Orvosi Hetilap, 1888. április (32. évfolyam, 14-18. szám)
1888-04-01 / 14. szám
425 58 vörhenyes veselb esetünk áttekintése a következő: A vörheny synovitissel a 175 eset közül 19-szer, egyszerű arthralgiával 2-szer volt szövődve. A synovitisek közül kettő septicus scarlatdiphtheritis folyamán jelentkezett és genyes természetű volt, a többi az acut illetőleg subacut lefolyású serosus izületléb képét mutatta s rövidebb-hosszabb fennállás után teljesen gyógyult. Közelebbi ez érdekes szövődményről különálló közlemény tárgyát képezendi. Két gyermeknél a vörheny haemorrhagicus alakban jelentkezett nyákhártya-vérzésekkel, s hyperthermicus lázmenettel. Mindkettő azon súlyos alakját képezte a vörhenynek, melyet scarlatina septicának neveznek. Kettős kütegekkel 3 ízben találkoztunk, mégpedig 2-szer kanyaróval, egyszer pedig bárányhimlővel szövődve jelentkezett a vörheny. Mindhárom eset felgyógyult, s a lefolyásban feltűnőbb változást nem mutatott. Összeg Fiú Leány !—3 év között 3—7 év között 7—14 év között Gyógyult 38 2 I 174 15 19 Meghalt •5 105 — I 23 Javult 5 4 I I 2 2 Összesen 1 1 25 235 29 24 A tabes dorsalis localisatiójáról.1) Jendrassik Ernő tr. egyetemi magántanártól. (Folytatás.) 7. Eset. Drengh Veronika, 61 éves hajadon mosónő. Felvétetett 1885. márczius 5-én. A beteg jelen baját megelőző bántalmakra nem emlékszik, syphilisre vonatkozó adat teljesen hiányzik nála, kiütése nem volt; harmincz év előtt egy gyermeket szült, ez dajkaságban halt el 11 hónapos korában. Több gyermeke, vagy elvetélése nem volt. Atyjáról nem tud semmit, anyja »kőbetegségben« halt meg, életének utolsó idejében szúró fájdalmai voltak végtagjaiban. A beteg hat év óta időnkint szúró fájdalmakat érezett lapocskáin, ezen fájdalmak gyakrabban ismétlődtek, körülbelül egy év óta pedig a vizelés nehezére esett, nyomnia kellett alhasát s ha köhögött, elfolyt vizelete akarata ellenére; mindazonáltal jelen baját a beteg csak 1884. november végétől származtatja, a midőn alsó végtagjai nappal megdagadtak, éjjelenkint azonban lelohadtak ; ugyanekkor járásnál puhának érezte (pamszig) a talajt. Nemsokára járása is rosszabbodott, és látása gyengült. Néhány hét óta önkéntelenül széke is elmegy a vizelés mellett; ugyanezen idő óta kifejezett övérzése van. A beteg igen gyakran elesett az utóbbi időben, sötétben nem is tudott járni, fájdalmakat azonban nem érzett alsó végtagjaiban, csak időnkint rángásokat. A felvételnél a következő állapotot találtam. Jobb szemén csak kézmozgást vesz észre; bal szeme látóképessége a szemészeti klinika adatai szerint 6/S6. Periméteres vizsgálat nem történt. A pupillák fehérek, nem éles határúak, a szélek kiemelkedők, kivájódás alig van, a vénák tágultabbak, az artériák szűkek. A pupillák igen szűkek voltak, s a fényreactió teljesen hiányzott, míg az alkalmazkodásnál a pupilla jól mozgott. Alsó végtagjain kifejezett ataxia, e mellett azonban elég nagyfokú gyengeség is, úgy hogy beteg csak nehezen tud járni. A tapintási érzékenység alszárain tetemesen, főleg helyenként csökkent, a fájdalom megérzése késik, alsó végtagjainak helyzetéről becsukott szemekkel nem bír biztos tudattal; bezárt szemekkel állani nem tud. A hőérzés azonban nem mutat nagyobb elváltozást, a beteg kisebb hőkülönbségeket is pontosan jelez. Az inreflex hiányzik mindkét oldalon; a talpreflexek, hasreflex gyöngült. Vizelete folyton csöpög, széke gyakran tudtán kívül kiürül. 1886 elején a beteg látóképességét már teljesen elvesztette; ágyában többnyire csendesen fekszik, siránkozó kedély hangulattal; nappal gyakran alszik, míg éjjel ül, s ágyában ide-oda mozog. Izomzata gyengült, s részint e miatt, részint fokozódott ataxiája miatt már felkelni teljesen képtelen lett. Felső végtagjaiban alig van az ataxiának nyoma, s a teljesen vak beteg elég biztossággal nyúl az éjjeli szekrényén levő pohara, kanala után s azokat jól használja. Ezen időben igen heves fájdalomrohamok támadták meg; ezek szúró jellegűek voltak s alsó végtagjaiban hátán, oldalán s felső végtagjainak különösen külső oldalán jelentkeztek. A tabesre jellegző izületi túlhajlíthatóság kifejezését leli