Róna Lajos: Harminc év az ujságiró-pályán békében, háboruban, forradalomban 1. (Budapest, 1930)
XI. Nagyváradon, a Szabadság élén
25:5 Délután négy órakor érkezett meg a vonat Nagyváradra, behajtattam a Szabadsághoz, ahol már várt Lengyel Géza s azonnal bemutatott Laszkyéknak. A kiadóhivatalban Laszky felesége fogadott, aki férje oldalán rendkívül aktív részt vett a Szabadság kiadóvállalatának vezetésében, s mikor meglátott, —* nyurga, beretvált fiatalember voltam akkor — valósággal fölsikoltolt: — Szent Isten, hisz ez tizennyolc esztendős! Mindenekelőtt, — mondta, — mielőtt belemennénk az érdemi tárgyalásokba, ígérje meg ünnepélyesen, hogy megnöveszti a bajuszát, mert egy ilyen nyolcadik gimnazistának kinéző fiatalember mégsem lehet a Szabadság felelős szerkesztője! A Szabadság volt ugyanis akkor és már évtizedeken keresztül a legtekintélyesebb és a legirányadóbb lapja Nagyváradnak és Bihar megyének. Félhivatalos színezetű orgánum volt, szócsöve a hivatalos városnak, a vármegyének és a kormánynak Nagyváradon és Bihar vármegyében. Komoly, jól szerkesztett, magas színvonalú újság, amelyiknek minden szava súlyos és nagyhatású volt. A Tiszák lapja volt a Szabadság, legkedveltebb napi olvasmánya Tisza Kálmánnak, Tisza Istvánnak, a híres biharvármegyei dzsentri-famíliáknak és a nagyváradi patricius- és az előkelő zsidó-családoknak egyaránt. Beszélgetés közben Laszkyné fölsóhajtott, valósággal kétségbeesve: — Minden jó lenne, csak az istenért ne volna olyan fiatal és ne látszana még annál is sokkal fiatalabbnak! A bölcs nyugalma, hidegvérű Lengyel Géza rábeszélésére végre is megállapodtunk: havi száznegyven forint fix fizetésben él a lapvállalat részére a szerkesztő által szerzett jövedelmek felerészesedésében. A megegyezés szerint április hó hatodikán kellett elfoglalni új állásomat. Másnap reggel visszautaztam Szegedre és jelentetten dr. Balassa Árminnak, a Szeged és Vidéke főszerkesztő-kiadójának, hogy elszerződtem a Szabadsághoz és néhány nap múlva elfoglalom új állásomat. A nagy öröm azonban ezen a valóságos és nem mindennapos karrieren nem volt zavartalan. Akkor már nemhivatalosan jegyese voltam mostani feleségemnek, naponta megjelentem a házuknál és bizony nagyon nehezemre esett elhagyni Szegedet. Jól emlékszem, délelőtt tizenegy órakor indult a csabai személyvonat a Szeged-rókusi pályaudvarról Nagyvá-