Orvosi Hetilap, 1900. április (44. évfolyam, 13-17. szám)
1900-04-01 / 13. szám
192 ORVOSI HETILAP 1900. 13. sz. Mert minden szűkjáratú nyákhártyahuzam, mely akár a külvilágba, akár egy más tágabb nyákhártyatractusba nyílik, berendezésekkel van ellátva, melyektől bizonyos czélszerüség el nem vitatható. Vegyük elsősorban azon szűk caliberü nyálkahártyahuzamokat, melyek a féregnyújtványhoz hasonlóan a bélhuzamba nyílnak s azt fogjuk találni, hogy elegendőképen vannak ellátva berendezésekkel, melyeket a féregnyújtvány nélkülöz. Úgy az epeutak, mint a pancreas kivezető csöve billentyűszerü készülékkel bírnak, mely azok lumenét a bélcsatorna káros hatányai elől kielégítően elzárja. Hisz arról alig tudunk valamit, hogy ezek lumenét a bélből beléjük került idegen test valamikor elzárná, mihez analóg jelenség a féregnyújtványnál csaknem mindennapi. Másrészt ezeknek felhágó infectioi is mennyivel ritkábbak a féregnyújtvány analóg megbetegedéseinél! De nemcsak acceptabilis billentyű hiánya játszik fontos szerepet e szerv kóralakjainak pathogenesisében, fontosabb ennél az, hogy a féregnyújtvány nélkülözi még ama berendezést is, mely az előbb említett tractusok hatalmas fertőzést gátló tényezője s ez a járatok kifelé tartó váladékának intensív árama. Ezen váladék-árammal szemben a bélhozam fertőző hatánya már mechanikus okok folytán sem emelkedhetik. Ami nem kicsinylendő berendezés, még ha e váladék-áramok antiseptikus képességeitől eltekintünk is. Mindezen óvóberendezések a féregnyújtványnál hiányzanak. Sem különös billentyűje, sem intensív kifelé törő váladék árama nincsen, sőt mirigyváladékot nem vezető más szűk tractusok ama védőképességével sincs ellátva, hogy csillószörös mozgással váladékát továbbíthatná, mint ahogy azt az orrgaratűr melléküregeinél, a doboznél, a bronchusoknál, petevezetékeknél találhatjuk. Már ily futólagos összehasonlítás révén sejthetővé válik, hogy e védőberendezések hiányát bizonyos tekintetben beteges dispositioval űzeti meg a féregnyújtvány. Igaz, hogy jól fejlett izomrétegével energikus összehúzódások révén benneket kihajtani s így a vakbél felöl beléje kerülő anyagok előhatolásának bizonyos fokig ellenállani képes, de e tulajdonsága mégsem pótolja teljesen a fennebb említettek hiányát. A kórtani tapasztalás legalább ennek felvételére jogosít. Mert a féregnyújtvány integritása elsősorban a vakbél, illetve annak bennéke felől van veszélyeztetve. Mint a coecum alsó falához tapasztott szűk lumenír, vak függelék, a bélcsatornának fejlődéstani úton az emésztésből teljesen kizárt szakaszát képviseli. Feladata, melylyel az emésztés munkájába beleilleszkednék, az embernél nincs s így teljesen haszontalan képletként fityeg a bélcsatornán. A tápcsatorna emésztendő vagy felszívandó bennéke nyákhártyával normális viszonyok között nem érintkezik, lumene összehúzódott és üres, illetve hámrétege által produkált néhány csepp tiszta nyakkal van kitöltve. (E tekintetben csak a foetalis élet tesz kivételt, midőn lumene néha kevés meconiumot tartalmaz.) Neki az ember életében semmi más feladata nincs, mint hogy a bélhuzammal való communicatio daczára megtartsa azt, mire a phyllogenesis kárhoztatta, azaz : űrének a béltartalommal sohasem való érintkezését — vagy a pathologia nyelvén szólva — sterilitását. Addig, míg e két tulajdonságot megőrizte, az embernél normális viszonyok forognak fenn. Ezek bármelyikének elvesztésével kóros körülmények állhatnak be. Az, hogy a féregnyújtvány normális viszonyok között a felnőttben üres, azaz bélsavat nem tartalmaz, már régen ismert tény, és calibere szűk voltának s hatalmas izomrétegének tekintetbe vételével érthető is. Vannak ugyan kivételes esetek, melyekben az appendix kicsiny, rendesen beszáradó s concrementum képződésben lévő bélsárdarabkákat tartalmaz, a nélkül, hogy lobos lenne. De ez csak ritka kivétel. A norma az, hogy a féregnyújtvány az embernél bélsávtól egyáltalán mentes marad (Ribbert2). Már sokkal sajátosabb első pillanatra, hogy a vakbélbe nyíló alig 8—10 cm. hosszú féregnyújtvány lumene steril, azaz baktériummentes is legyen. Pedig ez így van, miről bárki meggyőződhetik, ha felnőttek féregnyújtványát közvetlenül a halál után sterilitásra vizsgálja. Több ízben volt alkalmam alig néhány órával a halál után kivett ép