Orvosi Hetilap, 1938. november (82. évfolyam, 45-48. szám)
1938-11-05 / 45. szám
1082 ményünk szerint ez az anyag, vagy ezek az anyagok mind nagyobb mennyiségben termelődnek és szabadulnak ki a bőr sejtjeiből és fokozzák a bőrreactiót. Ezt a nézetünket számos megfigyelés támasztja alá. Néhai Hári barátommal már 1903-ban közöltük a következő megfigyelést: Ha kutya combhajlatába és alhasának több pontján urticariogén anyagokat ismételve fecskendeztünk az irhába, az egész testtájék, tehát nem csupán a befcskendezés helye vált érzékenyebbé. Rajka, aki ultraviolett sugarakkal besugárzott területen és ettől 10 cm-nyi távolságban hugyang-oldat befecskendezésével hólyagokat támasztott, azt találta, hogy az ilymódon támasztott hólyag savója egyaránt nagyobb csalánfoltokat okozott, mint az olyan hólyagé, amelyet a besugárzott helytől távol eső helyen idézett elő. Lehnerrel és Urbánnal együtt közölt kísérletekben nagy bőrfelületek erősebb besugárzása után a besugárzott helytől távol eső helyek fokozott reactivitását figyeltük meg. Schall és Altus hasonló eredményekről számoltak be. Kiterjedt histamin-ionisatiók után hasonlóképen távoli bőrtájékok fokozott reactivitását észleltük. Ezek akísérletek amellett szólnak, hogy valamely a bőrben készülő anyag diffusio útján kerül a lokosan izgatott terület szomszédságába, illetőleg a vérbe történt felszívódás után a véráramlás közvetítésével a bőrnek távoli tájékaira és fokozza azoknak reactivitását. A reactiót fokozó anyag szereplése mellett értékesíthető még egy kísérletünk, amelynél előbb mindkét kart magasba emeléssel és a vér kiszorításával anaemizáltuk és lekötöttük, azután mindegyiknek egy-egy symmetriás elhelyezésű pontjára 1/1000 histaminoldatot cseppentettünk és a bőrt azon keresztül felszínesen megszúrtuk. Az egyik kart most 3 percre 45 C° vízfürdőbe helyeztük, azután leoldottuk a kötelékeket és további 15 perc múlva megnéztük a csalánfoltokat, amelyek a beszúrások helyén keletkeztek. Ezt az eljárást ugyanazon a ponton többször megismételtük. A melegített karon a csalánfoltok a 4-ik histamin-punctio után az első punctio utáni terjedelmüknek több mint háromszorosára emelkedtek, míg a nem melegített karon csupán egy negyedükkel nagyobbodtak. A melegítés tehát élénkítette azt a folyamatot, mely a csalánfoltok megnagyobbodását okozza. Ez pedig a mellett szól, hogy a nagyobbodás vegyi folyamat következménye és támogatja azt a nézetünket, hogy a bőr fokozott reactivitása a H anyag megnövekedett termelődésével függ össze. Később még szó lesz a vér urticariogen hatásának a bőr reactivitásával párhuzamos fokozódásról, ami szintén nézetünk helyes volta mellett szól. Nehezebb feladat a reactiócsökkenés okának kifürkészése. Ebbecke véleménye szerint a bőr sejtjei az ismételt ingerlésre kimerülnek és csökkent mennyiségben termelik azt az anyagot, mely a vérereket izgatja. Ez a magyarázat elfogadhatatlan. A reactiócsökkenés és a kimerülés között túl nagy a különbség. Az izmok kísérleti kimerülése sokszor, sűrűn egymást követő ingerlésük következménye. A bőr reactivitásának csökkenése pedig már kevés, több órás, kísérleteimben többnyire 24 órás időközökben történő izgatásra beáll. A bőrreactio gyengülése ezenfelül egyszer-másszor már az izgatás első ismétlésére bekövetkezik. Ebben az esetben tehát szó sem lehet kimerülésről. Megtörténhetik az is, hogy gyengébb bőrreactió után átmenetileg erősebb