Orvosi Hetilap, 1953. augusztus (94. évfolyam, 31-35. szám)

1953-08-02 / 31. szám - TOVÁBBKÉPZÉS - Schnitzler József: A csontizületi gümőkór kezelése antituberculoticumokkal

ORVOSI HETILAP 1953. 31. Krasznobajev T. (9). Ellenben a tiszta levegő és a nap, bárhol süssön is,komoly tényező. Láztalan vagy csak subfebrilis betegek éjjel-nappali fokozatos levegőzése a roborálás legjobb módja. Fontos a jó táplálás és higiéné mellett a nyugodt fekvés és kúrázás, ami a szervezetnek megadja a kellő pihenést a gyarapodásra. A rögzítés továbbra is értékes tényezője gyógykezelésünknek. A sok esztendőn át kipróbált és bevált ortopéd -alapgyógymódok a betegség kezdetén azt a célt szolgálják, hogy a beteg testrész a lehető legelőnyösebb helyzetben rögzüljön. A betegség megnyugvása után pedig a roncsolt területeik mechanikai, zsugorodó továbbtorzulását is akadályozzák. Ezt az álláspontot képviseli a legtöbb szerző, így legutóbb Hedri és Haller (10), Jáki Gy. (11) a magyar irodalomban. A góc megnyugvása esetén, ha a szervezet állapota is kifogástalan, lépnek előtérbe a visszamaradt rossz funkciók megszüntetésére irányuló ortopéd javító, merevítő, stb. műtétek. Az is természetes, hogy megfelelő javallat mellett a tehermentesítő és támasztó ortopéd gyógyászati segédeszközökre feltétlenül szükségünk van. Az antituberkulotikus gyógyszerek alkalmazására nézve a kombináció látszik leghelyesebbnek. Per os kezelés a paraaminosaficylsav (pás), napi 12 grammnyi mennyiségben thiomicid (Tbl) napi 3^4 szem összmennyiségig, isonicid (Inh) 4 mg, testsúly kgként naponta. A streptomycin (Sm)-ből parenterális adagolásban harmadnaponként 1 gr-t műtéti védelemre vagy detoxikáló hatásként. Az Sm ilyen alkalmazása, vagyaz általánosan adott pás, Inh. melletti lokális kezelés Sm-el, megfelel az úgynevezett kombinatív, intermittáló kezelésnek. A napi adag Ink mellé még 6 g Pas-t adva, fokozott hatást érhetünk el, amint azt laboratóriumi kísérletei alapján Kováts Frldus, Lányi (12) és Koczka I. (13) ismertette. Ennek igen nagy előnye az egységes bakteriosztatikus, organotrop hatáson kívüli az is, hogy rezisztencia vagy egyáltalán nem, vagy sokkal később fejlődik ki, mint csupán pl. Sm-el sémásan végzett naponkénti kezeléssel. Ugyanezek vonatkoznak a lokális Sm., Pás. és most már Inh. kezelésre is. A másod- vagy harmadnap végzett góckezelések intermittálók és ezek mellett általánosan adott Tbl., Pas. vagy Inh-Pas. adagolható. Az a tapasztalatunk, hogy a gyógykezelésben nem lehet sematizálni. A szereket lokális és általános adagoláskor is sokszor váltogatni kell. Itt is a beteg megfigyelése, a betegség lezajlása a fontos. Ki kell »titrálni«, hogy melyik betegnek mi felel meg a legjobban. Függ ez persze a betegség patológiai formájától és a szervezet állapotától is. Az antituberkulotikumok s a gennykeltő csírákra ható szerek, penxillin, Ultraseptyl hatása helyileg adva Benes L. (14), Schnitzler J. (15), sokkal eredményesebb és kifejezettebb. Kevesebb adaggal is jó hatás érhető el megfelelő javaslat esetén. A világirodalom bő adatokat szolgáltatott már a helyi alkalmazás előnyeire: Gagyi I. (16), Makai E. (17), Kastert J. (4), Grincsár N. (18), Czigler P. (19), Schnitzler J. (20), mely a mi tapasztalatainkkal is egyezik. Viszont a helyi kezeléstől várva hatást olyan esetben, amikor több gócról van szó és az