Orvosi Hetilap, 1967. szeptember (108. évfolyam, 36-39. szám)
1967-09-03 / 36. szám - Forrai György - Bánkövi György: Phenylthiocarbamid-ízlelőképesség vizsgálata budapesti gyermekpopulációban
ORVOSI HETILAP AZ ORVOS-EGÉSZSÉGÜGYI DOLGOZÓK SZAKSZERVEZETÉNEK TUDOMÁNYOS FOLYÓIRATA Alapította: MARKUSOVSZKY LAJOS 1857-ben Szerkesztő bizottság: ALFÖLDY ZOLTÁN DR • DARABOS PA L BR. * FISCHER ANTAL DR * HIRSCHLER IMRE D R. LENART GYÖRGY DR • SOS JÓZSEF DR. SZÁNTÓ GYÖRGY DR Felelős szerkesztő: TRENCSÉNI TIBOR DR. * Szerkesztő: BRAUN PÁL DR. Munkatársak: PAPP MIKLÓS DR.* FORRAI JENŐ DR. 108. ÉVFOLYAM 36. SZÁM, 1967. SZEPTEMBER 3. XIV. ker. Gyermekpoliklinika és MTA Matematikai Kutató Intézet Phenylthiocarbamid-ízlelőképesség vizsgálata budapesti gyermekpopulációban Forrai György dr. és Bánkövi György Az emberi érzékelés egyik elhanyagolt vizsgálati területén, az ízlelőképességre nézve, egy Fox nevű vegyész érdekes megfigyelést tett több mint 30 évvel ezelőtt. Ipari célból a phenylthiocarbamid (syn. phenylthiourea, PTC) nevű anyagot állította elő. A munkatársak panaszt emeltek, hogy még távolabbi termekben is keserű ízt éreznek szájukban. Maga a vizsgáló és közvetlen környezete semmit sem érzett. E megfigyelés alapján azonban a nyelvre helyezett PTC kristályok segítségével megállapította, hogy az egészséges népesség ebben a tekintetben két részre oszlik, ízlelőkre („tasters”) és nem ízlelőkre („non-tasters”) (1932) (1). A színvaksághoz hasonlóan tehát az emberek egy részénél „ízvakság” mutatható ki. A metodika ezután tovább fejlődött. Parr (2) és Fukuoka (3) PTC oldattal átitatott szűrőpapírt helyezett a vizsgáltak nyelvére. Blakeslee és Salmon (4) már a PTC vizes oldatából készített hígítási sort alkalmazott, majd 1949-ben Harris és Kalmus (5, 6) leírta a ma is legelterjedtebb vizsgálati módszert, amely Blakeslee és Salmon hígítási sorozatát több tagúra kiegészítve a populációk pontosabb klasszifikációját tette lehetővé. A hígítási sorban szereplő oldatokat sorszámmal szokták ellátni, mégpedig olyan módon, hogy a legkoncentráltabb oldat az 1. sorszámot, az egyre hígabbak pedig emelkedő sorszámot kapnak. Minden egyén vizsgálata egy szám megállapításához vezet, ez az ún. ízlelési küszöbérték (ízküszöbérték), amely azt a legkisebb koncentrációt (legnagyobb sorszámú oldatot) jelzi, amelyet a vizsgált személy már keserűnek érez. Magasabb ízlelési küszöbérték tehát annyit jelent, hogy az illető már hígabb oldatot keserűnek jelzett, vagyis ezen anyag tekintetében jobb az ízlelőképessége, mint annak, aki ugyanazt az anyagot csak töményebb oldatban érzi keserűnek. Fox (1932) (1), Blakeslee (1932) (7) és Snyder (1932) (8) kimutatta, hogy a PTC-ízlelőképesség, vagy annak hiánya örökletes tulajdonság. Ha koordinátarendszerben ábrázoljuk egy populáció megoszlását РТС-ízlelés szempontjából éspedig az abszcisszán az ízlelési küszöbértékeket, az ordinátán az egyes csoportokba tartozó személyek számát jelölve, olyan gyakorisági eloszlást kapunk, amelynek két csúcspontja van. A РТС-ízlelés ezen bimodális eloszlását Setterfield és mtsai (1936) (9) észlelték először, azóta megfigyelésüket számos más vizsgáló, Hartmann (1939) (10), Falconer (1947) (11), Harris és Kalmus (1949) (6), stb. megerősítette. A hisztogramon (1. ábra) a nagyobb számú egyedet tartalmazó halmaz jelenti az „ízlelőket” (általában a vizsgáltaknak %-a), a kisebb halmaz a „nem ízlelőket” (általában a vizsgáltaknak Уз-а). Megjegyezzük, hogy a „nem ízlelők” sem teljesen érzéketlenek az anyag iránt, de csak lényegesen töményebb oldatokat tudnak a közönséges csapvíztől megkülönböztetni. A csúcspontok között középen elhelyezkedő „hullámvölgybe”, az ún. antimodális tartományba került esetek miatt a két csoport (ízlelők—nem ízlelők) élesen nem határolható el egymástól. A mesterkélt kettéosztást főleg újabban bírálják erősen (Kalmus, 1964, 12; Kalmus—Maynard Smith, 1965, 13). A gyakorlatban azonban ez a kettéválasztás mind ez ideig megtörtént, lehetőséget nyújtva az egyes mintákban a nem ízlelők számának százalékos becslésére. Angliában például Harris és Kalmus (5) 31,4%-os, Dániában Mohr (14) 31,8%-os, Norvégiában Brandtraeg Merton (15) 30,45%-os értéket talált. Barnicot (16) viszont nyugat-afrikai négereken szignifikánsan alacsonyabb, mindössze 2,7%-os nem ízlelő gyakoriságot észlelt. Az összes fenti adat felnőttek vizsgálatából származik. A non-taster frekvenciát jelző értékek lehetővé teszik a genetikai elemzést. Az ez ideig legjobban alátámasztott elmélet szerint (Snyder, 1931, 17 és