Orvosi Hetilap, 1918. november (62. évfolyam, 44-47. szám)
1918-11-03 / 44. szám
EREDETI KÖZLEMÉNYEK. Az influenza kórbonctana és bakteriológiája.* Irta: Buday Kálmán dr. Tisztelt Orvosegyesület! Azokhoz a megpróbáltatásokhoz, amelyeket a világháború nemcsak nemzetünkre általában, hanem különösen a magyar orvosi rendre rótt, három hónap óta egy újabb csatlakozott egy rendkívül gyorsan terjedő, nagy halálozással járó epidémia alakjában, amely még jobban megterheli orvosainknak amúgy is roskadozó vállait. Az orvosegyesület vezetősége szükségesnek tartotta, hogy ezen rejtélyes betegség fölött való eszmecserére mielőbb alkalmat nyújtson s ezért annak fölkérésére úgyszólván rögtönözve vállalkoztunk egy rövid referáló előadás megtartására, a mely az eszmecsere megindítójául szolgálhatna. Ez a sürgősség legyen mentségem, ha előadásomban, amelynek tárgya a mostani influenza-járvány kórbonctana és bakteriológiája, csak a leglényegesebb pontok kiemelésére szorítkozom. Ez a járvány tudvalevőleg ez év május havában indult ki Spanyolországból s mivel innen terjedt el mindenfelé, a „spanyol betegség“ nevet kapta. Nálunk körülbelül július hónapban jelentkeztek az első könnyű esetek, azóta nemcsak a megbetegedések száma fokozódott nagy mértékben, hanem sokkal súlyosabb is lett azok lefolyása, úgy hogy a halálozási arány a tüdőgyuladással szövődő esetekben átlag a 30%-ot is eléri. Sajnos, ezáltal nagyon is bő alkalom nyílt kórbonczolástani vizsgálatokra s az irodalomban egymásután jelennek meg a közlemények a kórbonczolástani téren szerzett tapasztalatokról. Mi a klinikák egy részének, a szent Istvánkórháznak és az egyik katonakórháznak bonczolási anyagát tekinthettük át, ezekről az esetekről s a hozzájuk fűződött szöveti és bakteriológiai vizsgálatokról számolok be a következőkben, számbavéve az eddigi irodalmat is. A halálosan végződő esetek bonczolásakor, ha nem is kizárólag, de túlnyomóan a légzőszervekben találunk súlyosabb elváltozásokat. Az orrüregben a gyuladás mérsékelt, de kivételesen a nyálkahártyán jelentékeny vérbőség, duzzadás mutatkozhatik vérzésekkel, hasonlót látunk az orr melléküregeiben. Sokkal állandóbbak a gyuladásos jelenségek a gégében és különösen a légcsőben, ahol nagyon jellegzetes kép tárul . A budapesti kir. orvosegyesületben 1918. október 26.-án tartott előadás elénk. A nyálkahártya duzzadt, sötétvörös vagy kékes-vörös, gyakoriak a pontszerű vérzések, amelyek igen sűrűn állnak, szinte összefolynak. A felületen nem ritkán szemcsés, fakó lepedéket látunk, amely mikroskop alatt csak kevés fibrint tartalmaz, inkább elhalt sejtekből áll. Szövetileg feltűnik a vérerek rendkívül nagyfokú kitágulása, a szövetközök erős vérbeszűrődése. Összefüggőbb leemelhető álhártya nem képződik, a súlyosabb esetekben inkább pörkös elhalást látunk; gyermekeken ez a necrosis néha perichondritisszel vagy phlegmonéval párosult. A garatban gyakori a vérbőség, a nyálkahártya duzzadása, jelentékeny garat-elváltozások azonban ritkák; egy esetben garat mögötti phlegmonét láttunk. Annál nagyobb hevességben folytatódik a gyuladás a légcsőből a hörgőkbe s azokat igen kiterjedten megbetegíti, úgy a nagyobbakat, mint a legkisebbeket is, ha nem is mindenütt egyenletesen; néha az egyik tüdő hörgőiben a gyuladás nagyobb fokú s ezen az oldalon az esetleges tüdőgyuladás is súlyosabb. A légutakat nagymennyiségű izzadmány tölti ki, amely savós nyálkás vagy savós véres jellegű, néha majdnem tiszta vér benyomását teszi. Egyenletes sűrű geny inkább csak a legkisebb bronchusokban van. A bonczolásra került esetekben szinte kivétel nélkül tüdőgyuladást is találunk. Ennek bonczolástani jellege, jelentkezési helye és terjedelme tekintetében nagy változatosság uralkodik, úgy hogy bizonyos típusokat lehet megkülönböztetni. így előfordulnak hurutos tüdőgyuladások, szétszórt apró, kölesnyi, jól határolt szürke góczok alakjában, amelyek vérdús udvarral bírnak s különösen a tüdő hátulsó részeiben fejlődnek. Ezt a typust, amely a régibb influenza-járványokban elég gyakori volt, most aránylag ritkán látni. Sokkal gyakoribb az, hogy a szétszórt gyuladásos góczok jóval nagyobbak, elmosódott határúak, nagy hajlammal bírnak az összefolyásra s különösen feltűnő, hogy majdnem mindig széles, vérzéses, vizenyős udvarral bírnak. Eleinte az izzadmány véres savós jellegű, később valamivel ellenállóbb, de nem oly kifejezetten szemcsés, mint a croupos tüdőgyuladás. A teljesen légtelen és a légszegény vizenyős vérzéses területek nagyon szeszélyesen váltakoznak az épebb légtartalmú részekkel s e miatt a mellhártya is igen tarka képet nyújt, a melyet még változatosabbá tesz a hajszálhörgők eldugulásából eredt atelektasia. Ezek a tüdőgyuladások igen gyakran kétoldaliak, sőt az összes tüdőlebenyeket illethetik, s rendszerint az alsóbb lebenyekben nagyobb fokúak. Feltűnő a tüdők szokatlan nagy vérbősége és sajátos szederjes TARTALOM. EREDETI KÖZLÉSEK. Buday Kálmán: Az influenza kórboncttana és bakteriológiája. 571. lap. Bence Gyula: Az influenza klinikája. 573. lap. Nesnera Ödön: Az influenza kezeléséhez és prophylaxisához. 577. lap. Horváth Dezső: A „vastagcsepp“-módszer módosítása. 578. lap. Irodalom-szemle. Lapszemle. Belorvostan. Grote: A gyomornedvelválasztásnak és a háborúnak összefüggése. — Sebészet. N. Hoffmann: A lábtőszület táján előforduló luxatiók és csonttörések. — Ahl: A bélsérülések diagnosisa. — Kisebb közlések az orvosgyakorlatra. Althen: Influenzás pneumonia. - Werner: Gyermekkori pyodermia. — Zweig: Az influenza kezelése. — Citron: A spanyol betegség.579.lap. I Magyar orvosi irodalom. 580. lap. I Vegyes hírek. 580. lap. I Tudományos Társulatok. 581—583 lap. * 62. évfolyam. 44. szám. Budapest, 1918 november 3. FŐSZERKESZTŐ. SZERKESZTŐ. ORVOSI HETILAP Alapította: Markusovszky Lajos 1857-ben. Folytatta: Antal Géza és Hőgyes Endre. SZERKESZTI ÉS KIADJA: LEMHOSSÉK MIHÁLY EGYET. TAMAR ÉS székely Ágostom EGYET. TAMAR