Orvosi Hetilap, 1931. december (75. évfolyam, 49-52. szám)

1931-12-05 / 49. szám

1162 ORVOSI HETILAP -ig ugyanazon alakban jelentek meg. A roham lefolyására jellemző volt az izomtónus fokozódása, a sajátságos test­tartás, a diffuse, az egész testben fellépő szabályos, nagy­hullámú remegés és a kóros reflexek hiánya. Öntudatlan­ság sohasem fordult elő. Ugyanezen betegünknél az utolsó rohamtól számított 8-ik napon súlyos katatóniás izgalmi állapot jelentkezik, amely rövid ideig tartó bevezető psy­­chomotoros szakasz után tisztán motoros tünetekben nyil­vánul, így észlelünk izomcsoportok szerint elrendeződő tremorokat, maximális izomfeszüléseket és relaxatiókat. Ezen tünetek már a megjelenési formájukban is magukon viselik az organikusan feltételezettség jellegét, hiszen pl. a katalepsiás feszültség hullámzó megjelenése és megszű­nése, ráterjedése az egyik izomcsoportról a másikra, az ezáltal létrejött mozgások és testhelyzetek teljesen célta­lan, gyakran nem is cselekvésszerű volta, valamint az extrapyramidalis tremort tökéletesen utánzó remegésnek az egyes végtagok közti válogatása még az itt elsősorban szóbajöhető centrumnak, a striatumnak a somatotopiás tagozódására is engednek következtetni. Rendkívül jel­lemző volt ezen mozgások észlelete scopolamin hatása alatt, amidőn a bizonyos mértékig mégis cselekvésszerű mozgások teljes kimaradása után a betegen még hosszú ideig jelentkeztek tremorok és tónusos zavarok nagy vál­tozatossággal ugrálva egyik izomcsoportról a másikra és csak a teljes bódulat beálltával szűntek meg. Megemlítendőnek tartjuk, hogy ezen motoros zavarok fellépte arra az időre esik, amidőn a betegnél mind gya­koribbakká váltak a szuporos, mutacisticus állapotok, amidőn a beteg lelki életének mind kevesebb és kevesebb tanújelét adta s az elsivárosodás folytán a psychés iz­galmi állapotok mindjobban háttérbe szorultak. A további észlelés folyamán a betegnél hasonló partialis katatoniás jelenségek mellett néha teljes katalepsiás feszültséget és relaxatiót is észleltünk-A katatoniás roham kérdése már régóta foglalkoz­tatja a psychiátereket. Már Kahlbaum leírja, hogy a ka­­tatoniánál időnként a görcs általános charakterével bíró tünetek jelentkeznek, amelyeket ő organikus eredetűek­­nek tart. Wernicke, Kleist és Bleuler is részletesen foglal­koznak a katatoniás rohammal, amelyet organikusan fel­tételezettnek tartanak, utóbbi kiemeli, hogy ezen roha­mok a psychotikus folyamattól függetlenek és ,,auf Hirnstörungen beruhen, also zu den körperlichen Er­scheinungen im engeren Sinne gehören.“ (Über Schi­zophrenie. 1911). Rosenthal a katatoniás roham egy rendkívül érdekes esetét közli (Über Anfälle bei dementia präcox. 5. sz. eset), ahol egy 28 éves nőbetege katatoniás rohama kapcsán a negativisticus izomfeszüléseknek teljes rigiditásba való folyamatos átmenetét észlelte s arra a következtetésre jut, hogy a rigiditást a negativisticus izomfeszüléstől ka­­tatoniánál nem lehet élesen elválasztani. Véleménye sze­rint ezen zavarok localisatiójánál elsősorban az agyalapi dúcok laesiója jön tekintetbe. Mielőtt az első esetünkből levonható következtetése­ket összegeznénk, röviden foglalkozzunk még a második betegünkkel: itt rövid bevezető szak után (psychés iz­galmi tünetek, mozgásszegénység) egy csaknem három hónapig tartó típusos katatóniás, negativistikus állapot fejlődik ki flexibilitás cereával, tónusfokozódás nélkül. Az esetet érdekessé teszi a remissio bekövetkezésének sa­játságos, szakaszos menete­ Az „Antrieb“ és az innerva­­­tio teljes csődjéből egyik reggel a beteg a postencephani­­tises antriebhiánnyal tökéletesen megegyező állapotban ébred, ami mellett még mint partialis innervatiós zavar teljes beszédképtelenség észlelhető néhány napon keresz­tül. Ez utóbbi teljesen megfelel az először Schilder