Pajtás, 1956 (11. évfolyam, 1-42. szám)
1956-07-26 / 30. szám
Már pirkadt kelet felől. Kék fény remegett az erdőn. Aztán szürkébe hajlott, álmos fénybe, mintha sajnálna felébredni a reggel. Az úton, Kékkő felől két lovas haladt. Tajtékot vert a lovak szája, patakban csörgött róluk a nehéz hab. Verítékben fürdött a lovasok arca is. Homlokukra rátapadt az izzadt haj, s az út pora. Egykorúak lehettek; az egyik a pejparipán ülő, hirtelen nőtt, csontos fiú, inkább csak tűrte, mintsem hordta a sújtásos dolmányt, a sarkantyús csizmát. Látszott, szívesebben nyargalászna gyolcsgatyában, meztéláb, s a lovat is jobban szeretné nyereg nélkül megülni, csupán szőrén. Barna haját körfésű fogta össze, süvegét kezében tartotta. A másik koromfekete lovon nyargalt. Fekete volt a fiú haja is, fekete a szeme pillantása. Török bársonyból készült süvege, violaszín dolmánya jól illet rája. Iszákja mindkettőjüknek degeszig tömve, kopjájuk hegyén táncot járt a korai napsugár. S kettejük kora aligha számolt években többet, mint ahány nap holdtöltétől újabb teliholdig elmúlik... Az út meredeknek szaladt. A kaptató közepetáján betértek a sűrűbe. Magasan, az út felett hatalmas szikla sötét lett. Oldalából forrás csörgedezett elő. Erre tartottak. Először a lovakat csutakolták meg, csak aztán, hogy kipányvázták Sólymot és Mirzát, ittak, s mosdottak a forrás vizéből. Aztán kinyíltak az iszákok, s előkerült tartalmuk is; az otthon, Kékkőn sebtében összekapkodott cipó. A kulacsból meg víz, s vizes füstölt birgehús, gomolya, foszlós bor ömlött, akként, merrefelé csavarintották a nyakát. Jól oltotta a szomjat a víz is, meg a rezőzombori Balassa szőlők leve! — Anyámasszony már bizton olvassa az írást! — sóhajtott fel a feketehajú. — Korán van még — válaszolta a másik. — Nem hinném, Bálint úrfi. A feketehajú nagyot dobbantott. — Hányszor mondottam már, hogy nem úrfi, hanem Bálint! Hiszen ismered a szólást; ha uram, nem barátom, ha barátom, akkor meg nem uram! Márpedig te az én barátom vagy, ugye Hártyám Imre? Bálint, a kékkői gazdag Balassa János bányavárosi főkapitány fia sokat hallgatott és veszekedett kettőjük barátságáért. A nemes úrfiak, apródok csúfolták érette, vagy magasra húzott orral példálózgattak, hogy némelyek öltözhetnek bársonyba, akkor is kilátszik az alól a paraszt. Irigykedtek Imrére, kivel bizalmát, s barátságát megosztotta. S amikor — vagy két esztendeje — erdei portyán egy megdühödött kan támadt Bálintra és Imre megmentette életét — attól kezdve Bálint mellé rendelte Balassa János. Mikor ezt meghallotta Földeák Márton öreg vitéz, ki addig Imrének apja helyett apja volt, ugyancsak áldotta a fiú szerencséjét. — Burokban születtél te gyerek! — mondogatta egyre és százszor is elmesélte, hogyan talált rá ezelőtt vagy tizenhárom esztendeje egy váchartyányi töröklésen. Ki hitte volna, hogy az apátlan-anyátlan kis poronty, kinek nevét is a vitézek adták, ilyen ügyes legényke lészen? Csak aztán nehogy úgy tegyen Imre, mint a szerencsések szokták, felhúzzák a csizmát, s isten hozzád bocskor! De a figyelmeztetés nem kellett; Imre naponta meglátogatta nevelőapját, s régi barátait. Gyakran magával vitte Bálintot is. Falatozás közben megint csak Imre szólalt meg: — S mi lészen, ha utunk balul végződik? — aggodalmaskodott. Bálint felpattant: — Erre ne legyen gondunk! Ügyünk igaz, s az igaz ügy tűzön-vizén keresztül, de végül is csak győzedelmeskedik! Imre szelíden ingatta fejét: — Lásd, nékem csak az jár fejemben, hogy apád urad, Balassa János nagyrangú úr, bányavárosi főkapitány, híre, neve, vagyona, méltósága vagyon. S irigyei mégis befeketítették őt a királynál! Országgyűlés idején fogatta el, ami pedig tiltva van törvényeink szerint. S hiába emelt violentiát (hiába tiltakozott), annyi főúr, az irigyek hazug szava sokkal erősebb volt, mint az igazaké! S a vád is hazug, hogy apádurad a törökkel tart! — Tart ő, meg a szablyahegye! Mert eddig baráti parola helyett csak azt nyújtá a kontyosnak! (Folytatjuk.) %alatl^: ^TJÉZFRpBA Utó kaland KÖSZiMK Tíznapos táborozást szerveztünk Hejőcsabán. Innen indultunk el mindennap, hogy megismerjük hazánk legszebb részét, a Bükköt. Gyönyörű utunk volt és hazafelé egy kalandos élményünk. Szerencs előtt elromlott az autóbuszunk. Terv szerint az indulási nap estéjén már otthon kellett volna lennünk, így semmiféle élelmet nem tartalékoltunk. A pénzünk is elfogyott. Ott álltunk a szabad ég alatt, 40 pajtással, élelem, pénz és szállítóeszköz nélkül. Ekkor támadt az az ötletem, hogy a DISZ-hez fordulok segítségért. Egy alkalmi autóval bementem Miskolcra, a