Pajtás, 1970. július-decenber (25. évfolyam, 26-52. szám)
1970-07-09 / 27. szám
- Régesrégen, ha jól emlékszem, Timbuktu mellett éltem valahol ... Amikor tizenkét éves lettem, egész családom mekkai zarándoklatra indult. Iratok, és jóformán teljesen pénz nélkül vágtunk útnak. Hosszú, hosszú ideig mentünk. Végül egy kis folyó mellett — a nevét persze nem tudom - egy kereskedővel találkoztunk. Megsajnált bennünket, így mondta, és felajánlotta, hogy segít továbbutazni. Amikor azonban a folyó túlsó partjára értünk, letartóztattak bennünket . . . EGY GYEREKET - A VÍZÉRT így kezdődött annak a rabszolgának a históriája, akivel egy indiai újságíró az Arab-félszigeten találkozott, s akit nagy baksis segítségével szóra tudott bírni. Salah — így hívják a rabszolgát — históriája ezzel persze még nem ért véget. Szaud-Arábiában folytatta szavait — a rabokat nem élelmezik, s napjában csak egyszer kapnak vizet. Bennünket már egy hete tartottak börtönben, az éhségtől így alig lézengtünk. Apám ekkor elhatározta, elad engem rabszolgának, hogy élelmet vehessen a család többi tagjainak. Mondanom sem kell, hogy éppen az a kereskedő vásárolt meg, aki útikalauzunknak ajánlkozott. Tíz, tizenöt éve történhetett ez az eset. De éppen úgy történhetett volna ma is. Az említett indiai újságírónak ugyanis alkalma volt találkozni egy mai rabszolgakereskedővel is, így írta le ezt a találkozást: ,,Ománban ismerkedtem meg egy Rasíd nevű rabszolgakereskedővel. Rasid tekintélyes külsejű ember. Fehér ruházatot visel, fején aranybojttal ékesített magas turbán s az övében tőr ... A szokásos üdvözlések után Rasid kávéval kínált, majd ,,atyaion" egy nyolcéves kisfiú fejére tette a kezét, és mosolyogva mondta: — Embereim különböző vidékekről szállítják az ilyen kisfiúkat. Csak meg kell fenyegetni a szülőket, hogy valami történhet a kútjukkal. Köztudomású, hogy a sivatagban az élet a víztől függ, és vizet csak az ősi kutakban találni. Tehát nem nehéz rábírni a szegény családokat, hogy olcsón eladják gyermekeiket. Igaz, néha erőszakot kell alkalmazni. A rabszolgakereskedő így folytatta: - Egy-egy gyermeket tízezer rúpiáért adok el. Néha hosszú hónapokig velem élnek a MA IS AFRIKA A LEGFONTOSABB RABSZOLGAGYŰJTŐ HELY. EZERSZÁM VISZIK EL INNEN AZ OLCSÓ MUNKAERŐKET. A LEGNEHEZEBB MUNKÁK EGYIKE: VIZET HOZNAK A RABSZOLGÁK A REKKENŐ HŐSÉGBEN NAGYON ROMANTIKUSNAK LÁTSZIK EZ A SZIGET EZEKKEL AZ ÓDon ÉPületekkel. DE CSAK KÜLSŐRE ROMANTIKUS, MERT TENGERNYI JAJSZO FŰZŐDIK HOZZÁ. AZ A RABSZOLGA, AKI IDE KERÜL, NEM MENEKÜLHET TÖBBÉ 16