Orvosi Hetilap, 1915. március (59. évfolyam, 10-13. szám)
1915-03-07 / 10. szám
130 ORVOSI HETILAP 1915. 10. sz. Közlemény a báró Herczel tanár vezetése alatt álló Mária Teréziásén hadikórházból. Adalékok a hadi sebkezeléshez, különös tekintettel az ultraviolett sugarak hatására. Közli: Kovács József dr., osztályos orvos. A nélkül, hogy a sebkezelésnek, különösen pedig a hadi sebkezelésnek általános elveit — melyekre nézve ma sehol sincs nézeteltérés — érinteni akarnám, néhány éppenséggel nem új, de talán mégsem eléggé közismert kezelésmóddal óhajtanék foglalkozni, melylyel a báró Herczel tanár vezetése alatt álló hadikórház egyik osztályán gyakran észleltünk igazán meglepő és épp ezért közlésre érdemes eredményt. Tapasztalatokról van szó, melyeknek szigorúbb tudományos megalapozásától és értékelésétől ezúttal már az észleletek befejezetlen volta miatt is el kell állanom. Czélom főleg az, hogy az érdeklődők figyelmét hasonló kísérletek végzésére felkeltsem és amennyiben jónak bizonyulnak, őket mennél szélesebb körben való alkalmazásukra bírjam. Vonatkoznak ezen észleletek elsősorban a fagyások, kivált a másod- és harmadfokú fagyási sebek kezelésére, amikor is a bőr kékes-fekete színe, vizenyős duzzanata, hólyagzottsága és teljes érzéstelensége kifejezői annak a destructív folyamatnak, mely a cutisra és igen gyakran a mélyebb szövetekre is kiterjed. Az esetek súlyosságának megítélése a priori igen nehéz, mert rendszerint nem befejezett kórképpel, hanem egy lefolyásban levő processussal van dolgunk, melyben a természetes gyógyulás vagy pedig az üszkösödésbe való átmenés sok tényezőtől s ezek között nem kis mértékben attól függ, mily gyógyító eljárást indítunk meg. Az osztályunkon észlelt eseteinkben ugyanis gyakran láttunk kis terjedelmű, egyes ujjakra vagy bőrszigetekre kiterjedő fagyásokat, melyekben a szokásos száraz meleg kezelés mellett is a folyamat tovaterjedése, kötőszöveti lábok s nem ritkán sepsises lázak következtek be, melyek kedvező esetben is nagyobb beavatkozásokat és hosszú sebkezelést igényeltek. Viszont észleltünk néhány az egész talpra és a lábhát nagy részére kiterjedő bullosus, gangraenás fagyásokat, melyeknél a hólyagok felrepedése, illetve felrepesztése után mumificatio, gyors demarkálódás és az elhalt részek eltávolítása után a sebfelületek tisztulása következett be. Kiviláglott ebből, hogy a sérült szövetek kiszáradása, mumifikálása adja a legjobb esélyeket a gyors és zavartalan lefolyásra és hogy az epidermis az, mely impermeabilis lévén, legnagyobb akadálya ennek a kiszáradásnak. Ez bírt arra, hogy a már a 70-es években Billroth által említett és újabban a breslaui sebészeti klinikai által ajánlott lehántását az epidermisnek rendszeresen végezzük nemcsak ott, hol nagyobb szövetlaesiók folytán minden valószínűség szerint üszkösödés volt várható és hol a lehántással majdnem minden esetben sikerült száraz üszkösödést létrehozni, hanem másodfokú fagyás eseteiben is, melyekben a hidegbehatás csak a cutisban okozott keringési zavarokat vagy rosszabb esetben szövetelhalást. Ez a lehántás teljesen fájdalmatlan és a legtöbb esetben könnyen végezhető, mert az alatta levő több-kevesebb véres-savós transsudatum az epidermist rendszerint leemelte a cutisról. Az így szabaddá tett cutis folyadék-leadóképességét fokozzuk még 2—3 napon át alkalmazott 50%-os alkoholkötéssel, utána pedig dermatolt, állati szenet vagy közönséges talumot alkalmazunk mindaddig, míg az elhalt részletek teljesen elhatárolódnak. Lehántás után a fájdalom teljesen megszűnik, a hőmérsék normálisra száll alá és a betegek teljes euphoriában várhatják az időpontot, melyben a modifikált részek eltávolíthatók lesznek. Ez az időpont az elhalás terjedelme szerint 1—2 hét alatt szokott bekövetkezni. Terjedelmes duzzanat esetén, midőn nagymérvű venosus pangás és ennek következtében a szöveteknek véres-savós imbibálása uralkodik a kórképen, az egész végtagnak suspensiójával értünk el kielégítő eredményt. Azokban az esetekben