Orvosi Hetilap, 1933. május (77. évfolyam, 18-21. szám)
1933-05-06 / 18. szám
1933. 18. sz. ORVOSI HETILAP lehet tehát oldani. A pharmakonoknak ez az amphotrop tulajdonsága azonban csak egészen kivételes viszonyok között észlelhető. Rendesen olyan nagy túlsúlyban van a primaer affinitásuk, hogy a hatásuk csaknem mindig azonos a megfelelő ideg izgalmával, illetve bénulásával. Szép példákat lehet erre az adrenalinnal kapcsolatban felhozni, mely mindazokat a vérereket szűkíti, melyeken a sympathicus érszűkítő hatású, ellenben ezzel megegyezőleg tágítja a szív-ereket. A hypogastricus a virginalis macska méhén elernyedést, a gravidon összehúzódást okoz, ugyanígy változik az adrenalin hatása. Hasonlóképen megegyezik a sympathicusnak és adrenalinnak hatása a különböző állatok húgyhólyagjára; a macskáét és sünét elernyesztik, a kecskéén görcsöket okoznak, a tengerimalacén hatástalanok. Nehéz és sokat vitatott kérdés az, hogy van-e jogunk parasympathicus beidegzést feltételezni mindenütt, ahol parasympathicotrop pharmakonok hatnak. A pilocarpin pl. erős izzadást okoz, az acetylcholin értágulást s a főleg tonus működésű izmokban contracturát, melyet atropin megszüntet. Emellett szólnak Ken-Kuré és munkatársainak fontos vizsgálatai, az úgynevezett spinalis parasympathicusról. Ezek szerint a gerincagy hátsó gyökében parasympathicus rostok vannak, értágító, izzadást fokozó, bélmozgást serkentő, az izmok tónusát szabályozó stb. hatással. Ezek 3 q átmérőjű, vékony velőhüvelyű rostok, melyek efferens jellegét degeneratiós kísérletek bizonyítják. Valószínűleg ezekhez tartoznak azok a soksarkú vegetatív dúcsejtek, melyeket Kiss a hátsó gyökökkel kapcsolatos spinalis ganglionokban talált. Az már régen ismeretes, hogy értágítók a hátsó gyökökben erednek. Ismerünk olyan pharmakonokat is, amelyek a vegetatív központokra hatnak izgatólag s itt is két csoportot különböztetünk meg: a sympathicus központokat a tetrahydronalphtylamin, a parasympathicusokat pedig a picrotoxin izgatja. Ennek bizonyító ereje természetesen csak akkor van, ha más úton is sikerül kimutatnunk kétféle központ létezését. Az kell tehát bizonyítanunk, hogy ugyanaz a munkakészülék a központi idegrendszer két különböző helyéről kap idegeket s ezek többnyire különböző úton jutnak el hozzá. Ennek bizonyítására vegyük sorra a fontosabb szerveket . A szemben a musculus sphincter iridist és musculus ciliarist beidegző parasympathicus rostok a nervus oceulomotorius Edinger-Westphal-féle magvában erednek, vékony velőhüvelyűek s a ganglion ciliare soksarkú ducsejtjeiben alakulnak át postganglionaris rostokká. Gellért szerint az occulomotorius intraduralis része velőtlen rostokat nem tartalmaz, ilyenek — sympathicus eredetűek — csak extraduralisan keverednek hozzá. Akár az occulomotorius magját, akár intraduralisan a törzsét, vagy postganglionaris rostokat izgatjuk, egyaránt pupillaszűkülést és accomodatiós görcsöt kapunk. A musculus dilatator pupilláét, a membrana orbitalist és nicttanst ellenben a sympathicus idegzi be, mely Langley vizsgálata szerint a gerincagy I—III háti segmentumából ered, mint rambus communicans albus jut a truncus sympathicusba, a synapsisa a ganglion cervicale superiusban van, innen mint plexus caroticus jut a koponya üregébe, majd a szembe. Akár az eredésénél, akár lefutásában bárhol is izgatjuk, mindig pupillatágulást és exophthalmust kapunk. A sympathicus átvágása myosist, ptosist és enophthalmust okoz, az optikai pupilla-reflexek azonban csakis az occulomotorius átvágásakor szenvednek. A két antagonista ideg között ugyanolyan reciproc gátlás áll fenn, mint a feszítő és hajlító izmok között: az occulomotorius tónusának