általános betegségnek csak egy részlegét kezeljük, sikert nem várhatunk. Ahol a csont vagy izületi góc jól hozzáférhető, ott szükségszerű kezelésünket helyiadagolással kombinálni. Sok esetben láthattuk azt, hogy kezdeti formákban, ahol a tbc. abszolút bizonyítéka hiányzott és ahol ia góc helyiség jól elérhető volt, a kombinált antibiotikus kezeléssel igen feltűnő eredmény adódott. Ilyen esetekben az utóbbi évek során azt láttuk, hogy antituberkulotikumokkal lehetséges lokális kezeléssel, esetleg tályogkiírtással kombinálva a roncsoló szakot kikerülni és teljes megnyugvást hozni. Ilyenkor indulnak meg a viták, hogy nem bizonyította tbc., a röntgen bizonytalan, mert a csont-izületeken nem látszik destrukció és ez magától is megnyugodott volna. Sőt egyáltalán nem is került volna sor nagyfokú pusztulásra. Az a véleményünk, hogy valamennyi folyamat így kezdődött. Erre bizonyíték a már nagy defektussal fekvő betegek régebbi még negatív röntgenképei, kórelőzményei és a sorozatos rögzítések ellenére bekövetkező további súlyos fázisok. Patogenetikai szempontból ezek és a hasonló finomabb, de döntő formák azok, amelyekmég nincsenek teljesen tisztázva. Az előbbiek szerint nemcsak a destiuáló szak maradt el, de az egész folyamat is megnyugodott. Kétségtelen, hogy az Sm általános i. m. adagolása is hozott hasonló eredményeket, bár sokkal nagyobb gyógyszeradagokkal, s ezt az irodalmi adatok is mutatják, Lebegyeva és Lipkina (21), Gerard Marchand, stb. (22), Szabó P. (23). Meggyőződhetünk azonban arról, hogy nagyobb területen fekvő, pl. a térdizületi elváltozások, többszörös bordaperiosztitiszek, helyi kezelés után a műtét alkalmával szövettanilag bizonyítható aktív részeket tartalmaztak. Ez természetes, mert azantitubenkulotikumok egy csapásra nem szüntetik meg a képződött szöveti elváltozásokat, hanem bakteriosztázis, organotrop hatás útján az exszudativ fázist produktív szakba viszik át. A szervezet további erejére van bízva a tbc-s szövet és folyamat elhegesedése, megnyugvása. A lokális kezelést még az is alátámasztja, hoigy az Sm. a gyulladásos, heges szöveten általánosadagolás mellett nem tud kellő töménységben áthatolni. Az antituberkulotikumok közül az első talán az Inh., amely előtt úgy látszik nincs akadály. Az antituberkulotikumok helyi és általános kombinációja megállíthatja tehát a folyamat tovaterjedését, végeredményben mégis a szervezet reparációs készségére támaszkodnak. Ezen gyógyszerekkel kezelt betegeknél feltűnő volt a fájdalom gyors megszűnése. Alelyi alkalmazáskor szinte irányjelzőnek számít eza tünet arra vonatkozóan, hogy valóban sikerült-e a gócot teljes egészében infiltrálni és hogy az adagolt gyógyszerre eredményesen fog-e a beteg reagálni. Ha pár kezelés után ez nem következett be az Sm-el, bekövetkezhetik a Pás. infiltrációja után. Ezeket olyan körülmények mellett is észleltük, amikor a legszabályosabb rögzítésekkel hosszabb idő után sem múltak el a fájdalmak. A betegek az ágyban szabadabban kezdenek mozogni, nem kívánják szigorú rögzítésüket. Ennek következtében sok esetben megpróbáltuk a körkörös gipszelést, a gipszsíneket szokásos idő előtt elhagyni. Koxitiszben pl. csak nyújtást alkalmazva nem tapasztaltunk hiányosságot. Az extenzió után nem volt olyan nagyfokúaz atrófia, minta gipszrögzítés után. Deák P. (24) közlése nyomán látom tudományosan is aláb-