Orvosi Hetilap, 1932. március (76. évfolyam, 9-12. szám)
1932-03-05 / 9. szám
Szerkesztőbizottság: HERZOG FERENC ISSEKUTZ BÉLA GORKA SÁNDOR BÉLÁK SÁNDOR VÁMOSSY ZOLTÁN POÓR FERENC REUTER KAMILLÓ HÜTTL TIVADAR FELELŐS SZERKESZTŐ: VÁMOSSY ZOLTÁN EGYETEMI TANÁR SEGÉDSZERKESZTŐ FRITZ ERNŐ 76. évfolyam. 9. szám. ORVOSI Alapította MARKUSOVSZKY LAJOS Ismi-ben. Folytatták: ANTAL GÉZA, HŐGYES ENDRE, LENHOSSÉK MIHÁLY, SZÉKELY ÁGOSTON TARTALOM: vitéz Berde Károly: Az antisyphiliticus hatás útjai. (177—181. oldal.) Baló József és Korpássy Béla: A hússal táplált Eck-fistulás kutyák enkephalitiséről. (181—184. oldal.) Feldmann Ignác: Adatok az arsen, bismuth és jód elosztódásáról friss hulla szerveiben. (184—187. oldal.) Sombor József Antal: A nevelés psychiatriai kapcsolatai. (187—190. oldal.) Heller Vilmos: A műtét utáni szövődményes thrombosisról és embóliáról. (190—191. oldal.) Halász Kornél: A cyclodialysis műtéti eredményeiről. (191— 192. oldal.) Kalocsay Kálmán: Az Alin-ról. (193. oldal.) Melléklet: Az Orvosi Gyakorlat Kérdései. (33—36. oldal.) Lapszemle: Belorvostan. — Sebészet. — Szülészet és nőgyógyászat. — Gyermekorvostan. Urológia.— Elméleti tudományok: (193—195. oldal.) Könyvismertetés: (195—196. oldal.) Egyesületek ülés jegyzőkönyvei. (196—200. oldal.) Vegyes hírek: (200. oldal.) A pécsi m. kir. Erzsébet Tudományegyetem bőr- és nemikórtani klinikájának közleménye. (Igazgató: vitéz Berde Károly dr., egyet. ny. rk. tanár.) Az antisyphiliticus hatás utjai.* (Klinikai előadás.) Irta: vitéz Berde Károly dr. A chemotherapia elvei, amint azokat a századforduló kiváló kutatói lefektették s gyakorlati eredményeikkel a világ orvos- és laikusközönségét akkoriban egyaránt elkápráztatták, évtizedekre kihatóan ragadták meg a lelkeket. Az az elgondolás, hogy jól definiált vegyi anyagokat a szervezet belsejében akként kapcsolhatunk a betegségokozó parazitákhoz, hogy utóbbiak könyörtelenül elpusztulnak, anélkül, hogy a szervezetet bármi károsodás érné, szinte véghetetlen perspektívát tártak az orvos, a biológus és a chemikus elé. S az út, ha hosszadalmasnak is, de világosnak és célhozvezetőnek látszott. Bizonyos chemiai anyagok gyökeiben, vagy ezek csoportjaiban olyan még ki nem használt erők rejlenek, melyeket szinte akaratunk szerint a molekulán létrehozott változtatások segítségével kormányozhatunk a parasita felé, gyengíthetünk vagy élezhetünk ki valamely irányba, amint azt a szükség vagy a kísérletes tapasztalat tanácsosnak mondja. A merészebben gondolkozó kutató már-már úgy látta, hogy egy-egy atom, vagy gyök parazitotropiájának felismerése és megállapítása után egyszerű chemiai feladattá fog válni az organotropia gyengítése s az eddig kétélű méreg áldásos gyógyszerré válik kezünkben azáltal, hogy módunkban lesz megfelelő additiókkal a szervezet felé irányuló élét leköszörülni, a parazita felé irányulót pedig kitenni. „Corpora non agunt, nisi fixata“, állította fel tételét a chemotherapia atyamestere, s az akkoriban korszerű oldalláncelmélet elveihez képest minden igyekezete arra irányult, hogy gyógyszerét minél jobban kapcsolja a parazitához. A gyógyszer és a parazita között lejátszódó folyamat kezdetben nagyon egyszerűnek tűnt fel előtte, melynek folyamán a gyógyszer s a parazita bizonyos anyagai a chemiai affinitás törvényei szerint kapcsolódva egymással, a parazita testében olyan vegyi változást idéz elő, ami annak pusztulását jelenti. A hatás lényege tehát a parazita és a gyógyszer között létrejövő közvetlen kapcsolódás. Milyen egyszerű és milyen tiszta tételnek látszott mindez ! És íme ma, két évtized múlva azt kell látnunk, hogy a probléma — legalább is a syphilisre vonatkozóan — nem oldatott meg. A gyógyulás mechanizmusára vonatkozó elgondolásokat megreformálta az idő s az új nemzedéknek új utakat kellett törnie, ha az eszmei célhoz csak egy lépéssel is közelebb akart jutni. Nem hivatásos, hogy a kérdés elméleti fejtegetését tovább fűzzem, de arra a kérdésre, hogy a chemotherapia klasszikus elvei az embergyógyítás terén miként állották ki a haladó idő kritikáját, mégis csak a syphilidologus adhatja meg a feleletet. A chemotherapia klasszikus elvei a trypanosomás és spirochaetás betegségek gyógyításának mechanismusában elsősorban két faktorra voltak tekintettel: a kórokozóra és a gyógyszerre s a kezdeti időkben szinte figyelmen kívül hagyták a szervezetet, melyben ez az egész folyamat tulajdonképpen lezajlik. Nem mondhatjuk ugyan, hogy éppen csak eprouvettának tekintették az organismust, mert hiszen annyit megállapítottak már az atoxyllal kapcsolatban, hogy e gyógyszer az állati szövetnedvekben elszenvedett reductiós természetű változás árán válik csak hatékonyá; de amidőn Levaditi, majd Uhlenhut tovább próbáltak menni egy lépéssel ezen az úton. Roehl az Ehr- Hef-iskola részéről e reductiós termékek direkt parasitocid volta mellett foglalt állást. Ez az iskola eleinte a szervezetet csak a „nil nocere“ elv mértékéig vette be számításba, amidőn hevesen küzdött a gyógyszer organotropiája ellen, de tagadta, hogy a szervezetnek különösebb szerepe lehetne a gyógyszer és parazita kapcsolódása körül. Pedig ez a gondolat már megfordult néhány egyvelőben, de sajnos, kevéssé tudott utat törni magának éppen a syphilissel gyakorlatilag is foglalkozó búvárok körében. Szakmánk művelőinek gondolkozására csaknem leküzdhetetlen súllyal feküdt reá a „direkt spirillocidia“ gondolata s a lues gyógyításában kitűnő eredménnyel alkalmazott . A pécsi m. kir. Erzsébet Tudományegyetem névünnepén 1931. nov. 19-én tartott előadás. ÁVC