Orvosi Hetilap, 1922. augusztus (66. évfolyam, 32-35. szám)
1922-08-06 / 32. szám
1922. 32. sz. ORVOSI HETILAP Ezeket az óvószabályokat már évek óta követem s megnyugvással állíthatom, hogy a mikor tanácsom fogékony talajra hullott s a lueses egyén azt megfogadta, bajt sohasem tapasztaltam. Megerősít e véleményemben az a körülmény, hogy sok esetben módomban volt utóbb gondosan megfigyelni s vizsgálni az új családot (házastárs és gyermekek), mindenkor kedvező eredménynyel. És ez egészen természetes, hiszen ha a 4.-5. éven túl a syphilises egyén fertőzés dolgában már a régi általános tapasztalás szerint is alig veszedelmes, annál kevésbbé lehet az az utolsó évtizedben gyakorolt kezelés folytán, mely nemcsak a kénesőt alkalmazza intensívebben, de rendszerint a salvarsant is használja kiterjedten. A salvarsan használatáról az akták még nem záródtak le véglegesen.101 Egyre újabb meg újabb kérdések merülnek fel és válnak vita tárgyává. Vitás ma még például a dosisok nagysága, vitásak lehetnek a különböző salvarsan-károsodások, de úgyszólván vitán fölül áll az az általános, immár több mint tíz éves tapasztalás, hogy a lueses fertőzés tovaterjedése ellen a salvarsan a leghatalmasabb gyógyszer. Kérdés ezek után, hogy a salvarsan-aera miképpen módosította a tapasztalást és véleményt a 3. pont alá eső esélyekre nézve. Arra nézve, hogy a betegek további sorsában kedvezőbb kilátásokat nyújt-e az újabb kezelésmód, ma még egyáltalán nem lehet helytálló véleményt nyilvánítani. Egyrészt mert alig 12 évi tapasztalás ily súlyos kérdés végleges megválaszolására még nem elegendő, másrészt azért, mert a salvarian-therapia hatására nézve eddig tett észlelések még meglehetősen szétágazók. Míg még néhány év előtt inkább optimista volt a felfogás, addig az utóbbi években inkább a kedvezőtlen tapasztalások nyomulnak előtérbe (Gennerich,11 Strümpell,12 13 14 Sarbó,1s Meirowskyn és mások). Kedvezőbb eredményről számol be Boenhoffer,15 akinek észlelése szerint a paralysis-esetek száma mostanában csökkenőben van. E vázlatosan leírt adatok után áttekintve a salvarsanaera eredményeit, azt kell mondanunk, hogy a házassági engedély kérdésében nem követhetünk egységes álláspontot. A nem abortive kezelt esetekben — tehát a lues-eseteknek még mindig legnagyobb számában — egyelőre még mindig a legjobb és legbiztosabb lesz, ha betartjuk minimumnak a régebben követelt várakozási időt, amit azzal a megnyugvással tehetünk, hogy a mai nap szokásos erélyes kombinált salvarsan-kezeléssel sikerül az 1. és 2. pont alá tartozó esélyek számát még jobban a lehető minimumra lecsökkenteni. Más szemmel kell néznünk az abortív eseteket. Ezekben határozott enyhítésnek van helye, ha a legjobb eredmény ellenére is legalább 2 éven keresztül erélyes intermittáló kezelést alkalmazunk. Én részemről ily esetben a minimális várakozási időt egyelőre egy esztendővel leszállítom s már a harmadik év letelte után nem tiltom a házasságot. Valószínűnek tartom, hogy e tekintetben idővel még engedékenyebbek lehetünk, de ahhoz még hosszabb tapasztalásra van szükség. Erre a lehetőségre nézve a figyelő orvos minduntalan szerezhet tapasztalást, amikor a lueses egyén orvosának tanácsa, sőt tilalma ellenére korábban köt házasságot s utóbb mégis az új család tagjainak többszörös vizsgálata (serologiai is) és megfigyelése kideríti, hogy baj nem esett, fertőzés nem jött létre. Ugyanilyen irányú tapasztalást szerezhet még gyakrabban az orvos azon sajnálatos esetekben, melyekben az egyik házasfél extramatrimoniálisan fertőzi magát luessel, abortív kezelésben részesül, de azután orvosi tilalom ellenére csakhamar újra megkezdi a nemi érintkezést egészséges házastársával. A kedvező tapasztalások most már meglehetősen nagy számmal állanak rendelkezésemre. Valószínű, hogy idővel, retrospectív tapasztalás alapján azoknak a klinikusoknak gyógyító kísérletei is hozzájárulnak 10 Lásd a Berliner Med. Gesellschaft legutóbbi salvarsan-vitáját. (Deutsche med. Wochenschrift, 1922.) 11 Gennerich: Die Syphilis d. Nervensystems, ihre Ursachen und Behandlung. Verl. Springer, 1921. 12 A. Strümpell: Mediz. Klinik, 1921, 48. sz. 13 Sarbó A.: Syphilis és idegrendszer. 1921. 