Orvosi Hetilap, 1894. szeptember (38. évfolyam, 35-39. szám)
1894-09-02 / 35. szám
1894. 35. sz. ORVOSI HETILAP láttam.) Annál meglepőbb, hogy Weir-Mitchell s Bernhard's sympath. sértés után láttak könyezést, ugyanezt Guttmann1 * 3 * * * * a sympathicus egyéb izgalmi tünetei mellett észlelte, sőt Fischer akasztott ember nyaki symphaticusának izgatásával idézett elő bő könyelválasztást. Nem gondolnám, hogy a jelenséget a Müller-féle izom bénulásából lehetne magyarázni, a mint ezt Möbius teszi, hiszen akkor mindig jelen kellene lennie Sympathikus bénulásnál, a mint megvan úgyszólván mindig lagophthalmus mellett s nem volna érthető sympath. izgalomnál, másrészt Nothnagel's centralis sympath. bénulás mellett fellépett fokozott köny- és nyálelválasztást ír le s ez utóbbinak más mint secretionalis eredetét nem vehetjük fel. Itt említem meg Mendel-nek azon esetét, midőn facialis bénulás mellett nyálfolyás volt jelen a parozis kivezető csövéből. Saját felfogásom a bénulások mellett fellépő hyperhydrosisokról a következő: Hogy bénult részek felett a bőr elváltozik, az általánosan ismert dolog, a bénult rész hidegebb, könnyen vizenyős lesz, bőrbetegségekre hajlamos. Frankl-Hochwart szerint faciális bénulásoknál az arcz bőre porczellánszerű lesz. (i. c.) Ilyen ideges eredésű tropeikus zavar az, midőn, mint Mendel't említi, terjedő agysorvadásnál a fej néha féloldalon őszül meg. Valószínű, hogy a bénult bőr izzadságmirigyei is elváltoznak, ezekben a vérkeringésnek vagy a collateralis — akár a megmaradt — idegvezetésnek ingere más functiót létesít, mint az ép mirigyekben. Bizonyító példa a C. Bernard-féle kísérlet, midőn az idegek átmetszése után hosszabb idő múlva a mirigy elválasztása pathologikus módon újra megindul. Valószínűnek látszik előttem az is, hogy hemiplegiáknál, faciális bénulásoknál az idegvezetés nincsen teljesen megszakítva s olyan csekély inger, mely az izmoknak némi tónust, vagy a mirigyeknek elválasztó képességet ad, a rostokon még áthatol, sőt talán nagyobb fokban, mint mikor a musculomotorius vezetés szabad. (Hypertonia, fokozott reflexek a paresis mellett.) Izommunkas secretorius működések voltak ép egymást követő, nem pedig egyidejű viszonyban állanak. A mozdulni nem tudás verítékkel fedi a megijedt ember homlokát, phthisikus betegek rendesen éjjel, de nappal is akkor izzadnak, mikor elalszanak, tehát mikor az izommozgás megszűnik, sőt vannak esetek postmortalis izzadásról leírva. Az evésnél s emésztésnél is, midőn a secretárius munka megindul, az izommunkának szűnnie kell. Windscheid esetében, amint az arczizomzat mozgása visszatért, a hyperhydrosis elmúlt. (i. c.) Nem szabad azonban elfeledkeznünk arról, hogy a hemiplegiák, facialis s egyéb idegek bénulásának oly gyakori volta mellett a hyperhydrosis csak igen csekély számú esetben lett feljegyezve, úgyhogy várható, miszerint itt más tényezők is szerepelnek. Lehet, hogy a bénuláshoz csak olyan esetekben társul a kóros izzadás, ahol a bőr működése más okokból amúgy sem rendes. Ilyen ok lehet a vese-, tüdőbaj vagy talán sok más chronikus betegség. Említettem a Meschede (1. c.) esetét, hol a vesék nagyfokú cystikus degeneratiója volt jelen s a bőr helyettesítő működésére ő is hivatkozik. Gowers szerint is főkép vesebajosoknál lép fel a bénult részek izzadása. Az én élő betegem mondja, hogy typhus után a haja kihullt, tehát a bőre is megbetegedett s ez szintén egész testében könnyen izzadott; a facialis bénulással járó bőrelváltozás alkalmat adhatott a bőr abnormis functiójára körülírt, a bénult résznek megfelelő helyen. Teljesség kedvéért megemlítem még a reflex hyperhydrosisokat is, kiváltva ízlelés, szaglás vagy fájdalomérzés által, tehát a glossopharyngeus, olfactorius s trigeminus révén. Claude Bernard't mutatta be először a „Société de Biologie“ előtt, hogy csokoládét téve nyelvére, arczán izzadás indul meg, ugyanő még 6 más egyénnél észlelte ezt. A sympathicustól függő vagy más eredesű arczizzadás is legtöbbször evés alatt vagy után indul meg. Ez a jelenség is támogatja azt a feltevést, hogy a nyál- és izzadságelválasztás központjai együttesen működnek, s amint a Nothnagel esete mutatja, a nyálelválasztás, valamint