Orvosi Hetilap, 1931. december (75. évfolyam, 49-52. szám)
1931-12-05 / 49. szám
1162 ORVOSI HETILAP -ig ugyanazon alakban jelentek meg. A roham lefolyására jellemző volt az izomtónus fokozódása, a sajátságos testtartás, a diffuse, az egész testben fellépő szabályos, nagyhullámú remegés és a kóros reflexek hiánya. Öntudatlanság sohasem fordult elő. Ugyanezen betegünknél az utolsó rohamtól számított 8-ik napon súlyos katatóniás izgalmi állapot jelentkezik, amely rövid ideig tartó bevezető psychomotoros szakasz után tisztán motoros tünetekben nyilvánul, így észlelünk izomcsoportok szerint elrendeződő tremorokat, maximális izomfeszüléseket és relaxatiókat. Ezen tünetek már a megjelenési formájukban is magukon viselik az organikusan feltételezettség jellegét, hiszen pl. a katalepsiás feszültség hullámzó megjelenése és megszűnése, ráterjedése az egyik izomcsoportról a másikra, az ezáltal létrejött mozgások és testhelyzetek teljesen céltalan, gyakran nem is cselekvésszerű volta, valamint az extrapyramidalis tremort tökéletesen utánzó remegésnek az egyes végtagok közti válogatása még az itt elsősorban szóbajöhető centrumnak, a striatumnak a somatotopiás tagozódására is engednek következtetni. Rendkívül jellemző volt ezen mozgások észlelete scopolamin hatása alatt, amidőn a bizonyos mértékig mégis cselekvésszerű mozgások teljes kimaradása után a betegen még hosszú ideig jelentkeztek tremorok és tónusos zavarok nagy változatossággal ugrálva egyik izomcsoportról a másikra és csak a teljes bódulat beálltával szűntek meg. Megemlítendőnek tartjuk, hogy ezen motoros zavarok fellépte arra az időre esik, amidőn a betegnél mind gyakoribbakká váltak a szuporos, mutacisticus állapotok, amidőn a beteg lelki életének mind kevesebb és kevesebb tanújelét adta s az elsivárosodás folytán a psychés izgalmi állapotok mindjobban háttérbe szorultak. A további észlelés folyamán a betegnél hasonló partialis katatoniás jelenségek mellett néha teljes katalepsiás feszültséget és relaxatiót is észleltünk-A katatoniás roham kérdése már régóta foglalkoztatja a psychiátereket. Már Kahlbaum leírja, hogy a katatoniánál időnként a görcs általános charakterével bíró tünetek jelentkeznek, amelyeket ő organikus eredetűeknek tart. Wernicke, Kleist és Bleuler is részletesen foglalkoznak a katatoniás rohammal, amelyet organikusan feltételezettnek tartanak, utóbbi kiemeli, hogy ezen rohamok a psychotikus folyamattól függetlenek és ,,auf Hirnstörungen beruhen, also zu den körperlichen Erscheinungen im engeren Sinne gehören.“ (Über Schizophrenie. 1911). Rosenthal a katatoniás roham egy rendkívül érdekes esetét közli (Über Anfälle bei dementia präcox. 5. sz. eset), ahol egy 28 éves nőbetege katatoniás rohama kapcsán a negativisticus izomfeszüléseknek teljes rigiditásba való folyamatos átmenetét észlelte s arra a következtetésre jut, hogy a rigiditást a negativisticus izomfeszüléstől katatoniánál nem lehet élesen elválasztani. Véleménye szerint ezen zavarok localisatiójánál elsősorban az agyalapi dúcok laesiója jön tekintetbe. Mielőtt az első esetünkből levonható következtetéseket összegeznénk, röviden foglalkozzunk még a második betegünkkel: itt rövid bevezető szak után (psychés izgalmi tünetek, mozgásszegénység) egy csaknem három hónapig tartó típusos katatóniás, negativistikus állapot fejlődik ki flexibilitás cereával, tónusfokozódás nélkül. Az esetet érdekessé teszi a remissio bekövetkezésének sajátságos, szakaszos menete Az „Antrieb“ és az innervatio teljes csődjéből egyik reggel a beteg a postencephanitises antriebhiánnyal tökéletesen megegyező állapotban ébred, ami mellett még mint partialis innervatiós zavar teljes beszédképtelenség észlelhető néhány napon keresztül. Ez utóbbi teljesen megfelel az először Schilder