Orvosi Hetilap, 1878. február (22. évfolyam, 5-8. szám)
1878-02-03 / 5. szám
^UDAPEST, 1818. 6. sz.^EBHUÁR ORVOSI HETILAP. Idoli s külföldi gyógyászat és kórbuvárlat közlönye. Tartalom: Kétli IC. tr. Mérgezés maró higannyal; felhágó heveny hűdés folytán hald. ■— Schwimmer E. tr. A szájür önszenvi nyáktelepei ; leucoplakia buccalis. (Folyt.)— Eliseher Gy. tr. A nem-terhes méh helyzetváltozásai. (Vége) — Könyvismertetés. Lehrbuch der Geburtshülfe v. Dr. Otto Spieczelberg. — Lapszemle. A veríték elválasztásáról. — A hippursav képződéséről. — Az idegközpontok ingerületéről. Tárcza : Ercsey tr. Úti levelek. Berlin, 1877. aug. — Vegyesek. — Pályázatok. Melléklet : A „Közegészségügy és törvényszéki orvostan“ 1. száma. F.1/2 FIZETÉSI ÁR : helyben és vidéken egész évre 10 frt., félévre 5 frt. A közlemények és fizetések bérmentesítendő).. HIRDETÉSEKÉRT soronkint 15 új kr. MEGJELEN MINDEN VASÁRNAP. Megrendelhető minden kir. postahivatalnál, a szerkesztőségnél a Vidor-uteza 12. szám és Kilián György kirnyvkereskedésében váczi-uteza Urascho-féle házban. HUSZONKETTEDIK ÉVFOLYAM. Felelős szerkesztő és tulajdonos Markusovszky Lajos tr. Főmunkatárs Balogh Kálmán tanár. Mérgezés maró higanynyal; felhágó heveny hűdés folytán halál. Közli Kétli Káról str., kórházi főorvos és egyet. m. tanár. Az „Orvosi Hetilap“ és a „Wiener med. Wochenschrift“ 1877. évfolyamában közöltem a gerinczagy egy újabban felismert bántalmát a heveny poliomyelitis-t s egy idevonatkozó kóreset kórbonczi és górcsői leletét is mellékeltem, mely az eddig még több oldalról homályos kór lényegére némi felvilágosítást nyujtott.‘) Tíz alkalommal egy más, valószínűen szintén gerinczagyi bántalomról értekezem, mely szintén ritkán észleltetett és melynek kórbonczi alapja majdnem teljesen ismeretlen ; ezen betegség a felhágó heveny hűdés (paralysis ascendens acuta). A kór rendesen az alvégtagok mozgékonysági hüdésével kezdődik, mely hűdés intensitásban fokonkint növekszik, s felfelé a törzsre a felső végtagokra és a nyúltagy direct befolyása alatt álló izmokra is elterjed, s így fuladás, vagy nyelési hűdés által halált okoz, néha azonban gyógyulással is végződhetik. A lefolyás majd kisfokú láztól kisért, majd lázmentes. Az érzés, a húgyhólyag és a végbél nem szoktak rendellenességet mutatni. A hütött izmok táplálkozása nem szenved és villamos izgékonyságuk nem változik. A bántalom ezen elnevezését legelőször Landry használta, ki 1859-ben „paralysie ascendante aigué“ név alatt közlött hason lefolyású kóreseteket, melyeknél a bonczolat nem mutatott látható kóros eltérést. Azóta sokan észlelték és írták le e kóralakot, azonban nem mindig sikerült a jelen betegség határait más hason tünetekkel lefolyó gerinczagybajoktól szorosan körvonalazni, s főleg a poliomeglitis anterior acuta és chron.-val identificálták, vagy cserélték fel egyes szerzők e bántaimat. Újabban azonban számos észlelet lett oly férfiaktól közölve, kiknek neve garantiát nyújt aziránt, hogy közléseik megbízhatók, így Westphal az „Archiv f. *) A górcsövi készítmények az orvosegylet egyik gyűlésén Babesiu kórbonczi tanársegéd úr által demonstrálva is lettek. Psychiatrie und Nervenkrankh. VI. k-ben négy heveny felhágó hűdés esetét írja le, melyeknél a legexactabb górcsői vizsgálattal sem sikerült a gerinczagyban valami bonczi elváltozást kimutatni. Hasonló negatív eredményhez jutottak mások is, mint Vulpian, Ranvier, Erb stb. úgy hogy egyelőre annyit mondhatunk, miszerint e betegség más gerinczagyi bántalommal nem identificálható, hanem egy kórodailag körülírt önálló kóralakot képez, mely valószínűleg gerinczagyi eredettel bír, melynek azonban kórbonczi alapját ez ideig nem ismerjük. A szerzők észlelése és leírása szerint a bántalom rendszerint az alvégtagok bágyadtsági, gyengeségi érzetével kezdődik, mely csakhamar, néha órák, máskor napok múlva, teljes mozgó düdésbe megy át, s felfelé terjed a törzs és felső végtagok izmaira, végül azon részekre, melyek a nyúltagy által a légzést és nyelést eszközük. A felfelé terjedése a hüdéses tüneteknek progressív, megállapodás nélküli, majd gyorsabb, majd lassúbb. A törzs izmainak hüdése folytán a belégzési képesség is szenved. A betegek mozgási képességük elvesztén kívül alig éreznek egyéb eltérést, fájdalom nem szokott a folyamatnál mutatkozni, s az érzés sem szokott változni. Legfelebb némi hangyamászásszerű érzésről tesznek említést. A hütött izmokon nem lép fel, (legalább nem feltűnő) sorvadás, s ez fontos megkülönböztető jel gyanánt vehető a poliomyelitisnél előjövő hüdésektől. Ezzel párhuzamban a bántalmazott izmok és idegek villamos izgékonysága sem változik. A visszahajlást illetőleg a megfigyelések még igen hiányosak. Eri szerint a hütött izmok reflex képessége 8—10 napon át fenáll, míg Westphal a visszahajlás megszűntét, legalább egy esetben, már néhány nappal a megbetegedés után észlelte. Nekem egy év előtt volt alkalmam egy rendkívül gyorsan lefolyó halálos kimenetű esetet Wittmann Lázár Jr. úr szívessége által észlelni, egy 40 év körüli erős testalkatú hivatalnokon, kinél állítólag megfázás és átázás folytán lépett fel a baj. Az egyén egy délután mint járó beteg keresett fel azon panaszszal, hogy