Orvosi Hetilap, 1941. április (85. évfolyam, 14-17. szám)

1941-04-05 / 14. szám - Engel Károly: A kénesős húgyhajtók hatásának fokozása

174 ORVOSI HETILAP 1941. 14. szám. A kénesős húgyhajtók hatásának fokozása. (Klinikai előadás.) Irta: Engel Károly dr., egyet. c. rk. tanár. A kénesős húgyhajtók az erős hatású szerek közé tartoznak. A forgalomban levő szerek mind (novurit, dillurgen, isalyrgan, neptal, esidron) majd­nem egyformán hatásosak és egyformán megbízha­tók, de talán mégis a legszerencsésebb összeállítású és legjobb hatású a novurit. Mindezeknek kezdeti adagja V* cm3, amelyre az oedemás beteg többnyire lx/2—2 liter vizeletet ürít. Ha V2 cm3 hatása nem elég, fokozzuk az adagot egy vagy két cm3-re. Nagy előnyük, hogy a mérgező hatásuk a gyógyszerestől nagyon messzire esik. 2 cm3, bátran adható és sűrű időközökben sokszor ismételhető, de igen sokszor adtunk 4 cm3-t is ismételten minden kellemetlen mellékhatás nélkül. A nagyobb adagnak rendszerint nagyobb diuresis is felel meg, a vizelet mennyisége 24 óra alatt 4—5 litert, sőt ennél többet is tehet. Ilyen nagy diuresist elsősorban nagy testsúlyú, na­gyon vizenyős szívbajos betegen könnyű elérni, de nem kívánatos és nem is célszerű. Bárhogy is értel­mezzük e szerek hatásmódját (a vesére való hatást eléggé tisztázottnak látjuk; a modern vizeletelválasz­tás theóriája értelmében kissé fokozódik a glome­­rulusszűrlet és erősen csökken a tubulusokban a­ víz visszaszívódása; — a szövetekre gyakorolt hatás sokkal kevésbbé tisztázott), annyi bizonyos, hogy 1—2—3 órával az izomba vagy vénába fecskendezé­­sük után a szív megterhelése erősen fokozódik. Ez nyilván a vér mennyiségének megszaporodása foly­tán következik be azáltal, hogy a víz mobilizálódik s az oedema vizének egy része a vérpályába jut. Ilyenkor látjuk azt, hogy amennyiben a beteg kellő­leg előkészítve nincsen, — s ez elsősorban a szív­elégtelenségre vonatkozik — a befecskendezés után 1—2 órával a beteg nyugtalanná lesz, rosszul érzi magát, érvelése szaporábbá, üresebbé is válik, cya­­nosisa, nehéz lélegzése fokozódik, a kép néha való­sággal ijesztő és gyors beavatkozást tesz szükségessé. Ezt úgyszólván biztosan elkerülhetjük, ha a szív­bajos beteget megelőzően megfelelően digitalizáljuk. Ez nagyon fontos! Akármilyen nagyfokú a szívba­jos vizenyőssége, ha nagyfokú is vízgyüleme a mell­kasban vagy a hasüregben, rossz szívműködés mel­lett ne adjunk kénesős húgyhajtókat. Adjunk előbb 1—2 napon át digitálist, ha kell, adjuk a leg­hatásosabbat, vénásan strophantint, ezután már nyugodtan adhatjuk a kénesős szereket. Ha na­gyon nehéz a beteg lélegzése, inkább sürgősen bo­csássuk le a mellüregben vagy a hasüregben levő folyadékot. Ezt a kis beavatkozást minden beteg jól elbírja, jobban is hat ezután úgy a digitális, mint a húgyhajtó. Sokszor a beteg el is mondja, hogy a fel­vétele előtt néhány nappal befecskendezett kéneses húgyhajtó teljesen hatástalan volt, vagy csak na­gyon csekély volt a hatása, az osztályon pedig a megfelelő digitaliszozás után igen jó hatást tapasz­talunk. A szívbaj okozta pangásban szenvedőn ket­tős a digitális hatása, javítva a szívműködést, meg­gátolja a szer okozta ártalmas szívtúlterhelést és maga is fokozza a hatást. A legjobb hatáserősítő tehát — ez persze elsősorban a szívbajosra vonatko­zik — a digitális. Ma már több mint egy évtizedes tapasztalat után jól tudjuk, hogy e szerek sokszor sok évvel hosszabbítják meg a