Orvosi Hetilap, 1939. november (83. évfolyam, 44-47. szám)
1939-11-04 / 44. szám
966 ORVOSI HETILAP köző foka, mind olyan körülmények, amik ítéletünket befolyásolhatják, tehát figyelembe veendők. A kóros elváltozások megértéséhez ismernünk kell a kisízület munkáját ép viszonyok között. A gerincoszlop mozgásait a hajlítást, feszítést és csavarást tulajdonképen a csigolyaközti porckorong rugalmassága teszi lehetővé. A kisízületek, mint apró ütközők vagy fékek a mozgások sima befejezésében szerepelnek. Ilyenkor az izfelszínek egyrészt egymással szemben eltolódnak, másrészt egyik oldalukkal egymáshoz nyomódnak, másik oldalukkal egymástól elemelődnek. A mély háti izmok ereje a mozgások kivitele mellett, állandó tónusával támasztó és fékező berendezésként is szerepel. Tehát a mozgások kivitele alkalmával három tényező hiánytalan együttműködése szükséges: 1. porckorong, 2. kisízület, 3. izám. Akármelyik válik elégtelenné e három közül, a rendszer másik két tagja is megsínyli. A kisízület elégtelenné válhat vagy azért, mert nem bírja a különben rendes igénybevételt, vagy mert a reá eső terhelés és igénybevétel fokozódott. Nem bírja a kisízület a normális terhelést, ha porcfelszíne, csontállománya vagy tokszalagja beteg lesz. Fokozódik a kisízület igénybevétele, ha a porckorong, ízület, izomrendszer hármas statikai egység egyensúlya megbomlik. Az egyensúly megbomlásának leggyakoribb oka a porckorong együttműködésének kimaradása. A porckorongban degeneratív gyulladásos folyamat vagy sérülés következtében repedések, szakadások, hiányok képződnek. A csigolyatestek egymáshoz képest elcsúsznak, fokozódik az ágyéki lordos is. A gerinc fokozottabb erejű és kitörésű mozgásai alkalmával a sérült porckoronggal kapcsolódó két csigolya egymáshoz képest nagyobb elmozdulást végezhet, tehát nagyobb lesz a kisízület ízfelszínére eső terhelés, gyorsabb a lefékezés. Már közönséges degeneratív rugalmasság-csökkenés esetében is kimarad a porckorong puffer hatása s így még a mérsékeltebb mozgások is jobban igénybe veszik a kisízületek ízfelszíneit. A kóros működésre a szervezet kétféleképen válaszol: vagy a csigolyatesteket rögzíti, vagy a kisízületeket igyekszik megerősíteni. Ha a rögzítés elég korán bekövetkezik és a csigolyatestek egymáshoz képest nem tudnak mozdulni, nem fejlődhetnek ki a kisizületi elváltozások, viszont, ha kifejezettek a kisizületi elváltozások, rendesen alig találunk a csigolyatestek peremein rögzítő kapcsokat. Ugyanígy megbomlik az egyensúly a gerincoszlop izmainak gyengeségekor, minden gerincmozgás mikrotrauma gyanánt éri a kisízületek ízfelszíneit, amikre a szervezet a típusos elváltozásokkal felel. A csigolyaközti kisízületek kóros elváltozásai nagyjában megegyeznek egyéb ízületek kóros elváltozásaival megváltozhat az iznyújtványok alakja, az izületi rés, a tokszalag és az izfelszinek. Az izületi nyújtványok alakja a rendestől eltérő lehet, de még nem pathologiás, ha sarló, vagy félhold alakú, ha irányát, vagy izfelszínének síkját kissé megváltoztatja. Az izületi rések általában 1—2 mm szélesek, a nyaki szakaszon kissé ékalakúak, elől szélesebbek, mint hátul, ami a természetes lordosis következménye. A háti szakaszon a fiatal korban még párhuzamos izfelszinek később hátrafelé és lefelé nyitott szöget zárnak be. Ilyenkor az alsó izfelszinek elülső-felső részén apró csontos kihúzódások jelennek meg. Ezek nem egyebek, mint a tokszalag mentén kiinduló apró exostosisok, a tokszalag e részének megerősödései, ami egyrészt a teherbíróképesség fokozódásával, másrészt minden valószínűség szerint a mozgékonyság csökkentésével jár. Olyan gyakran fordul elő, hogy nem tekinthető kórosnak. Ép viszonyok között is különböző nagyságúak lehetnek az izfelszinek, peremük sűrűbb, sklerotizáltabb lehet. Kórosnak csak az tekintheő, ha az egész iznyújtvány sklerotizálódott, ha a porcpusztulás jeleként az izfelszinek közötti rés keskenyebbé válik, ha maguk az izfelszinek egyenetlenné válnak, ha a peremeken felrakodások képződnek. Lange felosztása a kóros elváltozásokat a következőképpen csoportosítja: I. a csigolyatestek helyzetváltozásával kapcsolatos elváltozások; II. a spondylarthrosist kisérő elváltozások; III. a gyulladásos csigolyabetegségekkel kapcsolatos elváltozások. (Spondylarthritis, ankylopoetica, infect arthritis, csigolyagyulladások, mint tbc., osteomyelitis.) I. Helyzetváltozás. Elsőlegesen megváltozik az ízfelszínek helyzete isolált izületi nyújtvány törések esetén, általános szalaggyengeségek nyomán (rachitis, skoliosis). Ilyenkor a hirtelen, vagy lassan megváltozott helyzetben az ízület rögzítődik. Az új helyzetet mindig a ható erők iránya szabja meg. Már a subluxatiókat is könyen felismerhetjük, ha megfigyeljük az iznyújtványok conturját követő vonalat. Ez ép viszonyok között szabályos hullámvonal, ha az izfelszínek egymáshoz képest eltolódnak a hullámvonalban törés vehető észre. (3. a) és b) kép.) Skoliosis esetén az elváltozások a kis ízületek izfelszíneinek eltolódásában és az izületi rés alakjának megváltozásában nyilvánulnak meg. Az egymáshoz képest eltolódott izfelszinek, később, az idők folyamán, lassú appositio és ellenoldali felszívódás folytán átépítődve, ismét egymással szemben találhatók, ilyenkor már azonban az izomnyújtványok alakja az átépítés folytán megváltozott, alkalmazkodva a gerincoszlop új alakjához. Az ízületi részek a homorú oldalon szűkebbek a domború oldalon tágabbak lesznek, a keskenyebb, egymáshoz nyomott ízületek kiszélesednek és később a túlzott igénybevételnek megfelelően arthrosisos csipkék és kapcsok képződnek rajtuk. Kyphosisban a legnagyobb görbületi pont alatt lévő izfelszínek egymáshoz nyomottak, a legnagyobb görbületi pont felett lévők tágabbak. A felső nyújtvány vége 2. kép Csigolyaközti Ízületek az ágyéki szakaszon, 1939. 44. sz.