Orvosi Hetilap, 1883. június (27. évfolyam, 22-25. szám)
1883-06-03 / 22. szám
583 Mart. 23-án tehát 45 nap — az eddig tapasztalt legnagyobb időköz — múltán rövid ideig tartó rohama volt. Ez idő óta a betegnél újabb rohamok nem jelentkeztek. Megjegyzendő, hogy a rohamok rendesen a seb kötözése után, mely kötés a drainek helyén, gengedéssel járó erős sarjadzás miatt volt szükséges, részint pedig gyomor-túlterhelés után léptek fel. Jelenleg a beteg fejfájása megszűnt, értelmi és emlékező tehetsége emelkedik, a bal végtagok ereje és mozgási képessége semmi kívánni valót nem hagy hátra, a vizelési inger megszűnt, s vizeletét vissza tudja tartani. A trepanált helyen négy krajczár nagyságban agyi lüktetés észlelhető. A beteg tehát, amint kivenni méltóztatott, négy évvel ezelőtt fejen üttetett, s két év óta őskóros rohamokban szenved, melyek utóbbi időben mind gyakrabban léptek fel. Az őskóros rohamokat a szenvedett sértés után bekövetkezett horpadással okbeli összefüggésbe kellett hozni, a trepanatiót indicáltam, s végeztem azon reményben, hogy a depressio megszüntetése után az őskóros rohamok is lassan kint gyérülni fognak, s talán később meg is szűnnek. Hogy e felfogás nem volt minden alap nélkül, azt a következmény mutatja. A beteg állapota már a műtét után is tetemesen javult, s a seb behegedése után rohama 45 nap múlva, s csakis akkor volt, midőn nagyon túlterhelte gyomrát, a bal végtagok ereje teljesen visszatért, s az önkénytelen vizelés megszűnt. Hogy a koponya sértése után ekkór lép fel, az már rég ismert tény. E szövődmény, illetőleg utóbántalom fellépésének gyakoriságára nézve igen eltérő adatokat találunk az irodalomban. Moreau 85, epilepsiában szenvedő betegnél kórokul koponyasértést talált. Echevierra 783 eset közül 63-szor. Bluhm összeállításában, mely leginkább az angolok által 1872 — 1876-ig tett tapasztalatokra támaszkodik és 925 trepanált betegre vonatkozik, azt találjuk, hogy ezek közül 30 szenvedett ős kórban. Ezekkel szemben Althaus a londoni orvosegyletben a trepanatio szükségességéről traumatikus okból eredő epilepsiánál folyt vita alkalmával felemlíté, miszerint 14 év alatt észlelt 3000 eskóros betege közül egyiknél sem volt külerőszaki behatás az eskór valódi okának vehető. Az észak-amerikai államok nyugdíjlistájában 98, koponyasértés miatt nyugdíjazott közül 9 szenvedett eskórban; 69 közül, kiknél nagyobb csontdarabok távolíttattak el, 14 volt eskóros. Már ezen néhány adatból is kitetszik, mennyire térnek szét a nézetek. Nem is lehet feladatom a talált adatokból az őskór gyakoriságára következtetést vonni, mert az adatok hiányosak, s számuk is kevés. Elég mint elvitázhatlan tényt megjegyezni, hogy koponyasértés után eskór valóban kifejlődhetik. A koponyasértések, melyek eskórhoz vezetnek, igen különbözők lehetnek. Az eskór származhatik tisztán a sértés után támadt bőrhegből reflectorius úton és úgy, mint más helyen levő bőrhegek szintén epilepsiát idézhetnek elő. Bryant említi, miszerint erőszaki behatás után támadt ős kórban szenvedő betegnél a bőrhegbe bemetszést tett, s miután meggyőződött a felől, hogy a koponyacsontok épek, a további műtevéstől elállott ; a beteg a heg kimetszése után meggyógyult. Ez eljárást más két betegnél szintén kedvező sikerrel alkalmazta. Neftil esetében a beteg hat év előtt homlokán ütést szenvedett, s a seb begyógyulása után visszamaradt hegtől epileptikus rohamot lehetett kiváltani. Ez esetek nem állanak egyedül az irodalomban, számuk aránylag elég sok. A koponyacsontok sértései között már régibb idő óta ismeretes, s Broca által lett először hangsúlyozva, később Busch, s mások által megerősítve, hogy különösen a koponyahorpadások azok, melyek későbbi őskórt előidéző okul szolgálnak. Bergman is említ beteget, kinél 8 éves korában epileptikus rohamok léptek fel, kiindulva ama koponyahorpadástól, mely a fejnek szálfogó által történt extractiója alkalmával támadt. De nemcsak depressiók, hanem a külerőszaki sértés után támadt lábos folyamat folytán következményképen fellépett csontkinövések, a kemény agyhártyának összenövése a koponyával is idéznek elő eskórt. Továbbá a szövődményes csonttörések is eskórt vonhatnak maguk után. Ilyen esetet ír le Balassa egy dsidásnál. Warren öt complicált koponyacsonttörésben szenvedő beteget kezelt, kiknél eskór is volt jelen. Továbbá a külső lágy részeknek külerőszaki behatása után, a koponyacsontoknak sértése nélkül is felléphet az eskór. Az ily esetekben fellépő eskóros rohamok magyarázatául a Westphal-féle kísérletek vétetnek segítségül. Ha tengeri nyulak koponyájára pl. kalapácscsal erős ütéseket teszünk, a fejbőrön epileptogén öv marad vissza; ha a bőrt ez öv területén belül megcsípjük, az állatoknál őskor lép fel. Westphal a bonczolt állatok nyúlt agyában vérömlenyeket talált, s így legközelebb esett eme ütések folytán a görcsközpont bántalmazottságának felléptét felvenni. Igaz, hogy oly egyének, kiknél ily, a koponya megütése után támadt eskót észleltetett, epileptogén övvel nem bírtak; így Steuer esete, ahol eskór a koponyára gyakorolt erős ökölcsapás után jött létre. Ha azonban tekintetbe veszszük, hogy a lágy részek, s a koponya csontok sértése nélkül is külerőszaki behatás után az agy maga sértve lehet, kérdés tárgyát képezheti, mint Bergmann is említi, hogy az ilynemű esetekben az agykéreg, vagy a görcs központ van-e bántalmazva ? Végül az agyállomány sértései után is észleltetett eskór. Hitzig és később Pitner és Frank azt találták, hogy ha kutyákon valamely, az agykéregben fekvő mozgatóközpontot exstirpálnak, bizonyos idő múlva eskóros rohamok lépnek fel, mert a szomszédos kéregállomány ingerlékenysége jelentékenyen fokozódott. Ezen, a kéregállomány sértése után támadt őskóros rohamok bizonyos közös jeleggel bírnak. A görcsök mindig bizonyos izmokban kezdődnek, s ezeken van a görcsös állapot legjobban kifejezve; ezek után a szomszédos izmokra a megfelelő, majd az ellenkező testfél izmaira tér át a görcs. Elég gyakran azon izmokban, melyekben a görcs kezdődik, múló félhüdéses állapot, vagy teljes hüdés lép fel. Ez a Jackson-féle eskör, melynek néhány példája az irodalomban is le van téve. Bechteren és Berger közölnek ilynemű eseteket. Láttuk tehát, hogy az őskür felléphet ép úgy a koponya lágy részeinek, mint a csontoknak, s magának az agyállománynak sértése után is. Hogy a koponyasértések után az agy működéseinek másnemű megzavarásai 5§4