Orvosi Hetilap, 1968. június (109. évfolyam, 22-26. szám)
1968-06-02 / 22. szám - Berényi Béla: Az arcdeformitások korrekciója szájsebészeti módszerekkel
ORVOSI HETILAP AZ ORVOS-EGÉSZSÉGÜGYI DOLGOZÓK SZAKSZERVEZETÉNEK TUDOMÁNYOS FOLYÓIRATA Alapította : MARKUSOVSZKY LAJOS 1857-ben Szerkesztő bizottság: ALFÖLDY ZOLTÁN D R. * DARABOS PÁL D R. * FISCHER ANTAL D R. * HIRSCHLER IMRE DR. LENÁRT GYÖRGY D R. * SÓS JÓZSEF DR. * SZÁNTÓ GYÖRGY D R. Felelős szerkesztő: TRENCSÉNI TIBOR DR. * Szerkesztő: BRAUN PÁL DR. Munkatársak: PAPP MIKLÓS DR. * FORRAI JENŐ DR. 109. ÉVFOLYAM 22. SZÁM, 1968. JÚNIUS 2. Budapesti Orvostudományi Egyetem, Szájsebészeti és Fogászati Klinika (igazgató: Berényi Béla dr.) Az arcdeformitások korrekciója szájsebészeti módszerekkel Herényi Herior. Az Orvosi Hetilap újraindulásának 20. évfordulójára, a szerkesztőség felkérésére írt tanulmány A fogak és az állcsontok veleszületett vagyszerzett helyzeti rendellenességei jelentős mértékben befolyásolják a rágóképességet, a hangképzést és — ami a beteg számára általában mindennél fontosabb — az arc harmóniáját, a külső megjelenést. A fogászatnak a múlt században kialakult ága, a fogszabályozás, abból a felismerésből kiindulva, hogy a fogak az élet egész folyamán, de különösen a gyermek- és serdülőkorban megfelelő, finoman adagolt erők segítségével károsodás nélkül elmozdíthatók, a fogazati rendellenességek egész sorát képes különböző, állandóan hordott fixkészülékkel, vagy csak éjjel hordott kivehető készülékkel korrigálni. Ez lényegében a Roux-féle törvény alkalmazását jelenti a fogászatban, mert a csontszövetnél keményebb és ellenállóbb fogszövet az elmozdítás irányába ható erő nyomására a csontszövetben resorptiót hoz létre, míg az ellenkező oldalon a parodontium kötőszöveti rostjai által közvetített húzóerő a csontszövetben appositiót eredményez. Így tehát a kezelés befejeztével az egyes elmozdított fogak, vagy fogcsoportok ugyanolyan szilárdan ülnek az állcsontokban, mint elmozdításuk előtt. A rendellenességek többsége, ha idejekorán kezdik meg az orthodontiai kezelést és a gyermek megfelelően kooperál, egy-két év alatt helyrehozható. Vannak azonban olyan anomáliák is, amelyek orthodontiai eszközökre egyáltalán nem, vagy csak nagyon renyhén reagálnak, vagy pedig a retenciós készülék elhagyása után hamarosan recidiválnak. Különösképpen vonatkozik ez az olyan rendellenességekre, amelyeknél nemcsak a fogazat, hanem az állcsontok, vagy esetleg még a nyelv is érintve van. Ilyen esetekben csak a sebészi vagy kombinált sebészi és orthodontiai módszer hozhatja meg a kívánt eredményt. Ugyancsak sebészi vagy kombinált módszer alkalmazása szükséges az olyan esetekben is, amikor a beteg csak serdült, vagy felnőttkorban jelentkezik kezelésre, vagy a megkísérelt konzervatív orthodontiai kezelés helyes tervezés és a beteg kooperációja ellenére is eredménytelen marad. A csontos alveolus átépülése, mint a terheléshez, kopáshoz, foghiányhoz történő fiziológiás alkalmazkodás, az élet folyamán állandóan végbemenő folyamat, amelynek orthodontiai úton való befolyásolása — tehát a fogak elmozdítása — elvileg nincs korhoz kötve, legalábbis addig nem, míg a fogak parodontiumában nem alakultak ki olyan regresszív elváltozások, amelyek már kis erőkre is a foglazulás fokozódásával válaszolnak. Hogy idősebb korban a csont ellenállása az elmozdító erővel szemben nagyobb mint gyermekkorban, az természetes. Más a helyzet azonban olyan rendellenességek esetében, amelyek korrekciója csak az ízület, illetve egyik vagy másik állcsont átépülése révén vihető véghez. Ez csak az állcsont kialakulása idején a növekedés stádiumában várható. Ilyen esetekben a 20—21 éves kor utáni konzervatív kezelés már eleve kilátástalannak tekinthető. Ebbe a csoportba tartozik például a valódi progenia, a nagyfokú prognathia, a nyitott harapás és ezek kombinációi. A maxillo-facialis traumatológia követelményei a második világháború folyamán egész sor új sebészi módszer kidolgozásához vezettek, amelyek a háború után ugrásszerűen megszaporodott közlekedési balesetek ellátása során tovább fejlődtek és tökéletesedtek. Ezek sikerei bátorították fel a szájsebészeket arra, hogy a traumatológiában kényszerűen alkalmazott módszerek tapasztalatai alapján kozmetikai, vagy funkcionális szempontból hátrányos formájú vagy helyzetű állcsontokon mesterség