Orvosi Hetilap, 1876. november (20. évfolyam, 45-48. szám)

1876-11-05 / 45. szám

929 930 került a bonczasztalra. Az első esetnél a kemény agykér belfelü­letén csak igen vékony, meglehetősen kényen levon­ható, útonképzett véredényekkel átnőtt kötszövethártya találtatott. Ezen kötszövethártya a kemény agykér belfelü­­letén képződő kötszöveti sarjaidtól alakul, rendesen üveg­szerű, eczetsav hozzáadásra megalvadó alapanyagból, ebbe szórt kevés kötszövetsejtből és az egészet keresztül kasul átszövő, vékony falú, tág véredényekből áll. A két kórtörté­­net annyiban igen érdekes, hogy mint a kórbonczolat bebi­­zonyító, különböző időszakbeli kemény agykérlábra vonatko­zik. Az első esetben a túltengő agykérláb, az útonképzett kötszöveti hártyák után ítélve, kisebb fokú volt mint a kezdő időszakban, s mégis agyi tünetek voltak jelen; míg a máso­dik esetnél, hol a kórbonczolat a megbetegedésnek előhaladt szakát bizonyító, agyi tüneteknek nyoma sem volt, miből következni látszik, hogy az újonképzett hártyák tömege és az agyi tünetek közt egy bizonyos fokig egyenes viszony nem létezik. A kórfolyamatnak boncztani fokozása abban nyer kife­jezést, hogy az egyszer létrejött újonképzett kötszöveti hártya bélfalán egy második, míg ezen egy harmadik kötszö­vethártya képződik, miáltal végre 1—2 cmtr. vastag réteg­zett, újonképzett hártya fejlődik a kemény agykér belleme­­zén. Mindezen hártyák tág, vékonyfalú, szakadékony vér­edényekkel bírnak, melyekből könyen keletkeznek a hártyák közt helyet foglaló, azokat egymástól szétnyomó vérömle­nyek, melyek míg aprók, festenyük visszahagyásával felszi­­vatnak. Ily kisebb vérömlenyek találtattak nálunk a máso­dik esetben, a­nélkül, hogy azokra az élőben bármi agyi tü­net által figyelmessé tétettünk volna. Ily eseteket a kemény vér vérdagjának (haematoma durae matris) nevezni nem szabad, mert a haematoma szó mindig a dag, e szembeötlő ter­menagyobbodás fogalmát fejezi ki, itt azonban a vér csak oly vékony réteget képez, hogy dagról szó még nem lehet. A haematoma durae matris később fejlődik ily esetekből, ha nagyobb vérömlenyek kelet­keznek, melyek már először tömegük miatt nem szoktak fel­­szivatni ; leginkább azonban azért nem, mert agynyomás által az illetőket már előbb sírba viszik. A túltengő kemény agykórlábnak az oka kétségkívül sokszor erőművi behatás, s L. A.-nál észleltetett, hogy anyja rajta többször gyilkossági merényletet kísértett meg, mely valószínűleg a fejre gyakorolt nyomás vagy ütésben is nyil­­vánult; számtalan esetben azonban erőművi behatást teljes biztonsággal ki lehet zárni, s ilyenkor más kór­ok után kell tekintenünk. Felnőtteknél egy másik kór­ok az agysorvadás­ban rejlik. A felnőttnek koponyája kemény, a kü­llevegő által össze nem nyomható tokot képez, mely az agyburkok, az agy és ezen szervek véredényeivel van kitöltve. Ha az agy sorvad, a koponyatartalom egy része megfogyván, az ezáltal keletkező űr csakis nagyobb vérmennyiség által tölthető ki, s így az agyban, valamint az agyburkokban lobra praedispo­­náló vérbőség jön létre. Ha már most felnőttnél, kinél a koponya már csonto­sodott, nem tudjuk megérteni, miért szokott a láb leginkább az agykér középüzetének elágazodási területén, a falcson­toknak megfelelőleg kezdődni, s legmagasabb fokát miért éri el legtöbbször itt, hogy miféle helyi ok szerepel, mely lobbá fokozza, úgy gyermekeknél azon esetekben, hol erő­művi ok hiányzik, a kór­ok még homályosabb. Gyermekeknél az elsődleges