Orvosi Hetilap, 1864. szeptember (8. évfolyam, 36-39. szám)
1864-09-11 / 37. szám
anélkül, hogy az agyburokhoz vagy a koponyatakaróhoz oda lett volna nőve, s minthogy az utóbbin hegesedés vagy forradásnak nyoma sem mutatkozott, ama csonthiányt fejlődési hibának tekintettük. Ezen lelet tárgyamhoz szorosan nem tartozik ugyan, de mégis megemlítésre érdemesnek gondoltam. Ezen kívül a koponyán mi nevezetes sem látszott, az agy pedig, valamint edényei és a visszérvezetékek csekély vérdússágot tüntettek elő. Mindkétoldali mellhártyaűr, mennyiben a nagy kiterjedésben levő mell- és tüdőhártyai összenövések engedték, tiszta sárgás folyadékot foglalt magában. Az odanőtt tüdőrészletek halaványak, tapintáskor pehelyszerűek, s a szokottnál kevésbé szívósak, hanem jóval szakadékonyabbak voltak; míg a szabadon levők össze nem esve, rendesnél nagyobb térfogatuaknak látszottak tompa szélekkel, színük pedig kékesnek mutatkozott; igen könyen szakadtak, s bemetszve a sötét barnavörös, egyenletes és sajátságosan viaszfényű metszéslapokon igen sok finoman habzó, sárgásfehér savó szivárgott elő, mely közé a tüdő szabad felületére gyakorolt csekély nyomáskor igen sok vércsik keverődött. A halaványabb részlet egyenletes, fakósárga metszéslapjain az előszivárgó habzó folyadék, habár csekélyebb mennyiségben, szinte meg volt, míg vércsikokat a legerősebb nyomásra is alig, csak itt ott lehetett látni. Megjegyzem, hogy a bemetszés előtt a még sértetlen tüdőkre gyakorolt nyomás mindenhol recsegéssel járt, az átmetszett hörgtörzsből pedig ugyanazon alkalommal olyatén savó tolult elő, milyenről a tüdős metszéslapoknál emlékeztem. A tüdőkben általános viszonyé volt jelen, mi a haldoklás előtti és alatti nehézlégzést már magában, a mellhártya- és a hasárbeli savógyülemek tekintetbe vétele nélkül is megfejtette, s hogy a vérbőség csak a szabadon maradt, összenövésektől ment részletekben volt jelen, könyen megérthetjük, minthogy az odanőtt helyen tüdőtágulat (emphysema) lévén, az edények a légüresek kitágultsága foiután igen összenyomottak, minélfogva magukban a vérfelhalmozódást kevésbé engedhették meg. A mellkas közepetti vonala felé nyomott szív savóval telt szívburokban feküdt. Nagysága rendes, míg színe halaványabb, s az egészben véve eléggé kifejlett izomzata felettébb könyen szakadt. A jobb oldali üregekben sok, míg a baloldaliban valamivel több sötét barnavörös folyékony vér volt. A két csucsis billentyűk, nemkülönben a főér félholdképű billentyűi megvastagodva és összezsugorodva voltak, felületük egyentelen bár, de sima volt, s egészben véve túlképződött (Hyperplasie), sokfélekép kereszteződött kötszöveti rostokból állottak, melyekben alig lehetett egykét kötszöveti sejtre akadni. A szívben talált ezen változások elegendők, hogy a talált átalános vízkórságot és a vér visszériességét megfejtsük, mely utóbbira vonatkozólag megemlítjük, hogy a levegőn csak felettébb lassan pirosodott meg, miből következtetnünk lehet, miszerint sok szénsavat tartott felszörbölve, de egyszersmind a színes vérsejtek épek és elenyfelvételre képesek voltak, mert különben a levegőn végbement pirosodás elmaradt volna. A górcső a vérsejteket valóban épeknek találta. A szív izomzatának kötszövete a szívburokban levő savótól át volt ivódva, s maguk az izomcsövek is duzzadtabbak és az elmosódott körvonalú izomoszlopcsak halaványaknak tűntek elő. Úgy a kötszövet, mint az izomcsövek fedőlemez alatt igen mállékonyak voltak. Ebből a szív szakadékonysága érthető, egyszersmind megfoghatjuk, hogy igen elővesztetten kellett működnie. A hasár megnyitása és a benne levő tetemes mennyiségű sárgás savó kifolyása után nagy csepletre sehol se lehetett akadni, hanem helyén szennyes, sötétzöld, egyenetlen szemcsés felületű, zsírfénylő és puha rongyolék volt, mely a gyomor nagy hajlatán körülbelől 0,8 deciméternyi szélesség és valami 0,5 centiméternyi vastagságban foglalt helyet. Az egyes szemcséket, melyek szigetekként laza kötszövet által vétettek körül, górcső alatt elemezvén, kisebbnagyobb zsírsejtekből állóknak bizonyultak, melyek legnagyobbjai a szigetkék közepén foglaltak helyet, míg a kisebbek annak környezetén voltak, hol látni lehetett, mint szaporodnak osztódás útján a kötszöveti sejtek, azután bennük mindinkább nagyobbodó zsírcsepp képződvén, s ez által közepükön meghasasodtak, míg a végek a kötszöveti sejtek eredeti orsóidomának megfelelőleg hosszasak maradtak, az egészen kifejlett zsírsejtek azonban gömbölydedeknek tűntek elő, a bennük levő magvat pedig a zsírbennék egészen a burokhoz szorította. A zsírsejtek sárgászöld színezetük által tűntek ki, mely a cseplet nagyban mutatkozó színét indokolta, hogy pedig az a zsírbennéket illette, következők mutatták: melegítéskor a sejteket elhagyó zsír szinte sárgászöld volt, s boregény, forró barlang vagy terpentinben feloldva zöldes oldatot képezett; harany-, szikony- vagy légenyköneglúggal szerelve sárgás szappanná vált, midőn belőle semmiféle színes anyagot nem lehett nyerni, noha úgy vízzel, boregény-, barlang- és hangyhalvanynyal, mint az említett lúgok fölöslegével kezeltem. A cseplet valóságos zsírnövedékké volt átváltozva, s hasonló zsírképződményeket lehetett még úgy a vékony mint a vastagbél fodrában találni, minélfogva ezen részek megrövidülve mutatkoztak. A gyomor és belek fajzatában, valamint üregükben semmi különös se mutatkozott; a vesék közül azonban a jobb oldali igen kicsiny, míg a bal oldali rendesnél három akkora volt, s minthogy szín-, összetartás és górcsői szerkezetre nézve bennük mi szokatlanra sem akadtam, se pedig a beteg történetéből valamiféle vesebántalmat még csak sejteni sem lehetett, a meglevő jelentékeny nagysági különbséget fejlődési hibaként tekintettem. A húgycsatornácskák és a Malpighi testecsek a kisebben csak oly vastagok voltak, mint a nagyobban, valamint az utóbbiban a kötszövet túlfejlett nem volt. A baloldali nagyobb voltát egyszerűen a húgycsatornácskák jelentékenyebb számának kell tulajdonítanunk. Most végül érek a máj- és a lépben talált leletre, mely a vér visszériességének jelenléte mellett ezen közlemény sarkpontját képezi. (Folyt, követ.)