Pajtás, 1970. július-decenber (25. évfolyam, 26-52. szám)

1970-07-09 / 27. szám

- Régesrégen, ha jól emlékszem, Timbuktu mellett éltem valahol ... Amikor tizenkét éves lettem, egész családom mekkai zarándoklatra indult. Iratok, és jóformán teljesen pénz nél­kül vágtunk útnak. Hosszú, hosszú ideig men­tünk. Végül egy kis folyó mellett — a nevét persze nem tudom - egy kereskedővel talál­koztunk. Megsajnált bennünket, így mondta, és felajánlotta, hogy segít továbbutazni. Ami­kor azonban a folyó túlsó partjára értünk, letartóztattak bennünket . . . EGY GYEREKET - A VÍZÉRT így kezdődött annak a rabszolgának a his­tóriája, akivel egy indiai újságíró az Arab-fél­szigeten találkozott, s akit nagy baksis segít­ségével szóra tudott bírni. Salah — így hívják a rabszolgát — históriája ezzel persze még nem ért véget.­­ Szaud-Arábiában­­ folytatta szavait — a rabokat nem élelmezik, s napjában csak egy­szer kapnak vizet. Bennünket már egy hete tartottak börtönben, az éhségtől így alig lé­zengtünk. Apám ekkor elhatározta, elad engem rabszolgának, hogy élelmet vehessen a csa­lád többi tagjainak. Mondanom sem kell, hogy éppen az a kereskedő vásárolt meg, aki útikalauzunknak ajánlkozott. Tíz, tizenöt éve történhetett ez az eset. De éppen úgy történhetett volna ma is. Az emlí­tett indiai újságírónak ugyanis alkalma volt találkozni egy mai rabszolgakereskedővel is, így írta le ezt a találkozást: ,,Ománban ismerkedtem meg egy Rasíd nevű rabszolgakereskedővel. Rasid tekintélyes kül­sejű ember. Fehér ruházatot visel, fején arany­bojttal ékesített magas turbán s az övében tőr ... A szokásos üdvözlések után Rasid ká­véval kínált, majd ,,atyaion" egy nyolcéves kisfiú fejére tette a kezét, és mosolyogva mondta: — Embereim különböző vidékekről szállítják az ilyen kisfiúkat. Csak meg kell fenyegetni a szülőket, hogy valami történhet a kútjukkal. Köztudomású, hogy a sivatagban az élet a víztől függ, és vizet csak az ősi kutakban ta­lálni. Tehát nem nehéz rábírni a szegény csa­ládokat, hogy olcsón eladják gyermekeiket. Igaz, néha erőszakot kell alkalmazni. A rab­szolgakereskedő így folytatta: - Egy-egy gyermeket tízezer rúpiáért adok el. Néha hosszú hónapokig velem élnek a MA IS AFRIKA A LEGFONTOSABB RABSZOLGAGYŰJTŐ HELY. EZERSZÁM VISZIK EL INNEN AZ OLCSÓ MUNKA­ERŐKET. A LEGNEHEZEBB MUNKÁK EGYIKE: VIZET HOZNAK A RABSZOLGÁK A REKKENŐ HŐSÉGBEN NAGYON ROMANTIKUSNAK LÁTSZIK EZ A SZIGET EZEKKEL AZ ÓDon ÉPületekkel. DE CSAK KÜLSŐRE ROMANTIKUS, MERT TENGERN­YI JAJSZO FŰZŐDIK HOZZÁ. AZ A RABSZOLGA, AKI IDE KERÜL, NEM MENEKÜLHET TÖBBÉ­ ­ 16

Next