Orvosi Hetilap, 1892. november (36. évfolyam, 45-48. szám)
1892-11-06 / 45. szám
550 ORVOSI HETILAP 1892. 45. az. betegeknél pedig 26 Van százalék, a fejdifformitás gyakoriságára nézve tehát épek és elmebetegek között valami jelentékeny differentia nem létezik. Ha ebből azt akarnék következtetni, hogy a difformis koponyaalkatnak az elmekórra nézve semmi jelentősége nincsen, akkor nagyon felületes kritikát gyakorolnánk, mert hiszen előbb be kellene várni, hogy ama 29 difformis koponyaalkatú román férfi közül hány fog elmebeteggé válni és mily körülmények között, és megállapítani kellene azt is, hogy milyenek voltak azoknak az életviszonyai, akik közülök elmebetegekké nem lettek. Minthogy pedig valószínű, hogy én azt a 29 embert túlélni nem fogom, s már csak ezért sem kísérhetném figyelemmel azok élte folyását, valószínű az is, hogy az e kérdés elbírálásához szükséges adatok birtokába sohasem fogunk jutni. Látható ebből is, hogy mily nehézségek állanak útjában a kraniologikus kérdések helyes és végleges megoldásának, mert generátióknak egyöntetű, systematikus munkája szükséges ahhoz, hogy a koponyaalkat öröklési és fejlődési törvényei kellőkép megvilágíttassanak. De adataim beszerzése alkalmával figyelemmel voltam arra, hogy a vizsgált egyének ascendentiájának és vérrokonságának egészségi viszonyait lehetőleg kipuhatoljam. Lehetőleg, mondom, mert a póremberek tájékozottsága e tekintetben sok kívánni valót hagy hátra, és a családban előfordult elmebajokat még ezek sem szeretik szükség nélkül idegenekkel közölni. A 29 difformis fejalkatú egyén között mégis akadt 7, aki positív adatokkal szolgált. Ezeket a következőkben felsorolom. 1. A 4. számú egyén oxycephal fejalkattal bír, apja és nagyapja iszákos emberek voltak. 2. Az 5. szám lépcsős koponya, nagybátyja elmebeteg. 3. Az 59. számú egyén scaphocephalus léczszerűen kiemelkedő nyilvázattal és lelapult falcsontokkal. Apja iszákos, testvére epilepsiás elmebeteg. 4. A 111. szám úgynevezett caput progenaeum. Nagyanyja elmebeteg. 5. A 114. szám clinocephal, unokatestvére őskóros. 6. A 125. szám egyszerű boltozati assymetria, apjának két nővére elmebeteg. 7. A 127. számú egyénnél rhachitikus assymetria van jelen, anyja epilepsiában szenved. Ezek mindenesetre figyelemre méltó adatok. A tapasztalás szerint ugyanis a psychopathice terhelt családokból származó egyének közelebb állanak az elmekórhoz mint mások, akiknél ily terheltség fenn nem forog, az alkalmi okok tehát, amilyeneket az élet viszontagságai bőven szolgáltatnak, azoknál kevésbé ellentálló idegrendszerre, mintegy praeparált talajra találnak. A 24 difformis fejalkattal bíró elmebeteg kórelőzményei között kutatva, neuropsychopathikus öröklési terheltséget 17-nél, tehát nem kevesebb mint az esetek 70%-ában találunk. Nyilvánvalónak mutatkozik tehát az, hogy a difformis koponyaalkat elmekórtani jelentőségét nem az határozza meg, hogy statistice nagyobb számban fordul-e elő az ilyen koponyaalkat elmebetegeknél mint ép elméjűeknél, hanem az a körülmény, hogy a koponya-difformitás feltűnően gyakrabban jár karöltve örökölt neuropsychopathikus terheltséggel elmebetegeknél mint épelméjűeknél. Megfordítva a nem difformis koponyákat a terheltséggel visszonyba hozva, a százalék elmebetegeknél a difformisok 7()%-a ellenében csak 15%, épeknél a difformisok 24%-a ellenében csak 7%. De midőn így előttünk állanak a száraz tények, melyekből jogosan következtetünk arra, hogy elmekór és difformis koponyaalkat között valami kausalitásnak léteznie kell, kutató ösztönünk arra késztet, hogy e kausalitás számára a magyarázatot keressük. E tekintetben legközelebb két lehetőség áll előttünk: a difformitás vagy ok, mely az agyfejlődést valami módon kórosan befolyásolja s így teremti a dispositiót, vagy pedig az ok mélyebben, oly szervezeti sajátságokban