Pajtás, 1952 (7. évfolyam, 1-53. szám)
1952-01-09 / 2. szám
„Pompásan sikerült a felderítés — Vezető elvtárs — suttogta — nehéz feladata. Az ellenség azon láttam, hogy egy fasiszta a hegyben ott volt a közelben, nem vesz oldalon kapaszkodik. Gondoltam, tegethettük az időt. Gyorsan sorakomig jelentem, eltűnhet a szem elől. Jót vezényeltem hát kis pionír- Óvatosan célbavettem és a lövés csapatomnak. Ekkor vettem észre, talált. Lezuhant a gyalázatos, hogy egyikük hiányzik. Mit tehettem? Nem büntettem — Vaszil — kerestem megdöbben meg fegyelemsértésért az éber Valién — pionírok, hol van Vaszil? szilt. Azzal hálálta meg, hogy út- Most lövés dördült a bozótból, közben megint lelőtt egy fasisztát, azután lelkendezve bújt elő Vaszil, hasonló „fegyelemsértéssel”. Így beszélte Konomi elvtárs, a hős partizán, nemrégiben Albániában járt kulturális küldötteinknek. Konomi elvtárs fiát családjában „nagyobbik hős”-nek nevezik, mert míg apja csak egyszer sebesült meg, az akkoriban tíz év körüli fiúcska két sebet kapott a partizánharcokban. Ezt a történetet is Konomi elvtárs beszélte a magyar küldöttségnek: „A német alakulatok egy alkalommal teljesen körülkerítették legnagyobb partizáncsoportunkat. Közöttük harcolt a mi Enver Hodzsa elvtársunk, akit az albánok úgy szeretnek, mint ti, magyarok, Rákosi elvtársat. Már-már azt hittük, nincs kiút a gyűrűből. Megpróbáltunk cselhez folyamodni. Azzal bíztuk meg a pionírokat, terjesszenek olyan híreket, hogy a partizánok azon a ponton rendkívüli nagyarányú támadást készítenek elő. A pionírok olyan meggyőzően játszották szerepüket, hogy a fasiszták mindent elhittek és sietve visszavonultak. Itt a fénykép — mutatta nevetve Konomi elvtárs — amin a szabadulás örömében Enver Hodzsa elvtárs összeölelkezik a pionírokkal.” Ilyen hősök védték Albániát. Fiatalok, öregek, gyermekek, mint a hegyek sasmadarai, űzték, vágták az ellenséget és 1944 végére ki is kergették az országból. A hitleri banditák soha vissza nem térhettek, mert a Szovjetunió a Balkánon is döntő győzelmet aratott és azon is őrködött, hogy Albánia népe megtarthassa drágán kivívott szabadságát. Albánia területe csak akkora, mint hazánk egyharmada. Lakosainak száma mindössze annyi, mint Budapesté. A sok évszázados török elnyomás és a fasiszta pusztítók a legsötétebb középkori elmaradottságban tartották az országot. A győzelem után a dolgozók nyomban erős kézzel markolták meg a munka fegyverét. Igaz barátjuk, a hatalmas Szovjetunió gépeket, tanácsot, szakembereket adott, megtanította a tervgazdálkodásra és az ország hétmérföldes léptekkel indult meg a szocialista fejlődés útján. A földrajzórán azelőtt azt tanították, hogy Albánia az egyedüli hely Európában, ahol nem épült vasút. A felszabadult albán ifjúság brigádjai bíróikra keltek az égignyúló hegyekkel. Fúrógépek repesztették a kősziklákat. Sáli Arata — az alagutak oroszlánja — robbantóbrigádjának új munkamódszerével .egyik alagutat a másik után vájták a hegyeken át, csak az Elbásszán- Durres közötti rövid útvonalon 28-at. Víg vonatfütty veri fel a hegyek-völgyek hajdani árva csendjét és egyre szépülő fővárosukat, Tiranát, vasútvonalak kötik össze a tengerparttal, az iparosodó vidékekkel. Tirana fölött a Dajti hegy olyan, mint valami gyönyörű koszorú. Meredek sziklafalai közt törtek utat, hogy felépülhessen a Lenin vízierőmű és a hegyiforrások vize olcsó villamosára maradjon a messzi környéknek. Nagy öntödévé fejlesztették a szovjet mérnökök a tiranai Enver Hodzsa gyárat. Belföldön kerülnek feldolgozásra színesfémbányáinak értékes termékei is. A réz, a króm, a bitumen. Szovjet traktorok, kombájnok könnyítik meg a mezőgazdasági munkát és soha nem látott magas terméseredményeket értek el a dolgozók. Szereti is az albán nép a gépeket és megbecsüli a tudományt, ami a kezükbe