Pajtás, 1978. január-június (33. évfolyam, 1-22. szám)
1978-04-20 / 16. szám
Az évek nem szűrítik el a gyermekkori élményeket. Hárs László regényeiben is újraélednek a nagy kalandok idén szemtelen egyenlet, csupa ismeretlennel. Mégpedig olyan egyenlet, amelynek megoldását nem tanítják sem az általános iskolában, sem a középiskolában, de tán még az egyetemen sem. Egészen másutt tanítják. Például a Jázmin téren. És nem tanár urak, vagy tanárnők tanítják, hanem a különböző, csibésznadrágban feszítő, tupírozott hajú Boróka Borik. Esetleg Boróka Birik. A galerinek azonban sejtelme sem volt róla, hogy két héttel az iskolaév megnyitása előtt már megkezdhetik a magolást, arról még kevésbé, hogy Boróka Bori tanárnő egészen különleges tantárgyra óhajtja őket megtanítani. Sőt, már el is kezdte az oktatást. És, mint rendes, pedáns, lelkiismeretes tanárnőhöz illik, alaposan felkészült már az első órára is. Alaposan átvette az anyagot, majd óravázlatot készített. Illetve úgy áll a helyzet, hogy a tananyagot Biri vette át, az óravázlatot is ő készítette, viszont az óra megtartásának feladata Borira hárult, míg Biri ezalatt láthatatlanul a szakfelügyelő szerepét töltötte be. A tanfolyam gondolata hazafelé menet ötlött fel Boróka Biriben körülbelül ilyen megfogalmazásban: „Ezt még megkeserülik ... hüpp ... ha addig élek is... hüpp.” A közbevetett hüppök, a hősiesen elfojtott zokogás elfojthatatlan felcsuklásai ezúttal a felkiáltójeleket helyettesítették, ami kétségtelenül igen praktikus megoldás. „Majd én megtanítom ezeket... hüpp, hüpp.” Biri a kétségbeesésből kikecmeregve, áttért az önvizsgálatra. Teljes tárgyilagossággal megállapította, hogy nem gyáva, nem gyönge, és nem ügyefogyott. Csak egyszerűen elképzelhetetlennek tartotta, hogy volt úttörők, akik már úgyszólván KISZ-isták, így viselkedjenek. Készületlenül érte a támadás, a megszégyenítés, a brutális erőszak. És összeroppant. Elhagyta magát. Leszerepelt. Úgy van, ez a helyes kifejezés, hogy leszerepelt. Oda a tekintélye, a méltósága, a becsülete. Soha többé nem mehet vissza a Jázmin térre, ahol ilyen csúfosan elbántak vele. Nincs hatalom, amely rákényszeríthetné, hogy még egyszer odamerészkedjék, és kitegye magát a banda gúnykacajának és fölényes megvetésének. Egyrészt. Másrészt képtelen beletörődni a vereségbe. Mert az önvizsgálata során azt is megállapította, hogy jellemében határozottan fellelhető a makacsság, a konokság és a hiúság. Tehát, igenis, vissza kell mennie előbb-utóbb a Jázmin térre, hogy egy csapásra visszaszerezze a tekintélyét és becsületét. Mondjuk, egy csapásra az túlzás. Inkább több csapásra. De mindenképpen. Hogy megtanítsa őket. Ezen a ponton megoldhatatlan dilemma elé került. Nem mehet viszsza többé, és feltétlenül vissza kell mennie. Vagy: feltétlenül vissza kell mennie, de nem mehet. Esetleg nem mehet, de muszáj... De az lehetetlen, hogy ott legyen és mégse... Hogy ne legyen ott és mégis... Addig-addig nézett farkasszemet a dilemmával, amíg azon kapta rajta magát, hogy már nem kétségbeesett, hanem büszke, majdhogy öntelt. Elvégre az egész kőhalombattai nyolcadik lében nem akadt még egy lány, aki ilyen súlyos és megoldhatatlan helyzetbe került. Hiszen ez izgalmas, ez romantikus, ez költői. .. Regényhősnők szoktak ilyen helyzetbe jutni. Például. . . Sorra vette kedvenc regényhősnőit, de teljesen hiábavalóan. Egyikük sorsában sem talált semmi használhatót, egészen addig, amíg két név nem ötlött az eszébe: Szendile és Lóna. Lóna és Szendile! Futni kezdett. Otthon lázas sietséggel fellapozta az „Istenhegyi székely leány” történetét. Azután következett a nadrágkeresés, a körömlakk-kölcsönkérés, a tűsarkú cipő eltulajdonítása, a levélírás, a tükör előtti fintorgás és illegés, majd pedig a szótárkészítés. Ahány vagány szó csak az eszébe jutott, azt mind összeírta egy füzetbe, az apafejtől a zűrig, gondosan ügyelve rá, hogy hely maradjon az új szerzemények számára. Délelőttre már csak a tupírozás és a lábkörömlakkozás maradt. Meg a sportszatyor, amelybe egy kapu alatt becsúsztatta a zoknit, és a gyerekszandált. És a kapu alatt végleg megszületett az ikernővér, név szerint Boróka Bori, újszülötthöz képest meglehetősen fejlett hajzattal, pólya helyett csibésznadrágba takargatva. És azzal a szent elhatározással, hogy ő majd megtanítja ezeket.