könyezés is együtt lehet kórosan elváltozva, utóbbi kisérő jelensége lehet a hyperhydrosisnak, tehát a secretorikus működések csoportosítva vannak s pedig épen a fejre vonatkozólag, úgy mint az izomzat is testszelvények szerint lesz a központokból ideggel ellátva. Eczet belehelésénél szintén észleltek hyperhydrosist. Erasmus Wilsont egy natal színész esetét beszéli el, kinél gyomorgörcs váltotta ki a féloldali arczizzadást s ez őt annyiban zavarta, hogy ha öreg szerepekben játszott, az izzadás félarczáról lemosva a festéket, e féloldali megfiatalodás mindig kitörő derültségre indította a közönséget. Raymond a hyperhydrosisokat következőképen osztja be : 1. Centrális eredetűek ; 2. A nyaki sympathicustól függők; 3. Arczidegek bántalmaiból eredők (V. és VII.); 4. Reflex-zavarok. E két utóbbi csoportba sorolja ő a parotitisek után vagy az arctot ért sértéseknél fellépő izzadást. Ilyen eseteket közöltek újabban Parfianovitche és Wilde,3 kik typhus után fellépett parotitisnél látták e jelenséget. Rice4 esetében köszvényes embernél, hol a fül is bántalmazva lett, 7 év után a hyperhydrosissal azonos oldalon parotitis lépett fel. Penny a bubocele helyén fellépett izzadást ír le. Vannak végül esetek, midőn sem a sympathicus, sem a facialis, sem a reflex-utak elváltozást nem mutatnak, ahol magában álló tünet az egyik arczfél erősebb izzadása. Ilyen egyének gyakran egész testükben erősen izzadnak, a két arcfél különbsége mégis a középvonalban élesen elhatároltan jól szembetűnik. Elcsigázott, rosszul táplált, beteges katonáknál magam is több ilyen esetet láttam, mások is említik, hogy nem ritkaság. Lehet, hogy ez is olyan jelenség, mint a pupilladifferentia, amely normális reactio mellett sohasem használható kóros jel gyanánt. Fárasztó szellemi munka után, különösen hosszantartó mikroskopon nézés miatt, de tüdővészes, typhusos vagy bármely okból kimerült egyéneknél, hysteriásoknál, a leggyakoribb jelenségek közé tartozik. Még az arczizmok mozgása is rendkívül asymmetrikus, egyik ember a jobb, másik a bal arczfelét, illetve hemispheráját használja inkább a mimikánál. Ilyen féloldali redőket, egyik oldalon szűkebb szemlést, vagy feltűnően erősebb arczmozgatást ép embereknél is gyakran találunk. Úgy látszik, amint a két kéz ereje más, a többi túlnyomóan egyik agyféltekétől függő működések sem symmetrikusak s ez alól az izzadság sem képez kivételt. Ismertem nőket, kiknek egyik szemök jobban csillogott, mint a másik, vagy a fél kezük forró lett egy indulat hatása alatt anélkül, hogy e változás a másik kézen is létrejött volna. Összevetve még egyszer az elmondottakat, azokból a következőket gondolom levonhatni: 1. Az izzadásnak valószínűleg egy csoportban a köny- és nyálelválasztással corticalis központja van, melynek ingerét a peripherián gerinczagyi idegek s a Sympathikus vezetik. 2. A vezető pályának úgy izgatása, mint megszakítása kóros esetekben fokozott izzadást létesít. 3. A kóros izzadás oka vagy a bénult rész feletti bőr elváltozása, vagy az izzadási ingernek a motoriustól eltérő módon talán könnyebben való vezetése; máskor a féloldali izzadás csak a functiók asymmetrikus voltát jelenti. A szövegben nem említett irodalmi adatok még: Ebstein. Ueber einen path. anat. Befund am Halssymp. bei halbseitigem Schweiss. Virchow. Archiv. 62. — Pokrostsky. Ein Fall von Hyperhydrosis. unilat. Berl. klin. Wschr. 1875. — Applaut. Ueber einen Fall von einseitigem Schwitzen. Berl. klin. Wschr. 1878. — Israel. Resection des Nervensympath. Berl. klin. Wschr. 1888. — Remak. Traumat. Sympath. XII. u. IX. Lähmung ebendaselbst, Owen. Brit med. Journal, 1887. — Berger. Ein Fall von Ephydrosis unilateralis. Virchow’s Archiv, 1870. Josserand et Nicolas. Sur un cas de tumefaction hemilaterale de la face compliquant une paralysie faciale periphérique a frigore. (Schmidt’s Jahrbücher, 1894.) 1 Lásd Raymond. 1. c. 2 3 4 6 British med. Journal, 1887. 1 2 Mundt. 1. c. 3 1. c. 1 Möbius. Zur Pathologie des Halssympath. Béri. kiin. Wschr. 1884. 5 Virchow’s Archiv. 1876. 6 N. Centralblatt 1890. 7 Mendel. Die progr. Paralyse der Irren. Berlin, 1880. 8 Post mortem sweating. Cones. Lancet, 1889. May. 8 Lásd Raymond. 1. c. 421