a beteg fekvési helyzetében, ugyanis a beteg teljesen kifeszített térdizület mellett úgy hajlik meg csipőizületében, hogy törzsével egészen ráfekszik alsó végtagjaira s feje lábain nyugszik. Szellemi működéseit illetőleg a beteg nem mutat elváltozást; úgy látszik azonban, hogy egész életében a gyengébb elméjűek közé tartozott. Szívcsúcsa a 6—7. borda közben volt igen jól tapintható csaknem a bal hónalvonalban, a szívcsúcson, de különösen az aorta felett erős diaszolicus zörej volt hallható; a pulsus elég erős, némileg peczkelő jellegű volt, perczenkint 80—100. A betegség lefolyásában mindinkább előtérbe léptek a fájdalom rohamok. Ezen év februárius 16-án egész délután szokatlanul heves fájdalmai voltak májtáján s a lumbalis izmokban, e fájdalmak miatt 0 02 morphium befecskendést kapott. Egy órával később hirtelen eszméletének elveszése mellett roham lepte meg a következő lefolyással. A beteg ágyában hanyatt feküdt, midőn egyszerre légzése megszűnt, a mellkas és a diaphragma a kilégzési helyzetben mozdulatlanul megálltak, a beteg feje bal vállára esett, arcza, különösen pedig ajkai a legnagyobb fokban cyanoticusok lettek ; a szemhéjak eleinte lezáródva voltak, majd kinyíltak s ekkor a conjunctivalis reflex hiányzott. Ezen állapot mintegy 3—4 perczig tartott, majd a jobb sternocleido-mastoideus görcse folytán a beteg arcza balra és felfelé tekintett s ekkor egy mély, görcsös inspiratio után 6—7 mély, s gyorsan egymásután következő légzést végzett, mire ismét légzési szünet állott be, de ez csak 1 — 1/2 perczig tartott s utána ugyancsak 5—6 gyors légzési mozgás következett. Ezen lefolyás ötször ismétlődött. A légzési szünet alatt a beteg nyelve fogai közül mintegy másfél centiméternyire kilógott. A szívműködés az első légzési roham alatt rendes volt, a pulsus telt, erős, percenkint 82, a légzés megindulása után sem gyöngült, hanem 148-ra szaporodott. A beteg az egész roham ideje alatt nem volt eszméletnél s a legerősebb csípés sem váltott ki reflexmozgást; a törzsön vagy a végtagokban sehol sem mutatkozott görcs; ha egyes végtagját felemeltük az elbocsátva mintegy élettelenül hullott alá. Az utolsó légzési szünet után a beteg szemei erősen kényezni kezdettek, tenyere és melle izzadott s csak ekkor felelt a hozzá intézett kérdésekre. Felébredve az átállott rohamról nem volt tudomása. Hasonló rohama még egynéhányszor volt, ámbár nem ilyen heves alakban. Ezen rohamot egy igen nagyfokú crise laryngée-nek lehetne tartani. A beteg ezen időben gyakran panaszkodott arról, hogy lábai nem akarnak nyugodtan maradni, s tényleg — mint azt már más esetekben is volt alkalmam észlelni — időnként lehetett alsó végtagjain szabálytalan mozgásokat, rángásokat észlelni, melyek többnyire a pereneusok és adductorok működéséből származtak; ilyenkor kezeivel igyekezett a mozgást korlátozni s az által is csökkenteni, hogy testével alsó végtagjaira feküdt. Alsó végtagjainak helyzetéről már ekkor semmi tudomása nem volt, kezeivel keresgette azokat, de felhívásra jobb, vagy bal lábát képes volt megmozdítani még a kívánt irányban is. Ujjali érintést alig vesz észre, tűszúrás után csak 5 — 6 mp. múlva kapja el lábát. Felső végtagjain érzése elég jó, a tűszúrást igen jól megérzi. Hallása tetemesen gyengült mindkét fülén,, csak az erősebb beszédet érti meg. Később a beteg testi ereje mindinkább gyengülni kezdett, amit előmozdított a gyakori hányás is; ez többnyire azon időben jelentkezett, midőn a betegnek fájdalomrohamai voltak s ilyenkor a gyomor tartalma minden erőlködés nélkül kiürült; nagyobbfokú gyomorfájdalmakban azonban a beteg nem szenvedett. 1886. májushó 6-án a beteg csendesen elhunyt. A bonczolási jegyzőkönyvből a következő kivonatot kell felemlítenem: Endarteritis chronica totius aortae et arteriarum ad basim cerebri; degeneratio adiposa levior musc. cordis. Cystitis chronica, degeneratio parenchum, renum et abscessi miliares renis dextri.« Az idegrendszerre vonatkozólag: »a koponyaboltozat középvastag, szivacsos, belső felületén az edények vastagabb és vékonyabb ágai által képezett faszerűseg !) L. az Orvosi Hetilap 12. számát. 426