következik, ami ugyancsak a kimerülés ellen szól. Az izmok kísérleti kimerülése rövid pihenésre elmúlik. Az idegek is gyorsan állnak helyre, úgy hogy izgathatóságuk még hosszabb ingerlés után sem változik. Ezzel szemben a bőr reactivitásának csökkenése, mely sokszoros izgatásra bekövetkezik, eltarthat napokig és hetekig, sőt egy-két hónapig is. Lewis sem fogadta el Ebbecke feltevését. De a reactivitás csökkenésének okát nem tudta megadni. Nézetünk szerint a bőr reactivitásának csökkenését egy, a H-anyaggal ellentétes hatású anyag okozza, amelyet hasonlóképen a bőr élő sejtjei termelnek. Ezt az anyagot egyelőre R-anyagnak nevezzük. Nem azért következik tehát be a bőr csökkent reactiója, mert az ismételt izgatástól kimerült bőrsejtek mind kevesebb H-anyagot termelnek, hanem azért, mert mind nagyobb mértékben termelik az R-anyagot, mely a H-anyag hatását ellensúlyozza. Felfogásunkat a következő kísérletek támogatják: Ha a ház ismételt és kiterjedt UV-besugárzása vagy histamin-ionisatiója után minden egyes alkalommal egy nem kezelt terület irhájába 0.02 ccm 1%-os morphiumoldatot fecskendezünk be, mégpedig mindig más-más helyen, azt tapasztalhatjuk, hogy az első bőrizgatások után a morphium okozta csalánfoltok mind nagyobbakká, későbbi bőrizgatások után mind kisebbekké válnak, sőt lényegesen az izgatások előtti méretek alá süllyedhetnek. Ez nem magyarázható azzal, hogy az ismételt izgatás folytán kimerült sejtek nem termelvén elegendő H-anyagot, nem kerül belőle elég a vérbe és vele a nem exponált bőrbe és hogy ennél fogva az utóbbinak foltjai a későbbi expositiók után kisebbekké válnak. Nem lehet ezt a magyarázatot elfogadnunk, mert hiszen a csalánfoltok a nem izgatott bőrterületen még a normális csalánfoltok méretei alá is süllyedtek. Azt kell tehát feltételeznünk, hogy valamely az izgatások alatt a bőrben termelt anyag szívódott a vérbe, a véráram útján eljutott a nem exponált bőrterületre és ott megakadályozta a hasonló módon odakerült H-anyag hatásának szabad érvényesülését. A csökkent reactivitás kifejlődik akkor is, ha ugyanabba a helybe histaminoldatot fecskendezünk be ismételve, mégpedig minden egyes alkalommal emelkedő töménységben. Ebben az esetben tehát nem lehet szó olyan anyag hiányáról vagy csökkent mennyiségéről, melynek histaminszerű a hatása. A csökkent reactivitás mégis kifejlődik és a histamin-adag emelkedése ellenére a csalánfoltok nagysága az első befecskendezés utáni folt nagysága alá sülyedhet. Ez a kísérlet nagyban támogatja a H-anyaggal ellentétes hatású R-anyag létezéséről vallott nézetünket. Ha a karok anaemizálása és lekötése után ismételve ejtünk rajtuk histamin-szúrásokat, mégpedig a bőrnek ugyanazon pontjain és minden punctio után az egyik kart 3 percig 45 C° vízfürdőben tartjuk, a punctiók egy bizonyos száma után a csalánfoltok a melegített karon nagymértékben kisebbednek, míg a nem melegített karon a kisebbedés csak jelentéktelen. A melegítés tehát éppúgy fokozta azt a folyamatot, amely a csalánfoltok kisebbedését, mint azt, amely megnagyobbodásukat idézi elő. A melegítésnek ez a hatása mind a kettőnél vegyi folyamat mellett szól és támogatja nézetünket az R-anyag szerepléséről a reactivitás csökkentésében. Később még szó lesz egy további kísérletről, mely ugyanilyen értelemben értékesíthető. Előbb azonban még azokról a kísérletekről kell beszámolnom, amelyek ORVOSI HETILAP 1938. 45. sz.