és Gerstmann, majd Vujic és általunk is postencephalitise­seknél ismertetett, az időszakos mozgási képtelenség (Be­wegungslücke) csoportjába tartozó beszédszünetek (Re­delücke). Feltűnő továbbá a spontaneitás hiánya és a teljes parancsautomatismus: minden cselekvést csupán fel­szólításra tud elvégezni a beteg, akitivitás, kezdeménye­zés teljesen hiányzik. Ez annál is figyelemre méltóbb, mert úgy Hauptmann, mint Steiner egyes postencephali­­tises betegeknél hasonló jelenségeket észlelt. De a beteg állapotképe egyébként is minden tekintet­ben szinte hű photographiája a postencephalitises parkin­­nosizmusnak: a mozgások kivitele esetlen, lassú, gépszerű. Az ételt a szájához közelítve, vagy rágás közben a be­teg a cselekvés egyes phasisaiban megreked s a megkez­dett műveletet csak újabb felszólításunkra fejezi be. Ugyanilyen megrekedések észlelhetők írás közben is. Test­tartása görnyedt, léptei gépszerűek, merevek, járásnál a kisérő mozgások teljesen hiányoznak. Arca lárvaszerű, mozdulatlan, nyála a szájából kicsorog. Emellett, kötött­ségétől eltekintve a beteg psychésen teljesen intakt, ké­pes önmagát megfigyelni s kérdéseinkre, bár egyelőre csak írásban, adaequat válaszokat ad. Természetesen ez az ivás útján való érintkezés megrekedései miatt szintén nehézségekbe ütközik. Nyolc nap múlva a betegnél néhány másodpercig tartó öntudatzavar után a beszéd spontán megindul- Antineb-hiánya fokozatosan fejlődik vissza: beszéde eleinte még halk, színtelen, viselkedése elfogódott, félszeg, határozatlan, később azonban mindezen jelenségek fok­­ról-fokra elhomályosulnak, a beteg határozottá, biztossá válik. Mindkét esetünk érdekességét tehát a katatóniás tü­netek adják meg, amelyek részben típusos, részben aty­­piás, részben totalis, részben partialis formában jelentkez­tek. Minthogy a katatoniás mozgási zavarok általában psychoticus tünetek, mint hallicinatiók, téves eszmék, des­­orientatio és associatiós zavarok mellett szoktak megje­lenni, rendkívül fontosnak tartjuk azon, bár ritkábban előforduló esetek észlelését, ahol a zavar vagy bizonyos pontosan körülhatárolt, szabályszerűen ismétlődő formá­ban (rohamok), vagy pedig a lehetőség szerint isoláltan jelentkezik, ahol tehát a zavar lényege jobban elődom­borodik s ennélfogva sokkal mélyebb bepillantást enged az egyes tünetek keletkezésének mechanismusába. Ezen követelményeknek eseteink meglehetős mértékben megfe­lelnek: az első esetnél ugyanis a leírt jelenségek részben rohamok voltak, amelyeket állandóan ugyanazon lefolyás jellemzett, részben a beteg szuporos állapotát ideiglenesen megszakító kataton izgalmak; második esetünknél pedig a katatoniás kép teljesen előtérben állott, lényegesebb psychés zavarok nem voltak, hiszen láttuk, hogy a beteg látszólag szupora tetőfokán is orientált volt, az ingereket felfogta s ezen idő alatt történtekre utólag egész jól visz­­szaemlékezett. Hogy a katatonia nem psychésen feltételezett, hanem primár, organikus laesio által kiváltott tünetcsoport, eb­ben ma már nem kételkedhetünk. Természetesen a kata­toniás mozgási zavaroktól szigorúan külön kell itt válasz­tanunk a szűkebb értelemben vett psychomotoros mozgási zavarokat, vagyis azokat, amelyek a beteg positív vagy negati­v hangulatváltozásait kísérik vagy pedig érzékcsaló­dások, téves eszmék által váltatnak ki s amelyek mindig tisztán cselekvésszerűek. A valódi katatóniás zavarok kritériuma épen ezek elsődleges, a psychés zavaroktól füg­getlen volta, sőt gyakran ők képezhetik a kiindulási pont­ját bizonyos másodlagos, magyarázó tendentiájú téves­­eszméknek vagy téves eszmetöredékeknek. Meg kell itt említenünk, hogy gyakran a katatóniás mozgási zavarok tisztán organikus megjelenési képe elhomályosul, ugyanis ha a normális akaratlagos mozgató pálya nincs teljesen 1931. 49. az.

Next