pedig, midőn eljárásainkkal nem tudtuk elkerülni a necrosisos szövetek szétesését, a sebüregeknek és felületeknek a bűzös-éves elhalt szövetezafatoktól való megtisztítására a Freunda által ajánlott mesterséges gyomorsavat (2,5%-os pepsin és 0,2%-os sósav vizes oldata) használtuk olyképpen, hogy a lehetőleg naponta kétszeri kötésváltás alkalmával vele átitatott gaze-csíkokat vezettünk és helyeztünk lazán az üregekbe, illetve sebfelületekre. Az eredmény kivétel nélkül igen jó volt. Rövid idejű hidegbehatás után beálló felületes fagyás eseteiben, melyekben capillaris laesio folytán serosus exsudatio és ennek nyomán igen kínzó viszketés és gyakran fájdalmasság következik be, majdnem kizárólag a már régóta populáris és újabban Pribrama által ajánlott enyvezést alkalmazzuk. Glycerin és víz sűrű enyves oldatával (glycerin 500, víz 350, enyv 150) bekent vászonlebenynyel fedjük a fagyott testrészt és rajthagyjuk lehetőleg addig, míg az öszszes subjectív tünetek elmúltak. Ez a módszer oly jól bevált, hogy eddig nem volt okunk változtatni rajta. Az elhalt részek eltávolítása után a legtöbb esetben nagy bőrhiányt és nagy sebfelületet kaptunk, melynek gyógyítása újabb feladatok megoldását követelte. Az elcsigázott, elgyengült betegeken a Thiersch féle bőrimplantatio, mint azt nem egy esetben tapasztaltuk, nem kecsegtet sok reménynyel. A kísérletképpen felváltva alkalmazott nedves, száraz és kenőcsös sebkezelés sem járt oly eredménynyel, hogy a sebfelületek behámosodását egyhamar várhattuk volna. Ekkor jutottunk arra a gondolatra, hogy a Bach-Nagelschmidt-féle quartlámpával tegyünk kísérletet, melyet kivált gümőkóros csont-, mirigy- és bőrbajokban a Rókus-kórházban közel két éve, magam is egy éve alkalmazunk s melynek hámosító hatásáról számtalanszor volt alkalmunk meggyőződni. E lámpának leglényegesebb része egy olvasztott quartból készült tartály, melyben kéneső van. Nagy feszültségű villámáramot vezetve a légüres tartályon át, a kénesőgőzök izzóvá válnak és nagymennyiségű ultraviolett sugarakat bocsátanak ki magukból, ugyanoly sugarakat, mint amilyeneket a napfény is tartalmaz és amelyekkel Rollier oly fényes eredményeit érte el tuberculosus csont- és izületi bajokban. E sugarak vegyi sugarak és tisztán felületes hatásúak. Locálisan a bőrben aktiv vérbőséget, a bőr táplálkozási viszonyainak javulását, általában pedig az anyagcsere élénkülését és közvetve az általános erőbeli állapot javulását idézik elő. A besugárzás technikája igen egyszerű és kellő utasítás és ellenőrzés mellett az ápoló személyzettel is végeztethető. Locális alkalmazáskor a lámpa és besugározandó testrész közti kezdeti távolságot többnyire 1/2 méterre, a besugárzás tartamát pedig 3—5 perczre szabva meg, a fénybehatás intenzitását részben a tartamnak 2—3 perczcel való meghosszabbításával, részben a távolság csökkentésével fokozzuk mindaddig, míg a bőr fényérzékenységét lassanként legyőzve, az időtartam maximumát, 12 órát, és a távolság minimumát: 10—15 centimétert elérjük. Általános, nagyobb testfelületre vagy az egész testfélre alkalmazott besugározáskor 5 pereznyi kezdeti tartam mellett nagyobb, 1 — I2 méternyi távolságra állítjuk be a lámpát és e távolságot lehetőleg megtartva, inkább az időtartamnak 1—szórára vagy még többre való emelésével növeljük a sugarak hatását. Mindkét módszerrel szükség szerint naponként vagy kétnaponként végezzük a besugárzást, kivéve ha erősebb reactiós tünetek állottak be. Ilyenek helybeli besugárzáskor a bőr nagyfokú erythemája, oedemája és hólyagképződés, általában való hatásként pedig főfájás, roszszullét és hányásinger. Ilyenkor a kezelés 2—3—4 napra beszüntetendő, megjegyezve azonban, hogy a szünetelés ennél tovább lehetőleg ne tartson, mert a bőr újra visszanyeri fényérzékenységét és a kezelést elölről kell kezdeni. A sugarak hatásától mindenkor megvédeni tulajdonképpen csak a szemeket kell, mégpedig 1 Berliner kiin. Wochenschrift, 1914, 48. sz. 2 Wiener kiin. Wochenschrift, 1914, 52. sz. 3 Ugyanott.