adja a szocializmus felé vezető út építő fegyverét. Albániában régen, ha valakinek levele érkezett, napokig járta a falvakat, míg olyan embert talált, aki el tudta olvasni. A lakosság nyolcvan százaléka írástudatlan volt . A gyermekeknek csak negyedrésze járt iskolába. Egyetlen főiskolát, sem építettek. A főváros sikátoraiban csupasz falak meredeztek egymásra, mert tilos volt az utca felé ablakot építeni. Ma kultúrotthonokban hajolnak füzeteik, könyveik fölé a pásztorok, a hegyilakók, a falusi és városi dolgozók és ötéves tervük végére nem lesz írástudatlan az országban! * Albánia gyors fejlődése, nagy szálka az imperialisták szemében. Kémekkel, felforgatókkal szeretnék hátráltatni szárnyalását. Az albán sasok azonban éberek. Bizalommal építi a gyönyörű jövőt a testvérnépeknek ez a legkisebb országa is, mert mellette áll a legönzetlenebb barát, a Szovjetunió. Bp.—Sze. Vasútépítés a hegyek közöt! Sok hősi vér öntözte a mi hazánk földjét, népünk történelmének évszázadai alatt. Sok hősi vér hullt a szabadságért és a szabadság mégis, oly sokáig nem tudott felvirradni ránk. Hét esztendővel ezelőtt a szabadság és a béke hazájának katonái, Sztálin, elvtárs hős fiai vívták ki számunkra az olyan régen áhított szabadságot. Vérükkel öntözték a mi földünket, hogy velük együtt mi is szabadok legyünk. Az OSITAPEN drága vérük még ezerszer drágábbá tette számunkra a haza szént földjét. Azóta ezerszer jobban szeretjük hazánkat, mert szabad. És örökre szívünkbe zártuk a hősöket, akik hazainkért vérüket hullatták. Hazánkat se szeretnék, ha őket nem szeretnék. Osztapenko kapitány, a Szovjet Hadsereg tisztje, 1944 december 29-én mint parlamenter közeledett fővárosunkhoz." Parlamenternek nevezzük az olyan kalóriát, aki fehér zászlóval közelíti meg az ellenséges vonalat, hogy felvegye az érintkezést az ellenséggel. Úszta,penko kapitányt azért küldte Sztálin hadserege,hogy megadásra szólítsa fel a reménytelen helyzetbe jutott fasisztákat, hogy ezzel megmentse Budapestet a vérontástól, a pusztító tűztől. Fegyvertelenül jött, hiszen a parlamenter életét a nemzetközi jog védi. Őrá tüzelni nem szabad. De a nácik és nyilasok nem tekintették a nemzetközi jogot. Minden emberi jogot meggyaláztak ők: meggyilkolták Osztapenko kapitányt. Népünk most szobrot emelt hősi halála színhelyén, hogy örök időkre hirdesse a magyar nép forró háláját, eltéphetetlen hűségét felszabadítói iránt — és azt az olthatatlann gyűlöletet is, amelyet a népünk a szabadság és élet eltiprói, a fasiszták és imperialisták, az orgyilkosok ellen érez. mezőgazdasági pályánál Kedves Nyolcadikos Úttörő Pajtások! Nap, mint nap felmerül közöttetek a kérdés: mi legyek? Milyen pályát válasszak? Sokan nem is tudjátok, mennyi érdekes foglalkozási ág, mennyi érdekes pálya áll előttetek az ipar, mezőgazdaság és más területen. Segítségül leírom nektek, hogy én milyen pályát választottam, s gondolom, ezen keresztül kedvet kaptok hozzá ti is. Az idén a mezőgazdasági technikum növénytermelési tagozatának harmadik osztályába járok. Sokféle tagozat van a technikumon: növénytermelési, állattenyésztési, gépesítési, kertészeti, gyümölcs- és zöldségtermelési. A szaktárgyakon kívül minden tagozaton megismerkedünk a mezőgazdaság egész területével. Az elméleti oktatás mellett gyakorlatban is elsajátítjuk a tanultakat. Minden technikumnak van diákotthona, és ez csaknem ingyen biztosítja számunkra a tanulási lehetőséget. Ha sikeresen elvégzem a harmadik osztályt, újból választhatok. Mehetek egyetemre, de mehetek dolgozni téeszcsébe, állami gazdaságba és gépállomásra is. úgy mondja a közmondás is, hogy minden cigány a maga lovát dicséri. Én is azt mondom, hogy nincsen szebb a mezőgazdasági pályánál s még azt teszem hozzá, ha újból választani kellene, ezt választanám Gyertek 11 is mezőgazdasági