benhagyását még ezentúl nem tűrte , s midőn a rendkívül türelmes egész­séges hólyag naponta csak 3—4 ízbeni lecsapoltatást igényelt, ez mindannyiszor külön történt. A sipoly menetbe rongylemez alkalmaztatott. Három heti ilyszerű eljárás után a sípolyos menet kuta­­szolásának eredménye s azon tény, hogy hat nap hosszat a gát-sípolynyiláson kiürülő vizeletnek semmi nyoma nem ta­pasztaltatok, feljogosított azt hinnem, hogy a sipoly húgycsö­­vi nyílása behegedt. Ezért a rongylemez alkalmazásával fel­hagytam, minek azonban pár nap múlva már következménye új gátláb és dag, kisebb fokú rázóláz, mint újabb szürem tüneményei valának, mi a megszűkült gátnyilás és sipolyos menet véres tágítását téve szükségessé. Pár nappal ezen kellemetlen esemény után az alsó már behegedve volt felületes gáz-tályog is ismét kiújult, mi ezen kívül egy hóval később harmad ízben is megtörtént, s ekkor az egy röviden lefolyó herelobbal egyszerre lépvén fel, a bőr alatti sejtszöveten a varrány alatt magának a felső sí­polyos menetbe is útat tört, — de csak ideiglenesen s a nélkül, hogy ez által újólag önálló s a felső sípolyos menettől füg­getlen be­hegedé­sében gátolva lett volna. Ily makacs lefolyás végre a húgycső rendkívül­i érzé­kenysége daczára is a vizeletnek a sípolytóli elrekesztése czéljából a csap állandó benhagyásának megkísér­lését indokoló. Mi hat héten keresztül következetesen meg is történt, de az óhajtotta­ ellenkező eredménynyel A takár ezen eljárásra a szó teljes értelmében nagyszerűvé lön, a húgyhólyag nyálkahártyájára is elterjedt; a csapot mindun­talan elrekesztő. Az ennek előtte rendkívül türelmes hólyag oly gyakori vizelési ösztönre zavartatott, hogy ezt naponta 10—14 ízben is ki kellett ü­rítni s mégis, daczára a beteg szokványos és kisdedességig pontos ügyeletének időnként — gyakran naponta kétszer is — megesett, hogy csapolás közben a vizelet a hólyagnak önkéntelen s le nem győzhető ingere kö­vetkeztében erőszakkal a csap és húgycső közé s úgy hevenyé­ben a sípolyos meneten is kifelé rohant. Ezen bal esemény a csapnak gyakoribb változtatása vagy a benlevőnek lágy, — vizelet mértékű — vizzeli kifecskendése által sem vala megelőzhető, — s a már nyert előnyt természetesen mind meg­annyiszor meghiúsító. Julius hóban végre az állandó csap alkalmazása által rendes öblűvé vált húgycsövön útmutatásom szerint a beteg megtanuló a sodronynyal ellátott ruganyos húgycsap sa­játkezű bevitelét. Ezen kezelést néhány nap alatt oly tökélyre vitte, hogy ezt minden külön vizeléskor egyenesen rá bízhatom. Ezentúl a csap csak éjjelen át hagyaték benn. Ily módon sikerült a vizeletnek erőszakos csapon kívüli kitö­rését elhárítni. Augustus elején végre a sipoly h­úgycsövi nyilása ismét behegedt,­­ de ezért emlékezvén a márciusi visszaesésre a csap alkalmazása az említett módon és a gyolcslemez betétele a sípolyos menetbe folytattatott. A fenmaradt szűk sípolyos menet azonban 6 hó alatt oly kérgessé vált, hogy rajta öt izbeni véres tágítás da­czára sem mutatkozott semminemű gyógyipar. September végével még mindig 15 vonalnyira hatott be a gombos kutasz. Végre October hó végével a sípolyos meneten fenékig al­kalmazott 10 és hat napi időközökben négyszer ismételt m­e­­rő pokolkövel­ edzéssel sikerült annak végleges be­­hegedését elérnem. A betegnek november hóban még megengedhetem a csap nélküli szabadon vizelést , mire a sok évig létezett takár is megszűnt. A hengerded szálacs időnkénti alkalmazásának soha el nem hanyagolását ajánlván, felmentem őt orvosi fel­ügyelet alól. Nem leven czélom a szűkülés fejlődésének s kór­isméjének részletezésébe bocsátkozni, ebből csak any­­nyit említek meg, mennyi a baj első időszakbeli kór­isméjének hiányosságára vonatkozó. A porondgyurma­­jelenlétét az előre járt porond kiürülésekből s a viasz szálacson tett észleletből gyanítani, lehetett, — de a húgycső folyamának külső puhatolásából róla meg­győződni nem sikerült. Ezért merő vékony kökutasz­­szal volt szándékom a húgycső­vet puhatolni, miben azonban a beteg ellenkezése gátolt meg. Ha később, midőn a beteg másod ízben folyamodott hozzám ruga­nyos szálacs sodronynyal a hólyagig volt bevezethető, — úgy több mint valószínű, hogy egy érez simasági kutasz a baj ezen korábbi időszakában annál könnyeb­ben hatott volna a szórón túl. Egyike vola ez azon eseteknek, mely az O. H. L. múlt évi hasábjain alapul szolgált azon észleléseknek, melyeket a húgycsömetesz (Urethrotom) alkalmazásá­ról közölt czikkemben a hajlékony szálacsnak a húgy­cső gömöre tájáni néha rejtélyes, a szőr foka által nem -

Next