szívbajos életét s te­szik azt elviselhetővé. A régen oly gyakran látott befolyásolhatatlan vizenyősséget ma már csak ki­vételesen látjuk, éppen mert általánossá vált a kén­eses húgyhajtók hatásának ismerete. E szerek éveken át hatásosak maradhatnak és gyakori alkalmazásuk ellenére sem fejlődik ki semmiféle ártalom vagy­ mérgezés vagy legalább is csak felette ritkán. Jól tudjuk azonban, hogy a szívbajos ember szívének tartalékereje lassan mégis csak fogy s gyakran va­gyunk kénytelenek megállapítani azt, hogy a kez­detben oly jó hatású szer megfelelő digitális adago­lás ellenére sem hat már, vagy csak alig hat. A di­gitális adagjának fokozása, felváltása strophantin­­nal ilyenkor nem segít, másként kell a hatást fokozni. A kéneses szerek adagjának nagyobbítása használ, mint már mondottam is, két cm3-nél többet azonban gyakran és hosszú időn át nem tanácsos adni. Megkísérelhetjük ilyenkor a purinszármazé­­k­okkal való combinatiót (önmagukban ilyenkor ezek rendszerint teljesen hatástalanok vagy csak nagy ritkán hatásosak): a kéneses húgyhajtó befecs­kendezése napján háromszor 10—20 centigramm theophyllinum purumot vagy theophyllinum nat­­rioaceticumot adunk vagy két, esetleg három euphyl­­lin, ill. diaphyllinkúpot alkalmazunk. Ez néhányszor beválik, későbben már nem, a betegek nem is jól bír­ják e szereket, — ezt már a kéneses húgyhajtók előtti időkből tudjuk, — a theophyllin izgatja őket, rontja a gyomrukat, fejfájást okoz. Káliumsók csak nagyon csekély mértékben fokozzák a kéneses szerek hatását. Néha fokozódik a hatásuk, ha a sze­reket 10 cm3 hypertoniás szőlőcukorral együtt fecs­kendezzük a vénába. Sokkal hatásosabb azonban a következő 3 eljárás: 1. a kéneses húgyhajtót 10 cm? 20%-os dehydrochol­savas nátriummal fecskendezzük vénába; 2. előzetesen savanyítjuk a beteget; 3. a be­fecskendezés napján a beteggel 30—40 gr uteum­ot vetetünk. Befecskendezésre decholint vagy a Richter-féle supracholt használjuk, mindkettő 10 cm3-es piio­­lákban kerül forgalomba. Ez önmagában is kissé fokozza a diuresist, ez a­ hatás azonban csak kisfokú. A már csökkenő kénesős szer hatását azonban igen jelentősen fokozza. Sok betegünk volt, akinek 24 órai vizelete már csak 7—8 deci volt, supradiollal együtt adott kénesős szerve pedig sokszor 2—3 l.-re emelkedett. Hatásmódját nem ismerjük, közelfekvő a gondolat, hogy a májban visszatartott víz mobi­lizálásával hat elsősorban. A suprab­olbefecskende­­zés teljesen ártalmatlan; némely betegen okoz bor­zongást vagy rázó hideget, mint azt különben bár­mely más vénás befecskendezés után is gyakran lát­juk, erősítő hatása néha sok-sok hónapon át válto­zatlan. Jól erősíti a kéneses diuresist a supradiol májzsugorodás következtében beállott hasvízkórság esetén is. A második eljárás a savanyítás. Ezt leggyak­rabban, mert legegyszerűbb és leghatásosabb, am­monium chloratummal végezzük. Ez az eljárás már régen, körülbelül 15 év óta ismeretes. Ammonium­­chloridra a szervezetben sósav válik szabaddá (a reacia képlete Haldane szerint 2NH* Cl + CO2 — (NH*)( CO + 2 H­Cl + H4l), ez rögtön kötődik a szövetnedvek natr. hydrocarbonatjával, ilymódora csökken az alkalitartalék és a vér --ion tartalma savanyú irányba tolódik el. A létrejött acidosis ér­dekes módon, — Fischer egy időben oly divatos acidosisos oedematheoriájával szemben — kifejezet­ten csökkenti a szövetek vízkötőképességét, mobillá vált víz áramlik a vérpályába, melyet azután a

Next