Orvosi Hetilap, 1962. május (103. évfolyam, 18-21. szám)

1962-05-06 / 18. szám - Hámori Artúr: A nephritis és a nephrosis gyógyításának újabb lehetőségei

ORVOSI HETILAP a szintetikus antihistaminok értéke vitás, de annyi bizonyos, hogy a vesegyulladásra kedvezően ható készítmények köre nem lehet túlságosan nagy. Rendkívül izgalmas kérdés, milyen összefüggés van a véralvadás és általában a gyulladás között. Jancsó (47) legutóbb a MET ülésén arról számolt be, hogy nagy részben sikerült kivédenie új anti­­coagulansokkal (polipeptidvázas kvaterner poli­­ammonium vegyületek) a permeabilitás-patholó­­giai jelenségeket különféle experimentálisan kel­tett lobos folyamatokban. Mások állították, hogy a heparin kivédi a helyi (22, 67) és általános (22) Schwartzman-jelenséget. Sarre (78) szerint viszont a heparin nem védi ki az experimentális glomerulo­­nephritist. A kórboncnokok egyébként már régóta felhív­ták a figyelmet arra, hogy az emberi glomerulone­­phritisben a glomerularis kacsokban fibrin-throm­­busok keletkeznek. Sőt alkalomadtán egészen tö­megesen (Reichel-típus). A nephrotoxicus savóval kezelt patkányok (58) és kutyák (82) veséjében is megtalálták a fibrin-thrombusokat a glomerularis laesiókban. Mi nephrotoxinnal kezelt nyulakban in­direkt módon igazoltuk az alvadási zavart. A nephrotoxin befecskendezése után Jancsó szerint gelatinával stabilizált tust fecskendeztünk be i. v. Boncolás alkalmával tus-thrombusokat találtunk a vesekéreg erecskéiben, feltéve, hogy a nephrotoxin nagyon hatékony volt. Az exogen colloid kicsapódá­sát a rejtett alvadási zavar jeleként értékeltük (34). Nem valószínű, hogy az összes gyulladásos jelensé­gekért az intravasalis alvadás lenne felelős, de bi­zonyos therapiás lehetőségek ebben az irányban is elképzelhetők: megfelelő időben,­megfelelő ideig al­kalmazott, megfelelő anticoagulanssal. Chronicus stadium. A chronicus nephritis ke­zelése, mint már említettem, attól függ, hogy a kör­folyamat aktív vagy inaktív. Inaktív stádiumban a vesekímélő életmód és étrend, aktív stádiumban steroid therapia. Brod és Antonín (11) ajánlja a vese denerválá­­sát. De mielőtt erre a műtétre rászánnánk magun­kat, szem előtt kell tartani, hogy az idegek átmet­szése döntő módon nem befolyásolja az immunoló­giai folyamatot, amint ezt már 25 évvel ezelőtt a Rusznyák klinikán megállapítottuk, amikor a vese­­denervatio hatását tanulmányoztuk a Masugi­­nephritisre Korányi Andrással (40). Nem vitás, hogy a műtét időpontjának megválasztása nagyon nehéz. Túl korán felesleges, túl későn értelmetlen. Mit tehetünk a végstádiumban? Az uraemia a shakespeare-i tragédia V. felvonása ugyan, de még mindig nem reménytelen a helyzet. Két új irány kecsegtet sikerrel: 1. a művese, 2. a vese-transplan­­tatio. A művese alkalmazásának vitás kérdéseit be­hatóan tanulmányozta a Magyar Belgyógyász Kongresszus 1960-ban. Erre nem kívánok kitérni részletesebben. De gyakorlati fontossága miatt ez alkalommal is hangsúlyoznom kell: művesére csak akkor gondolhatunk, ha némi kilátás van arra, hogy az uraemia elhárítása után javul a vese mű­ködése. A technikai haladás bámulatos. Sarre (80) az említett kongresszuson előadta, hogy ma már vé­kony polyvinyi csöveket kötnek be az alkar arté­riájába és vénájába. Ezek a műanyag csövek napo­kon át bent maradhatnak, és így az extracorporalis dyalysist ismételten kényelmesen el lehet végezni. Az új típusú művese elfér egy konzervdobozszerű edényben, és használat után eldobják. De még így is a terminalis stádiumban aglomerularis vese ese­tén az extracorporalis dyalysis értelmetlen. A veseátültetés gondolata több, mint 50 éves. A technikai részleteket hamarosan kidolgozták, de akadályt jelentett a transplantatum és a befogadó szervezet közötti biológiai incompatibilitás. Merrill és társai (60, 61, 64) bámulatosan szép therá­piás kísérleteit mindannyian ismerjük. Több eset­ben sikerrel ültettek át vesét egypetéjű ikreknél. A Bostonban elért eredményeket ugyan nem közölték részletesen, de annyit tudunk, hogy az egyik átül­tetett vese 3 év múlva is megtartotta teljes mű­ködőképességét. Sajnos, nagyon ritka az a constel­latio, amikor az egypetéjű ikerpár egyik tagja tel­jesen egészséges és ugyanakkor a másik pedig vese­­zsugorodásban szenved. Az újabb fejlemények ame­rikai (62) és francia (29, 55) klinikusok érdeme, akik a recipiens egész testének subletalis röntgen­besugárzásával (400—460 r) előidézték az immuno­lógiai toleranciát. Ezáltal lehetségessé vált ember­ben a veseátültetés nem egypetéjű ikrek között is. Éppen erről tanácskoztak most Kölnben, mint a napi hírekből értesülhettünk. Az eredmények biz­tatóak. Még egy különös lehetőség. Sikerülhet a vese­­átültetés akkor is, ha a befogadó a gammaglobulin­­aemiás. Ezt mutatják a bőrátültetéssel szerzett ta­pasztalatok (23). Sarre (79) arra hívja fel a figyelmet, hogy a cortison kitűnő tüneti gyógyszer a végső stádium­ban, a betegek vidáman halnak meg. Prophylaxis. A glomerulonephritis „második” betegség, az „első” betegség rendesen valamilyen felső légúti fertőzés vagy bőrgennyedés. Ez a tra­gédia előjátéka. Ennek hatékony antibiotikus keze­lése a legjobb megelőzés. Kerpel—Fronius és társai (52) szerint a sc­arlat korai penicillin kezelése gyer­mekkorban eliminálja a scarlathephritist. Járványtani megfigyelésekből kitűnt, hogy a 12-es típusú streptococcus­ pharyngitis és 12-es tí­pusú streptococcus-hordozók penicillin kezelése gá­tolja a nephritis elterjedését (68, 89). Viszont az intrainfectiós gammaglobulin kezelés értéktelen (89), sőt talán ártalmas is. Gondoljunk a marha­­gammaglobulin-nephritisre! A tartós penicillin the­rapia, a rheumás betegek védelmének mintájára nephritisben nézetem szerint felesleges, sőt bizo­nyos veszélyt rejt magában (parallergia). A nephritis járványok elhárítása érdekében kí­vánatos lenne a „nephritogen” streptococcus-hor­dozók felkutatása. Sajnos, a típusmeghatározás na­gyon nehéz. Ezért egyelőre a gyakorlat számára azt

Next