DISZ- bizottságra. Amikor Kops elvtársnak elmondtam, mi történt velünk, rögtön intézkedett. Csatasorba állította munkatársait is. Szakadatlanul csengett a telefon. Kossuth-étterem... Autómentő ... Egyetemi város .. . Szolnok . . . És az izgalmas nap után, este tíz órakor minden pajtás puha párnára hajtotta le a fejét, mert a telefonbeszélgetés után rövidesen egy autómentő behúzott Miskolcra. Itt bőséges vacsorát kaptunk és az egyetemi városban szállást. Közben Szolnokot is értesítették, ahonnan másnap autó jött értünk. Az egész úttörőcsapat nevében ezúton is köszönetemet fejezem ki a Borsod megyei DISZ-bizottságnak szerető gondoskodásáért. Ez a kis példa is világosan bizonyítja: olyan ifjúsági szövetségünk van nekünk, amelyik mindenkor gondoskodik a fiatalokról. Varga Lajos csapatvezető Rákóczifalva * 1 Még alig múlt fél esztendeje, hogy az Ob nevű tizenkétezer tonnás szovjet hajó horgonyt vetett Antarktiszon, a hatodik földrész partjain s már újból Leningrad kikötőjében találjuk. Rakományának több, mint felét és sok utasát a Déli-sarkvidéken, az örök jég birodalmában hagyta. Repülőgépeket, helikoptereket, lánctalpas traktorokat, szétszedhető házakat, villanytelepeket, számos egyéb felszerelést, no és persze nagymennyiségű élelmiszert rakott ki a hó és jég hátára. Azóta már egy lakótelep és megfigyelő állomás szolgálja a Déli-sarkvidéken maradt szovjet tudósok és technikusok kutató munkáját és kényelmét. De kényelemben inkább csak napi munkájuk végeztével lehet részük a délisark-kutatóknak, mert jobbára kinn a szabad terepen, süvöltő hóviharban és dermesztő fagyban dolgoznak. Olykor azonban a nap perzselőn süt rájuk a felszakadó felhők mögül és a levegő párahiánya gyakran már-már elviselhetetlen. A Pionyer nevű megfigyelő állomást kétezernégyszáz méter magasságban, a parttól mintegy ötszáz kilométeres távolságban létesítették. Mirnyij (Békés) nevű lakótelepük környékét pedig olyan pontosan térképezték, hogy az utánuk jövő csoport decemberben már nyílegyenesen ide talált. Meteorológiai, fizikai, földtani, földrajzi és élettani vizsgálataikkal máris nagy eredményeket értek el, így készítik elő a Nemzetközi Geofizikai Évet, amely több, mint ötven nép tudósainak részvételével egy év múlva, 1957 július 1-én kezdődik és 1953 végéig tart. Előkészítő munkájukról rádión állandóan hírt adnak, s máris nagy érdeklődést keltett világszerte, hogy ismeretlen állatok és növények egész sorát fedezték fel, közöttük több fehérvérű halfajtát is. Az Ob, amint körüljárta Antarktiszt, kilenc ismeretlen szigetet is felfedezett. A kilencméteres vastagságú jégtakaróval fedett szárazföldnek ugyanis még a partvonalait sem ismerjük pontosan. Pedig több, mint másfél évszázada környékezik az expedíciók. A Déli-sarkvidék teljesebb megismerése azért is fontos, mert ez a terület döntő szerepet játszik az időjárás alakulásában, s így pontosabban,s olykor hetekkel hamarább jelezhetjük előre a várható időjárást. Gáspár László TÁBORAVATÁS Mennyi sátor áll amarra! És mi ez a lárma, zaj? Máskor nem volt itt szokásos Ennyi vidám dal, kacaj. Sok úttörő, s mind barátok. Együtt úsznak a tavon. Ennyire hogy szoktak össze. Már az első szép napon? Mint a kalapács, a munka kovácsolta egybe mind. De nézzük csak! Egy úttörő Ott a rúdnál csendet int. „Pajtásaim! Hadd beszéljek Hadd mondjam el, amit érzek. Mindenütt csak szépet látok Amerre a szemem nézhet. Nézzétek, mily szép e tábor De jó lesz majd lakni benne! Tükörsima a Balaton , szemben Tihanyint nevetve* A táborért fújták egyre Trombitások trombitájuk, Megérdemlik a pihenést A sok vidám mulatságot. Ti váciak, ladáziak, S minden pajtás, bárhol éljerti Cegléd, Dabas úttörői, Köszöntsük a tábort, éljen! De most nótára gyújtsatok, Egész világot bejárja! Tábor vigyázz, sorakozó Első zászlófelvonásra! Gál Róza tanítóképzős, Kiskunlacháza RAJZOLTA: MAO JUNG-KUN IRTA: VANG LI Fordította: Nagy Vilmos. A két jóbarát a részvevők meleg tapsai közepette vette át a jutalomdíjakat. Zsung egy pasztell-készletet, Ming meg néhány ízléses rajzalbumot kapott jól sikerült rajzáért. Zsung otthon boldog élvezettel látott neki a rajzolásnak. Gondosan kihegyezte a pasztell-ceruzákat és egy-kettőre egy gyönyörű tavaszi rét bontakozott ki a keze alatt. Zsung másnap rajzórán egy fehér nyuszit rajzolt. A nyúló szemét élénk pirosra színezte. Úgy hunyorított, mintha élne s éppen pislogni készülne. 2. Kis Ming éppen egy kínai zászlót rajzolt, s kérte Zsungot, adja kölcsön a színeseit. — Ha neked odaadom, mások is kölcsönkérik — hebegte Zsung. (Folytatjuk) Osztálytársak