féregnyújtványokat vizsgálhatni, de az ezek lumenében levő kevés tiszta nyakot mindig teljesen sterilnek találtam. E körülményt nemcsak azért emelem ki, mivel az appendicitisek pathogenesise szempontjából igen fontosnak tartom, hanem azért is, mivel irodalmi közlésekben széltében találkozunk kitételekkel, melyek szerint a féregnyújtvány gyuladásainál a benne „normaliter“ előforduló microorganismusok jutnának érvényre. E feltevés alapjában hibás s csak onnan eredhet, hogy a féregnyúlvány-lábok bakteriológiájával foglalkozott búvárok az appendix normális viszonyait kellőkép nem méltányolták. Pedig az appendix belsejének sterilitása — ha más szűk caliberű nyákhártyahuzamokkal összehasonlítjuk — nem is oly meglepő. Tudjuk az emberi szervezetben saprophyta módon élő mikroorganismusok elterjedési módjából, mily óriási mennyiségben árasztják el azok a szájgarat üreget, az egész bélhuzamot, a női genitáliák alsóbb szakaszát, mégis az ezen részekbe nyíló szűk nyákhártya-menetek tőlük teljesen mentek maradnak, azaz sterilek. így van ez az orrgaratűr melléküregeivel, az összes bronchos ágakkal, az epeutakkal, a Fallop-kíirtökkel stb. s ezen szabály alól normális körülmények között az esetek túlnyomó átlagában nem tesz kivételt a féregnyújtvány sem, jóllehet védőberendezései az előbbiekhez képest — mint láttuk — hiányosak. Mindig abnormis jelenség, ha ezen helyeken mikroorganismusokat találunk. Kivétel e tekintetben csak az epeutakkal teendő, melyek kennékében kiválasztás útján esetleg lehetnek gyér számban mikroorganismusok jelen anélkül, hogy lobos vagy kóros jelenségről szólhatnánk. De oly féregnyújtvány, mely mikroorganismusokat tartalmaz, az nem normális, mert a csírok lassú keringésű nyákos kernekében alkalmas talajt találva, bizonyára rohamosan fognak felszaporodni s gyorsan fogják fertőzni nyirktüszökben dús, jól felszívó nyálkahártyáját. Az appendicitisek pathogenesise szempontjából tehát fontos kérdés az, hogy mikroorganismusok mi módon juthatnak a steril féregnyújtványba ? A fertőzésnek nagyjában két alakja van. I. Vagy a coecum lumenéből belekerült idegen test felszínéhez tapadva, vagy consistensebb faeces-rögöcske belsejébe rejtve juthatnak magával az idegen testtel a coecumból a féregnyújtványba. A fertőzés e módja aránylag elég gyakori s az alább tárgyalandó fertőzési módtól abban különbözik, hogy ez esetben a féregnyújtvány egyszerre az összes bélbaktériumok által fertőztetik, hisz az azelőtt a coecumban időzött idegen testen a bélbaktériumok valamennyi fajtái tapadva lesznek. Ez igen nevezetes pont az ily módon létesülő appendicitisek pathologiája s prognosisa tekintetében, mert ily esetekben az idegen test által okozott excoriatio vagy decubitus helyéről meginduló infectio a jelen levő számos saprophytikus csír által könnyen üszkös gyuladássá alakíttathatik, rapid perforatiotól, sőt az egész féregnyújtvány teljes necrosisától követve. Csak így értelmezhető az idegen testek által fentartott appendicitisek feltűnő üszkösödési hajlandósága, mert az ezeknél fenforgó fertőzések nem egyebek kevert fertőzéseknél (Mischinfection), melyeknek e helyen exquisit rothasztó, putrid tendentiája van. Nem szükségképen a következmény azonban, hogy az e helyre tömegesen eljutott bélbakteriumok azonnal gangraenás fertőzést hozzanak létre. Számos eset van, melyekben a koprolith mellett az összes bélbaktériumok hosszú ideig tartózkodtak a féregnyújtványban a nélkül, hogy a gangraenás gyuladás bekövetkezett volna. Ily esetekben az idegen test s az általa bevitt polyinfectio chronikus hurutot tart fenn, nyákhártyatúltengéssel, folliculus-duzzadással, s az anatomikus kép csak egy appendicitis catarrhalis chronicának felel meg. Az ily appendix azért minden pillanatban ki van téve annak, hogy a ké s az infectio által fentartott hurut a jelenlévő saprophyták virulentiájának felfokozódása mellett egyszerre üszkös gyuladásba csap át. Addig, míg egy ily hurutos féregnyújtványnál a váladéknak az idegen test mellett szabad lefolyása van, komolyabb incidensek nem történnek ; mihelyt azonban akár a kő oppositionális növekedése, akár a nyakhártya erősebb duzzadása folytán a féregnyújtvány elzáródik s ez által a váladék lefolyásában akadály merül fel, azonnal 1 Testűt: Anatomie humaine. 2 Virch. Arch. Bd. 132.