növekedésekor csökken a sympathicusé és viszont. Ha az occulomotorius idegvégeket atropinnal teljesen bénítottuk, a maximálisnak látszó pupillatágulást még tovább fokozhatjuk a sympathicus izgatásával. Ez a kísérlet bizonyítja az activ dilatatio létezését, melyet morphologiai oldalról egyesek kétségbe vonnak. Az iris kettős beidegzése ezek szerint nem vitatható. A nyálmirigyek — a glandula submaxillaris és sublingualis — parasympathicus magjául a nyáltagyban a substantia reticularisban a facialis mag mellett fekvő úgynevezett nucleus salivatorius superiort tartják. Az innen eredő nervus intermedius a facialissal együtt halad, majd azt elhagyva, mint chorda tympani csatlakozik a nervus lingualishoz, hogy a ganglion submaxillareban alakuljon át a mirigyhez menő postganglionaris rosttá. Gellért vizsgálatai szerint a chorda tympani csaknem kizárólag vékonyvelőhüvelyű rostokat tartalmaz, csak kevés vastaghüvelyűt; velőtlen rostok, melyek sympathicus eredesűek lehetnének, csakis közvetlenül a lingualissal egyesülés előtt kerülnek bele. Tehát bizonyos, hogy a horda izgatásakor nem sympathicust izgatunk. A ganglion submaxillare Kiss szerint csupa osmiummal festődő soksarkú ducsejteket tartalmaz, melyeket Kiss sympathicus sejteknek tart. Hogy azonban ezek valójában nem sympathicushoz, hanem a parasympathicushoz tartoznak, arról könnyen meggyőződhetünk. Az áll alatti nyálmirigy sympathicus beidegzése a I—IV. háti segmentumból ered, a praeganglionaris rost a ramus communicans albussal belép a truncus sympaticusban egészen a ganglion cervicale superiusig halad, itt van a synapsis, az ebből eredő véletlen rostok ezután már megszakítás nélkül haladnak a mirigyhez, még egy második dúcsejtben nem léphetnek be. A megfelelő ramus communicans albus izgatása fokozza a mirigyelválasztást, ez a hatás azonban a ganglion cervicale superiusnak nicotinnal beecsetelése után elmarad, mert a nicotin a synapsisban megszünteti az ingervezetést. A ganglion submaxillare nicotinozása már most nem a sympathicus ingerlését, hanem a chorda tympaniét teszi hatástalanná, mert ebben a chorda parasympathicus rostjainak van a synapsisa. Kétségtelen tehát, hogy a nyálmirigyeknek is két különböző helyről eredő, külön utakon haladó, tehát alakilag is jól megkülönböztethető kettős beidegzése van. Itt azonban a két ideg közötti antagonismus nem egymás működésének gátlásában áll, mindkettő fokozza a nyáltermelést, csak a váladék minőségében s az actio áram irányában van különbség: a sympathicus izgatására kevés, de sűrű, sok fehérjét tartalmazó nyál termelődik, a chorda nyál ellenben bőséges, hígan folyó. A chorda izgatásakor a vagus ingeranyaga, a cholinester keletkezése kimutatható; ugyanakkor a vérerek is kitágulnak, atropinnal megszüntethetjük a secretiót, de nem az értágulatot, tehát nem az utóbbi okozza a bő váladék termelést. Teljesen hasonló a többi nyálmirigy beidegzése is. Ad 2. A vegetatív idegrendszernek azt a részét, mely a közép- és nyúkagyból ered, Kiss egyszerűen cranialis sympathicusnak kívánja nevezni. Ez azonban csak akkor lenne helyes, ha az innen eredő vegetatív idegek azonos célzatai, de más szerveket idegeznének be, mint a gerincagyból eredő sympathicus. Minthogy azonban mind a két helyről ugyanazon szervekhez mennek idegek s ezek annak működését ellentétes irányban befolyásolják ,szükséges ezen ellentétes működésű idegeket a sympathicustól a parasympathicus elnevezéssel megkülönböztetni. Nem helyes s csak zavarra és félreértésre ad alkalmat sympathicusnak nevezni az egész vegetatív idegrendszert. Holott ennek csak egyik felét képezi a sympathicus, a másik fele az ezzel ellentétes működésű parasympathicus. 371