rejlik, melyek a központi idegrendszernek az elmekórhoz való dispositióját és a koponya-difformitást egyaránt megteremtik, s ekkor a difformitás nem ok, hanem maga is csak productum. Ami az első kérdést illeti, ez a körül forog, hogy a koponya az egész agynak, vagy csak egyes részeinek menynyire vet gátat a fejlődésben, tehát arra utal bennünket, hogy a koponyaüreg nagysági viszonyait kutassuk. A koponya kapacitását élőben természetesen nem fogjuk meghatározhatni, itt csak arra lehet szorítkoznunk, hogy a koponyaméretekből következtessünk arra, hogy szűkebb vagy tágabb lehet-e a koponyaűr egészben vagy részben a rendesnél. Az általam e czélból végzett felméréseknél csak a főbb méretekre szorítkoztam, mert vizsgálataim czélja csak előleges tájékozás akart lenni és a részletezés túl sok időt vett volna igénybe, de nem is tartottam szükségesnek kroniometrikus subtilitásokba bocsátkozni klinikai czélokból, mert eleve valószínűnek mutatkozott az, hogy egyelőre csak a szélsőségek lesznek kórtanilag értékesíthetők. Vettem a következő méreteket: 1. kerület, a grabella középpontján és a nyakszirt legkiállóbb pontján át a fejen köröskörül, a legnagyobb domborulatokat keresve. 2. Hosszív, az orrgyöktől a homlok középvonalán át a nyilvarrat mentén a protub. occip. externáig. Ezen ív egyes részleteiről (homlok- és falcsont hossza) szintén vettem méreteket. 3. Harántív, a járomgyökerektől (a külhalljárat felett) a tetőn át. 4. Mellső ív, a glabellán át a járomgyökerekig. 5. Hátsó ív, a külhalljárat hátsó-felső szélén levő gödröcskéktől a protub. occip. externán át. 6. A legnagyobb hosszúság, a glabella közepétől a nyakszirt legkiállóbb pontjáig. 7. A legnagyobb szélesség. Ez rendszerint a külhalljárat mögött és a faldomb alatti téren található. 8. A trigonometrikus magasság. A járomgyökerek lineáris mérete képezi az alapvonalat, melyhez az oldalszárakat az egyes járomgyökerektől a boltozat legmagasabb pontjáig vett vonalak szolgáltatják. A háromszög csúcsától az alapvonal közepéig húzott vonal adja a magasságot. Ez a méret természetesen csak megközelítőleg adja a magasságot és relatív értéket képvisel. 9. A homlokszélesség a járomkozódásoktól. 10. A járomcsont távola. 11. A járomgyökerek távola. 12. A külhalljárat mögötti gödröcskék távola (proc. mastoid.) L3. A faldombtávol. Ezen méretek alkalmasak az agykoponya dimensióinak nagyjában való meghatározására, biztos következtetéseket azonban a koponya kapacitására belőlük nem vonhatunk. De ha a főméretek közül (a főívek és fő lineáris méretek) legalább kettő szélső számot ad anélkül, hogy más méretek részéről compensatio mutatkoznék, akkor nagy valószínűséggel mondhatjuk, hogy a kapacitás egyik vagy másik irányban alterálva van. Hogy a fejméretek bizonyos határok között valóban feljogosítanak bennünket arra, hogy belőlük a kapacitásra következtetést vonjunk, erről meggyőződhetünk, ha egy koponyasorozat köbtartalmait összehasonlítjuk a fejméretekkel. Ha nem rendelkezünk oly koponyákkal, melyeknek fejméreteit beszerezhettük volna, úgy a koponyaméretekhez az íveknél 6%-ot, az átlóknál 1 centimétert számítunk hozzá a hiányzó fejbenye és hajzat kiegyenlítésére. Bemutatom itt egy 8 koponyából álló sorozatnak méreteit, ezek mind a nagyszebeni tébolydában elhalt román betegek kóros koponyáiról vétettek. Látható, hogy a köbtartalom emelkedésével a 0 és ov-al jegyzett szélső méretek eltűnnek. Koponya száma Köbtartalom Kerülete I© S Hátsó ív Harántív j Hosszív j 1 I Legn. szélesség á I? aoW I Járomgyökök j távola S3 b g va Faldombok távola c3a p 2. 10750 1 0 i 0 0 i 0 1 2 1 1 7. 11300 1 0 2 0 1 2 2 2 OO1 2 8. 12203 3 oo0 2 oo0 1 1 2 1 1 5. 12250 1 0 0 1 3 3 2 2 1 2 1 4. 12500 0 1 2 0 0 2 2 1 2 2 1 6. 13252 3 0 2 2 3 2 o 2 2 2 2 1. 13252 3 2 3 3 2 2 3 2 2 2 2 3. 13501 1 2 2 1 2 2 2 1 2 3 2