technikumba! Minden kérdésekre szívesen válaszol HALASZ HEDVIG, a mezőgazdasági technikum III éves hallgatója. Törökszentmiklós, Felszabadulás útja 50. Verőfényes kora őszi időben, sima, selymes feketeszőrű tenyészsertések érkeztek repülőgépen Budapestre. Tizenhat -tizenhét darab apa- és anyaállatot szállítottak egy-egy repülőgépen és négy-öt óra alatt ideérkeztek a Német Demokratikus Köztársaságból, így nem sínylették meg az utazást az anyadisznók. Előfordult az is, hogy a kis malacok már a repülőgépen megszülettek. Most ezeknek az importált tenyészállatoknak a malacait nevelik itt a Tenyészállatvásár telepén a fűrészpor-kályhával sűtött, ragyogó tiszta sertésistállóban. Az egyik sorban csupa tágas, elkülönített hely, mindegyikben egy, egy anyakoca a 10—12 szopósmalacával. Másik sorokban külön rekeszekben egy-egy kis csapat négyhetes, 1—2—3 hónapos növendékmalac. Mindenhol egykorúak vannak együtt. Az öthón apósokat tizes csoportokban nevelik, külön az erőseket és külön a gyengébbeket, nehogy az erősek elegyék az ételt a gyengébbek elől, így a gyengék is megerősödnek és szépen fejlett állatokká válnak. Akárhány, malaca van egy kocának, mind felnevelik, a kisebbeket, gyengébbeket nagyobb gonddal, ezeket jobban kell óvni az agyonnyomástól. A kismalacokat születésük sorrendjében szedik ki a koca alól, szárazra törlik őket, kis kiálló metszőfogukat lecsípik és puha, szalmával bélelt, frissen kiforrázott kosárba teszik. Szocialista tervgazdaságunkban szakértelemmel, a külső, körülmények kedvező változtatásával befolyásolják az állatok szervezetét. A cél az, hogy olyan állatokat neveljünk, amelyek az elfogyasztott takarmányt a legjobban értékesítik, abból a legtöbb és legjobb minőségű húst, zsírt képezik. A külön rekeszekben rövidre vágott mély szalmaalom van, ez melegen tartja a malacokat. Egyis egészen belebújt, hogy épen csak a feje látszik ki a szalmából. Az istálló másik részén simaszőrű, fehér hússertések sorakoznak. Egy év előtt százhatvanat hoztak a Lengyel Népköztársaságból, a tavalyi malacok most apa- és anyaállatok, már ezeknek a kicsinyeit nevelik. Ép úgy tartják őket, mint a feketéket, szeretik ezt a fajtát, mert jó húsfajta és szapora. 12—14 malaca van egyszerre. A ragyogó fehér szőr alatt átlátszik a rószaszín bőrük, olyan tiszták, mintha fürösztenék őket. Hát még táplálásukra mennyi gondot fordítanak! A négyhetes malacoktól már néha kiviszik a kocát, hogy hozzászoktassák őket az evéshez. Kapnak kukorica- és árpadarát, reszelt sárgarépát, csonterősítő tápszert és langyos soványtejet. Épen etetés ideje van, a sertésgondozók viszik az ételt. Mikor a malacok meghallják a vödör zörgését és meglátják az edényeket, nagy visitozásba kezdenek. Ez nem született ösztönük az állatoknak, hanem sokszor tapasztalták és megtanulták, hogyha vödröt látnak, akkor utána éhint kapnak. Igen jó étvággyal esznek, a dara után isszák a tejet. A táplálással befolyásolják, hogy ne zsírra fejlődjenek, hanem erőteljes tenyészsertések legyenek. De ehhez szükséges az is, hogy már a szopósmalacokat négyhetes koruktól naponta levegőztessék. Ezt úgy oldották meg, hogy az istálló közelében, gyepes helyen, összeilleszthető puhafalécekből készült Rekeszeket állítottak fel és délelőtt, délután egy, egy órára oda helyezik ki a malacokat. Kezdetben a ,,napozó”-ra, erre a célra készített ládában viszik ki őket. De egykét nap után már könynyen elterelhetők az istállótól nem messze elhelyezett rekeszekbe. Téten a legmelegebb napszakot választják ki a malacok levegőztetésére. A rekesz helyéről a havat eltakarítják és szalmát szórnak el benne. A szakszerűen felnevelt tenyészállatokat innen küldik szét az állami gazdaságokba, termelőszövetkezetekbe, az ország minden részébe, hogy hozzájáruljanak sertéstenyésztési tervünk teljesítéséhez.