Orvosi Hetilap, 1961. november (102. évfolyam, 45-48. szám)
1961-11-05 / 45. szám - Böszörményi Miklós: November 7.
2114 ORVOSI HETILAP csak azt a három mutató számot emelem ki a fejlődés érzékeltetésére, amelyeket a szocialista országok egészségügyi minisztereinek idei budapesti találkozója a lakosság egészségügyi ellátásának lemérése szempontjából legalkalmasabbnak jelölt meg. Az egy lakosra jutó járóbeteg 1950 1960 megjelenések évi száma: A tízezer lakosra jutó gyógy 10,5 intézeti ágyak száma: A tízezer lakosra jutó orvosok 54,5 69,7 száma: A mezőgazdaság szocialista átalakulása a menynyiségi feladatok mellett minőségileg is egészen új nehézségeket hozott felszínre. A város és a falu közötti különbség fokozatos kiküszöbölése egészségügyi vonatkozásban is forradalmi feladat, melynek végrehajtásában még csak a kezdeti lépéseket tettük meg. Az 1980-ra tervezett 31 000 orvos lélegzetelállító perspektíva az egészségügyi ellátás színvonala szempontjából. Az a tény, hogy mind a mai napig nagyjából lépést tartottunk a szocialista átalakulás követelményeivel, dicséret a magyar orvosok és egészségügyi dolgozók felé. Sok százezer névtelen egészségügyi vállán nyugszik a magyar egészségügy szép, modern épülete. Nem maradnánk azonban hívek a forradalom szelleméhez, a már említett realitás iránti érzékhez, ha elfelejtenénk, hogy a fejlődés nem minden területen egyenletes. Különösen fájdalmas, hogy az elért javulás ellenére még mindig elég nehézkes, botladozó az előrehaladás egy olyan kérdésben, amely minden becsületes orvos számára különösen fontos. Az orvosi etikára gondolunk. Az a tény, hogy az orvosi etikával olyan sokat kell foglalkozni, azért olyan különösen szembetűnő, mert általánosságban a mai kapitalista és a szocialista világrendszerben kialakult erkölcsi felfogás elég élesen különbözik. Nem akarom ezzel azt mondani, hogy a kapitalista országokban minden erkölcstelen és nálunk mindenki jellemes. Ilyen állítással nagyon is távol járnék az igazságtól. Az azonban tagadhatatlan, hogy az erkölcs állami és társadalmi kritériumai egészen mások a nyugati polgári társadalomban, mint pl. Magyarországon. Helyesebben mondva: a mai kapitalista társadalom elvesztette az erkölcs kritériumait. A marxista gondolkozók számára ez nem újság. A leninizmus már évtizedekkel ezelőtt kimutatta, hogy a kapitalista társadalom legfelsőbb fokán az ismétlődő gazdasági válságok mellett általános és állandóan tartó válságba merül. Ezt azonban régebben, amikor személyes tapasztalatot a nyugati társadalom életéről kevesen szerezhettek, sokan agitációs szólamnak tartották. Ma, amikor a külföldi csereutazások napirenden vannak, amikor kiadóink a nyugati irodalom legújabb alkotásait egymásután fordíttatják le, amikor a Nagyvilág hasábjairól a legmodernebb művészi áramlatokról is értesülünk, ez a tény többé nem tagadható. A hazánkba kerülő nyugati regények, színdarabok, filmek világos képet nyújtanak a polgári társadalom feltartózhatatlan bomlásáról. A mindennapi életre a szellemi tevékenység teljes sivársága jellemző, melynek úgyszólván egyetlen kulturális termékenyítője a televízió. A polgári gondolkodók elszakadtak hagyományaiktól, és irracionalizmusba, miszticizmusba menekültek. Ez jut kifejezésre a modern nyugati irodalomban is. E művek olvasása közben az embernek az az érzése támad, hogy elmegyógyintézetben jár. A fogalmak tótágast állnak, jó és rossz helyet cserél egymással. Dürrenmatt ügyésze és bírája részeg lakomában ítéli el a kispolgárt, aki földöntúli boldogságban csúsztatja nyakát a hurokba, hiszen — az exisztencializmus alaptétele szerint — halálával válik létezővé. Úgy látszik, hogy Nyugaton az erkölcs egyedüli biztosítéka a vallás, a mennyország ígérete és a pokollal való fenyegetődzés volt. Amint a modern tudomány előrehaladása a tömegekben is meggyengítette a vallásosságot, a társadalom ezzel egyidejűleg erkölcsi alapját is elveszítette. A modern polgári társadalom, mely hinni már nem tud és melynek legjobbjai már nem hajlandók magukat az uralkodó osztály farkas osztályerkölcsének alárendelni, ma már képtelen eldönteni, hogy van-e egyáltalán értelme a jó és rossz fogalmának, s tehetetlenül vergődik. Olcsó fogás volna, ha az elmondottakkal szemben a szocialista világrendszerben csak a pozitívumokat ragadnánk ki. Hiba, irtanivaló gyom nálunk is bőven akad. A lényegbevágó különbség azonban az, hogy a mi fogalmaink szilárd alapon, a Lenin által annyira értékelt valóság talaján állnak. Furcsa paradoxon lehet az ellenoldal számára, hogy éppen a materialisták, akiket Egyház és pol 11 15,7