agysorvadás rendkívül ritka, de ha jelen van is, annyira különböznek a viszonyok fel­nőtteknél, hogy a fenntebbi magyarázat változatlanul ide nem alkalmazható. Gyermekeknél a varratok még nem cson­tosak, ha tehát a koponya tartalma agysorvadás által fogy, úgy a koponya a külső légnyomás által annyira nyomható össze, mennyivel az agyállomány sorvadás által lemme meg­fogyott ; nem marad tehát az, melyet a vértöbblet kitöltene, s így sokra praedisponáló vérbőség sem fog keletkezni az agyburkokban. A mi két esetünkben a túltengő kemény agy­kérleb fejvízkórral párosul, hogy azonban létezik e egyálta­­lán oki összefüggés e két változás közt, s ha igen, mily nemű ezen összefüggés, ezen kérdéshez csak több esetnek észlelése után lehetne szólani. (Folyt. köv.) Adatok a sárga kór jelentőségéhez terheseknél. Konrád Márk tar-tól, N.-Váradon. (Vége). Nem tagadom az egyszerű sárga kór esetleges káros be­folyását, mennyiben koraszülést, elvetélést idézhet elő; de ilyenkor is az okok fürkészésénél nem szabad egyedül a sárga kórnál megállapodni, hanem az organismus egyéb bonczi elváltozásait és működési zavarait kell szem előtt tar­tani. Ekkor nem fogunk oly téves magyarázatokhoz fordulni, mint azt sokan teszik, kik annyira félelmetesnek tartják a sárga kórt a terheseknél, s csak a felszívódott epe alkatré­szeiben keresik minden rész forrását. Ugyanis Kühne és Hoppe Seyler, valamint Claude Bernard kísérleti vizsgálatai szerint elégséges az epesavból egy cseppet élő izomra csepegtetni, hogy ezt összehúzódásra ingerelje. Másrészt meg Ranke vizsgálódása szerint az epesavak közvetlen befolyással bírnak az idegrendszerre, vagy legalább is a dúcz-idegrendszerre. Az epesavak ezen kettős hatásából akarják ezután a sárga kór abortív hatását magyarázni. A terhes kitágult méh különben is izgékony, s az uterus sinus-aiban lerakódott epesavak izga­tása közvetlenül és az idegdúczrendszer útján átterjedés ál­tal idézhetnek elő méhösszehúzódást, s így elvetélést, vagy koraszülést. Az elvetélés vagy koraszülés sokkal egyszerűbb és termé­szetesebb magyarázatát találjuk a hiányos táplálkozás­ban és a vér­keringési zavarokban. Mint már kezdetben felemlítettük, épen a sárga kór leggyakoribb oka az alhasi pangásokban keresendő, s ezek a terhesség alatt még inkább fokozódhatnak, minek jeléül vize­nyős beszüremkedés mutatkozik, a terhes nő alsó végtagjain és a külső szálszerveken. A belek és a bőr hiányos működése folytán savós kiizzadások történnek a hasürbe, a magzat­burkokon belül és túlságos mennyiségben képződik a magzatvíz (hydraminos). A gyengült szívműködés nem közvetíti kellően az anyagcserét a vizenyősen beszü­­remkedett méhlepényen keresztül, az anya és magzat kö­zött, s a magzat könyen elhal, minek következtében azután elvetélés vagy koraszülés áll be. A túlságos meny­­nyiségben kifejlődött magzatvíz (hydraminos) csak fokozza a már egyenként említett kórtüneteket. A szerfelett kitágult méh gátolja a rekeszt szabad működésében, összeszorítva tartja a tüdőt, s így akadályozza a légzést és vérkeringést, s ennek folytán könyen eclamptkcus rohamok is állhatnak be. A méh mechanice folytonos nyomása folytán annyira izgathatja a gyom­rot, hogy csilapíthatlan hányás áll be. A sok magzatvíz könyen meg is repesztheti a túlságosan kitágított magzatburkokat, s ily módon áll azután be elvetélés vagy koraszülés. Azonban az esetek nagyobb részében a magzat élve szü­letik, habár nincsen mindig jól kifejlődve. Négy tüzetesen 45*

Next