Orvosi Hetilap, 1944. október (88. évfolyam, 41-44. szám)
1944-10-07 / 41. szám - Rávnay Tamás - Sipos Károly: Sulfamidok és neosalvarsan együttes hatása állatkísérletekben
4§2 ORVOSI HETXLAR 1944. 41. szám. crmos vizies suspensiót készítettünk, melyből egyszeri adagra 20 grammos egérnek 12 cm3-t, vagyis testsxilű kg-ként 8 gr-ot juttattunk gyomorsondán keresztül a gyomrába négy egymásután következő napon át. Az állatok egy részének a negyedik adagolás után 6 óra múlva az U. 1444 gyártási számú neosalvarsan 1:120 hígítású oldatából 20 gr-os egérre számítva 1 cms-t adagoltunk a farki vénájába. (A sulfamidokkal kezelt állatok másik részét kontrollnak hagytuk, tehát nekik salvarsant nem adtunk, de ugyanakkor addig nem kezelt egereknek is adagoltunk salvariant kontrollképpen. Ezután az állatokat napokig figyeltük; a toxicitást az elhullottak számából, obductiós és szöveti leletéből állapítottuk meg. Két megelőző tájékoztató kísérlet után hét kísérletsorozatot végeztünk, melyek eredményét — egyszerűség kedvéért — 2 táblázatban tüntetjük fel. I. táblázat. Kísérletek UUraseptyllel és Neosalvarsarmal. II. táblázat. Kísérletek Sulfapirridinnel és Neosalvarsarmal. A sulfamid-etetés alatt kb. az egerek kétharmadában a mérgezés tüneteit észleltük. Ez túlnyomórészt csak, igen enyhe volt: étvágytalanság, gubbasztás, nyálfolyás. Csak elvétve láttunk súlyosabb mérgezést, cronikus görcsök, hossztengely körüli hengergőzés és opistotonus képében. A salvarsan-mérgezés tüneteit az elhullás után szabadszemmel figyeltük meg és szövetileg mutattuk ki. Szabadszemmel is jól láthattuk, hogy a kettős adagolás után elhullott egerek agya sokkal inkább vérbő és tágult erekben jóval gazdagabb, mint azoké, melyek csak sulfamidot kaptak. (1. kép.) A szöveti elváltozások főbb tünetei diffus hyperaemiában, helyenként az arachnoidea sejtes beszűrődésében, az artériák falának elfajulásában és főleg subarachnoidalis, itt-ott a kéregbe benyomuló, másutt az erek környékén helyet foglaló vérzéseikben nyilvánultak (2., 3., 4. kép.) A táblázatok adatai szerint a sulfamidokkal és salvarsannal együtt kezelt állatok, majd minden kísérletünkben nagyobb ,%-ban pusztultak el, mint a többiek. Kísérleteinnk relatív kis számú állatokon történtek ugyan, de annyit máris megállapíthatunk, hogy kísérleteinkben a sulfamid és salvarsan együttes kezelése jelentette a nagyobb toxicitást az állatokra. Az ultraseptyllel végzett kísérletekben a különbség nem nagy (69%,45%), a sulfapyridinnel azonban már jelentős (53%, 17%). Ebből a Sulfapyridin nagyobb toxicitására kellene következtetnünk, mégpedig oly értelmében, hogy a Sulfapyridin jobban előkészíti a talajt a salvarsan-mérgezés lehetőségére. Mondottuk azonban, hogy a szerek egyes töltései között toxicitás szempontjából igen nagy ingadozások vannak, miért is ez a megállapításunk csakis a kísértetben használt gyártási számra vonatkozhatik. Állatkísérleteinkből természetesen nem következtethetünk minden további nélkül az emberi szervezetben a sulfamid+salvarsan-hatásra beálló folyamatokra, mert számításba kell vennünk azt, hogy a kísérletben előidézett megterhelés az emberi gyógykezelésben előálló megterhelést tetemesen felülmúlja, egyrészt, másrészt tekintettel kell lennünk arra is, hogy az egér központi idegrendszere az embernél jóval fejletlenebb. Annyit azonban kétségtelenül sikerült megállapítanunk, hogy kísérleteinkben a sulfamidok — közelebbről nem ismert módon — fokozzák az arsenobensolok toxicitását és ez óvatosságra kell, hogy intsen emberen történő kezeltéteinkben is. Kiegészítésiképpen megemlítjük Voss eseteit, melyek azt látszanak igazolni, hogy a súlyos arsenobensol-ártalmak kiváltásában a közbejött megbetegedéseknek (megfázás, torokfájás) is nagy szerepük van. Állatkísérleteink alapján talán joggal következtethetünk arra, hogy ilyen esetekben a sulfanidoknak az arsenobensol készítményekkel együttes adagolása súlyos veszedelmeket rejt magában. Összefoglalás: Annak eldöntésére, hogy arsenobensol és sulfamid-készítmények együttes alkalmazása nagyobb veszélyt jelent-e a szervezetre, fehér egereken megterheléses kísérleteket végeztünk. Sulfamidokból a halálos adag 50%-ának a felét adagoltuk 4 napon át gyomorsondával, majd a 4. etetés után neosalvarsanból a dosis tolerata 80%-át fecskendeztük az egerek sarki vénájába. Kontrollokként, csak neosalvarsannal, illetőleg csak sül- Nap 19 egér 4 egér 11 egér 1. Ultrasept. Ultrasept. (8. gr/kg) (8 gr/ kg)— 2. Ultrasept. (3 exit.) Ultrasept. 3. Ultrasept. Ultrasept.— 4. Ultrasept. 6 óra múlva 1 ccm Neosalv. (1:120/20 gr) Ultrasept. 1 ccm. Neosalv. (1:120/20 gr) 5. 10 exit.— 4 exit. 6. 1 exit.— 1 exit Exit. 68.75% Exit.: 0% Exit.: 45.45% Nap 57 egér 15 egér 30 egér 1. Sulfapyr. 8 gr/kg (4 exit) Sulfapyr. 8 gr/kg (1 exit)— 2. 8 (3 exit) 8 (1 exit.) 3. 8 (3 exit)8 — 4. Sulfapyr. 6 óra 1 ccm Neosalv. múlva 1 ccm. Neosalv. (1 : 120/20 gr) 8 (1 : 120/20 gr) 5. 15 exit.— 5 exit 6. 6 exit— — 7. 3 exit.— — Exit.: 53-19% Exit.: 0 % Exit.: 16 66%