Orvosi Hetilap, 1912. augusztus (56. évfolyam, 31-34. szám)
1912-08-04 / 31. szám
586 ORVOSI HETILAP 1912. 31 sz. III. táblázat, 15-ös szám (pp.), 19-es sz. (praec) 11-es sz. (norm) nyulak vérsavóinak haemolysises hatása lecithininjectiók után (homolog vörös vértestek). 15. számú nyúl vérsavója (pp.) Paralysises vörös vértest j5°/0-os susp. Eredmény 38° C thermost. 2 óra 19 sz. nyúl vérsavója (praec.) Praecoxos vörös vértest, 5°/C suspensio Eredmény 380 C thermost. 2 óra 11. sz. nyúl vérsavója (norm.) emberértest susp. Eredmény 380 c thermost. 2 óra injectio előtt injectio után injectio előtt injectio után . Ain P 75 O £ o i 3 O ©" Zio injectio előtt injectio után O'l cm3 02 „ 0 3 „ 04 „ 15 cm3 P5 „ 1-5 „ 1-5 „ nincs oldás nincs oldás nyomokban igen halvány nincs oldás nincs oldás nyomokban igen halvány O'l cm3 P'2 „ 10 3 „ 04 „ 1'5cm3 1-5 „ 1-5 „ 1-5 „ gyenge oldás erősebbincompl. erős oldás majdnem compl. gyenge oldás erősebbincompl. erős oldás majdnem compl. 01 cm5 02 „ 0'3 „ 04 „ 1'5cm3 15 „ ló „ 1 5 „ igen halvány gyenge gyenge erősebb incompl. igen halvány gyenge gyenge erősebb incompl elő a haemolysisben mutatkozó fent leírt különbséget, akár Weil és Braun értelmében, akár mechanikailag jöjjenek is azok létre. Weil és Braun észleletei szerint ugyanis a praecipitáló serumok közül a sertés-, marha-, ember-, kutya-fehérje ellen immunizált állatok vérsavói a Wassermann-reactio alkalmával is felhasznált alkoholos szervi kivonatokkal complement-kötést adnak; ezt a körülményt úgy magyarázzák, hogy az idegen fehérje bevitele az állati szervezetben egyúttal lipoidophil anyagok keletkezését indítaná meg, melyek lipoidokkal találkozva, minden specifikusság nélkül mutathatnak complementkötést. Eltekintve attól, hogy Michelis-nek és Borelli-nek, továbbá Molnár-nak ellenőrző vizsgálatai a praecipitáló ferumoknak alkoholos kivonatokkal szemben való viselkedésére nézve Weil és Braun észleleteinek erősen ellentmondanak, az általa leírt jelenségek létrehozására nézve az előfeltételek a Weil és Braun értelmében megvannak. Ugyanis többeknek sikerült a stromareceptoroknak lipoid voltát kimutatni (lásd Dautwitz, Landsteiner, Forssmann, Bang), s így könnyen elképzelhető, hogy ezek, mint lysogenek nyúljaink vérsavóját elárasztva, ezen supponált lypoidophyl anyagokkal complement-fixatiót adnak. Ezt kizárandó (Molnár dr. nyomán) intravénás lecithinbefecskendezést végeztünk egy paralysises, egy praecoxos, egy normális emberi vérsavó ellen immunizált házinyúlnál nyomban az első vérvétel után, és hat óra múlva újra megvizsgáltuk sórumaiknak a vörös vértestekkel szemben való viselkedését. A befecskendezett lecithinmennyiség 0 3 gr. volt (Merck-féle ovolecithin). Az eredményt a III. táblázatban adhatjuk. Ezek szerint ki kell zárnunk annak a lehetőségét, mintha a fent leírt jelenségeket a lipoid természetű és lipoidophil természetű anyagok találkozása okozhatná, mivel ez esetben a vérsavónak lecithinnel való elárasztása vérsavóinknak haemolysises titerét minden bizonynyal szembetűnően csökkentené. Hogy mechanice képesek volnának a praecipitáló serumok complementkötést előidézni, azt ma már igen neves szerzők a leghatározottabban tagadják. Olyan módon érthető volna ez a felvétel, ha a complementnek a praecipitatumok által való tisztán physikai természetű megkötéséről volna szó. Hiszen, mint tudjuk, a más nem specifikusan kötő anyagokra nézve is beigazolást nyert (infusoria, föld, kaolin, növényi, állati szén), így Fenyvessynek is sikerült nem specifikus praecipitatumokkal serumokból complementet elvonni. Kísérleteinkben nem ez az eset áll fenn, mert hiszen serumtól teljesen ment vörös vértestekkel dolgoztunk. Ezenkívül minden eshetőség kizárására serumainkat praecipitatióra is vizsgáltuk, sőt a praecipitatio titerét is megállapítottuk mindegyik serumra nézve és az eredményeket táblázatba foglaltuk. Ezúttal nincs okunk kísérleteinknek ezen episodját részletezni, röviden