és Gerstmann, majd Vujic és általunk is postencephalitiseseknél ismertetett, az időszakos mozgási képtelenség (Bewegungslücke) csoportjába tartozó beszédszünetek (Redelücke). Feltűnő továbbá a spontaneitás hiánya és a teljes parancsautomatismus: minden cselekvést csupán felszólításra tud elvégezni a beteg, akitivitás, kezdeményezés teljesen hiányzik. Ez annál is figyelemre méltóbb, mert úgy Hauptmann, mint Steiner egyes postencephalitises betegeknél hasonló jelenségeket észlelt. De a beteg állapotképe egyébként is minden tekintetben szinte hű photographiája a postencephalitises parkinnosizmusnak: a mozgások kivitele esetlen, lassú, gépszerű. Az ételt a szájához közelítve, vagy rágás közben a beteg a cselekvés egyes phasisaiban megreked s a megkezdett műveletet csak újabb felszólításunkra fejezi be. Ugyanilyen megrekedések észlelhetők írás közben is. Testtartása görnyedt, léptei gépszerűek, merevek, járásnál a kisérő mozgások teljesen hiányoznak. Arca lárvaszerű, mozdulatlan, nyála a szájából kicsorog. Emellett, kötöttségétől eltekintve a beteg psychésen teljesen intakt, képes önmagát megfigyelni s kérdéseinkre, bár egyelőre csak írásban, adaequat válaszokat ad. Természetesen ez az ivás útján való érintkezés megrekedései miatt szintén nehézségekbe ütközik. Nyolc nap múlva a betegnél néhány másodpercig tartó öntudatzavar után a beszéd spontán megindul- Antineb-hiánya fokozatosan fejlődik vissza: beszéde eleinte még halk, színtelen, viselkedése elfogódott, félszeg, határozatlan, később azonban mindezen jelenségek fokról-fokra elhomályosulnak, a beteg határozottá, biztossá válik. Mindkét esetünk érdekességét tehát a katatóniás tünetek adják meg, amelyek részben típusos, részben atypiás, részben totalis, részben partialis formában jelentkeztek. Minthogy a katatoniás mozgási zavarok általában psychoticus tünetek, mint hallicinatiók, téves eszmék, desorientatio és associatiós zavarok mellett szoktak megjelenni, rendkívül fontosnak tartjuk azon, bár ritkábban előforduló esetek észlelését, ahol a zavar vagy bizonyos pontosan körülhatárolt, szabályszerűen ismétlődő formában (rohamok), vagy pedig a lehetőség szerint isoláltan jelentkezik, ahol tehát a zavar lényege jobban elődomborodik s ennélfogva sokkal mélyebb bepillantást enged az egyes tünetek keletkezésének mechanismusába. Ezen követelményeknek eseteink meglehetős mértékben megfelelnek: az első esetnél ugyanis a leírt jelenségek részben rohamok voltak, amelyeket állandóan ugyanazon lefolyás jellemzett, részben a beteg szuporos állapotát ideiglenesen megszakító kataton izgalmak; második esetünknél pedig a katatoniás kép teljesen előtérben állott, lényegesebb psychés zavarok nem voltak, hiszen láttuk, hogy a beteg látszólag szupora tetőfokán is orientált volt, az ingereket felfogta s ezen idő alatt történtekre utólag egész jól viszszaemlékezett. Hogy a katatonia nem psychésen feltételezett, hanem primár, organikus laesio által kiváltott tünetcsoport, ebben ma már nem kételkedhetünk. Természetesen a katatoniás mozgási zavaroktól szigorúan külön kell itt választanunk a szűkebb értelemben vett psychomotoros mozgási zavarokat, vagyis azokat, amelyek a beteg positív vagy negativ hangulatváltozásait kísérik vagy pedig érzékcsalódások, téves eszmék által váltatnak ki s amelyek mindig tisztán cselekvésszerűek. A valódi katatóniás zavarok kritériuma épen ezek elsődleges, a psychés zavaroktól független volta, sőt gyakran ők képezhetik a kiindulási pontját bizonyos másodlagos, magyarázó tendentiájú téveseszméknek vagy téves eszmetöredékeknek. Meg kell itt említenünk, hogy gyakran a katatóniás mozgási zavarok tisztán organikus megjelenési képe elhomályosul, ugyanis ha a normális akaratlagos mozgató pálya nincs teljesen 1931. 49. az.