14 Köln. Allgem. Ärztl. Verein, 1922, I. 9. 16 Lásd berlini salvarsan-vita (1922, II. 1). majd a várakozási idő leszállításához, akik feladatul tűzték ki maguknak az egyetlen kúrával való kezelés rendszeres kiépítését (E. Hoffmann,16 Scholtz17). Nem hagyhatjuk azonban figyelmen kívül, hogy szokatlanul késői infectiók is előfordulnak, szerencsére vajmi ritkán. Nem valószínű azonban, hogy a felsorolt szigorított feltételek betartása mellett s a mostanában űzött erélyes kombinált kezelés nyomán ilyesmi előfordulna. Két év előtti e thémát némileg érintő közleményemben 18 két esetről tettem említést, amelyben a syphilis átvitele 10 év után történt meg. Felemlítettem ez alkalommal az újabb irodalomból Brin Pedersen19 feltűnő esetét, melyben egy asszony 16 évvel a fertőzése után syphilises magzatot szült. Különösen érdekes és tanulságos M. Hesse-nek 20 legújabban közölt esete, melyben ugyan szerencsére újabb fertőzés nem történt, de annak lehetősége nagyon is fennforgott. Az eset férfire vonatkozik, akinek lueses fertőzése 22 év előtt történt s az 2—3 (kéneső-) kúrával kezeltetett annak idején. 22 évvel később intertrigós ekzema kapcsán a scrotumon és a lágyékhajlatokban typusos syphilises papulák fejlődtek, amelyekben a szerző spirochaeta pallidát talált. Látható ebből, hogy a nős beteg vajmi könnyen fertőzhette volna egészséges feleségét. A liquorvizsgálatot a házassági consensus kérdésébe nem kívánom belevinni. Egy-egy liquorvizsgálat eredményét általános házassági prognosisra ugyanis még nem lehet fölhasználni, mert még meglehetős forrásban van ez a probléma. Az a kevés szerző, aki az utóbbi években a házassági engedélyre kitért (Neisser, Joseph, Jessner, Hesse), vagy egyáltalán nem, vagy csak per tangentem foglalkozik a liquorvizsgálat eredményével. S ezt természetesnek kell tartanunk, ha az eddigi adatokat például a prognosis szempontjából összehasonlítjuk. Az irodalomban a korai lueses egyének 40—80 c/o-ában találjuk a liquor elváltozásait feljegyezve, de ezek bizonyára nagyrészt múló jelenségeket tárnak fel (Kyrie), mert a későbbi idegbajok körülbelül csak 10%-ra redukálódnak. Kyrien a korai latentiában levő prostituáltaknak mintegy a felében talált liquorelváltozásokat, s ha csak a kifejezettebb elváltozásokat tekintjük, akkor az esetek mintegy egyharmadában. Kétségtelen, hogy azok az esetek, melyek a házassági consensus kérdésében leginkább szóba kerülnek, aránylag koraibb latens lueses szakban levő egyénekre vonatkoznak, a lues korai latens szakában lefolyt meningealis infectio azonban mainap semmiféle prognosisos irányítást nem nyújthat (P. Goldberger27). Egyébként is alig képzelhető el a gyakorlatban annak kivitele, hogy a beteget luesének 10. hónapjától kezdve időnkint liquorvizsgálat alá fogjuk. Pedig a liquor- leletek értékelésében éppen a többszörös vizsgálat a fontos (P. Goldberger). A beteg, aki lelkiismeretesen kezelteti magát, többszörös Wassermann-vizsgálatnak s a provocatiós kísérleteknek készséggel veti alá magát, de a rendszeres liquorvizsgálatra már nem hajlandó. És ez érthető is. Ha pedig erőlteti valaki a vizsgálatokat, a beteg elriasztva legtöbbször elhagyja orvosát. Mindezzel csak azt kívánom bizonyítani, hogy a házassági consensus kérdésébe a liquorvizsgálatokat,ezidőszerint még nem tudjuk belevinni, de egyébként is ezek biztonsági érzésünket alig tudnák fokozni. A provocatiós eljárásokról e helyütt alig kell szólanom, azoknak jelentőségét a múlt évben közölt kísérleteim 23 során részletesen ismertettem. Itt csak arra kívánok utalni, hogy a hosszasabban negative reagáló syphilis-esetek nem csekély része provocatiós injectio nyomán újra positívvá válik, ami azután a még fennálló luest bizonyítja. A sok provocatiós eljárás közül a legalkalmasabbnak a salvarsannal való provocatiót tartjuk. 16 E. Hoffmann: Deutsche med. Wochenschrift, 1917, 5. sz. 17 Scholtz: Béri. kiin. Wochenschrift, 1914, 33. sz. 18 Guszman: I. c. 13 Brun Pedersen: Dermatol. Wochenschrift, 1918, 6. sz. 20 M. Hesse: 1. c. 21 J. Kyrie: Wiener kl. Wochenschrift, 1920, 14.—15. szám. 23 P. Goldberger : Wiener med. Wochenschrift, 1920, 30.—32. sz. 23 Guszman: Orvosi Hetilap, 1921, Dermatolog. Wochenschrift, 1921, 45. szám.) 315