csak annyi legyen megemlítve, hogy serumainknak mintegy kétharmada praecipitált, egyharmada praecipitatiót nem is mutatott. A Wassermann és Schütze szerint történt titermeghatározások az előbbi egyharmadra nézve 2 és 4 egység közt változó erősséget eredményeztek, azonban a praecipitáló képesség fokozatai, sőt annak jelenléte vagy hiánya is a haemolysis erősségére nézve teljesen közömbösnek látszott. Egyébként Dangern és Coca esetében még a jelenlevő praecipitatum sem változtatott a complement hatásán. (Ezek mellett utalunk a nyulak vérsavójával végzett Wassermann-reactio eredményére.) Ezek után a leírt jelenségek értelmezése ellen feltehető volna még az az ellenvetés, hogy jelen esetben a bevitt serumok fehérjéi ellen specifikus fehérjeantitestek képződtek, vagy egyéb complementkötő képességgel bíró anyagok szerepeltek. Ez a körülmény főleg a paralysis ellen immunizált nyúl vérsavójára vonatkozólag jön számba, ahol feltehető, hogy a beoltott nyulak vérében luesamboceptorok (Citron értelmében reaginok) keringenek, melyek normalhaemolysinek jelenlétében is késleltetik a reactiót Bauer szerint, antigen jelenlétében pedig teljes gátlást eredményeznek; ezen alapszik a Bauer-féle reactio, melyet utóbb Hinrichs és Behring ellenőrző vizsgálatai is megerősítettek. Eme viszonyok elbírálására alkoholos luesantigénnel hoztuk össze serumainkat, egy középerős haemolysises systema mellett, vagyis más szóval a Wassermann-reactio keretébe illesztettük be immunserumainkat, hol a luesamboceptor szerepét voltak hivatva betölteni. A reactiót a Wassermann-reactióban szokásos súlymenynyiségekkel egyenlő volumenek mellett végeztük. Complementül friss tengeri malacz serumát használtak (1 : 10-ből 1 cm3-t [haemolysises amboceptor 1 :1000-ből 1 köbcentiméter]) 37° C. thermostatban már egy órai állás után az eredmény teljes oldás volt még 0 3 és 0 2 immunserum-, illetve antigénmennyiségekben is. Az immunserumokat a reactio előtt inactiváltuk ; a nyomáshőmérséki viszonyok az előbbiekkel azonosak voltak. Tehát a haemolysis erősségében semmi különbséget sem tudtunk megállapítani. Ezek szerint a paralysises vérsavó ellen kifejlett immunserumokban complementkötő anyagok nincsenek Felhozható ez utóbbi kísérletünk ellen az, hogy egy ilyen erős haemolysises systema mellett, mint amilyennel a Wassermann-reactióban szoktunk dolgozni, a csekély mennyiségben jelenlevő s talán kisebb affinitású complementkötő anyagok nem érvényesülhetnek, mert ne felejtsük el, hogy: „Alle mit der Komplementbedingungsmethode möglichen Resultate sind nur relative Werte, sie drücken das Verhältnis der Bindungsaffinität zwischen dem Komplex von Antigen und Ambozeptor und dem Komplex- Haemolysin und Blut zum Komplement aus“. (Lásd Citron: Die Technik der Border-Gengou’sche Komplementbildungs- Methode és Kraus-Levaditi, II. köt., 1087. old.) éppen ezért lássuk, milyen kötőanyagok szerepelhetnek, amelyek e különbözőségeket okozzák. Elsősorban szerepelnének tehát fehérjenemű anyagok, részben tiszta proteinek, melyekhez a paralysisesek sok vérsavójával bevitt toxinok és reuginok tartoznak, részben ma még bizonytalan provenientiájú fehérje-lipoidok, amelyeknek specifikus volta ma még élénken vitatott. A fehérje anyagokat, mint idegen fehérjéket a szervezet sokáig nem tűri, hanem mielőbb gyorsan igyekszik elbontani és kiküszöbölni, erre mutat a vértransfusiós kísérletek után keletkező és a fokozott fehérjebomlást jelző fokozott nitrogénkiválasztás (lásd Forster, Hári stb.), ilyenkor Panum és Tschirief szerint a serumfehérje még hamarabb pusztul el a vörös vérsejtekben. Másodsorban kellene gondolnunk lecithinre és egyéb lipoidokra. Tény az, hogy a paralysisesek vérsavójában a lecithintartalom Peritz és Bornstein vizsgálatai szerint erősen felszaporodott. A lecithinre, éppúgy mint több lipoid- és colloid-anyagokra (mint a gelatina, glycogen, albumose stb.-re) többen megállapították a complementkötő képességet (Wasser