A Pallas nagy lexikona, 15. kötet: Simor kódex-Tearózsa (1897)
S - Spanyol nád - Spanyol nyelv
Spanyol náci — 125 — irányzat letűnte után a spanyol festészet az utolsó évtizedekben hatalmas lendületet vett, amelynek fénye egész Európát elkápráztatta. A különböző világkiállításokon kiállított festmények az eredetiség megdöbbentő erejével, érdekes változatosságukkal és a technikának bámulatos tökéletességével hatottak. A különböző talentumok azonban többnyire Párisban és Rómában képezték magukat. A képírásban két irányt lehet megkülönböztetni. A nagy történelmi képeken a tárgyválasztásban és a felfogásban ismét feltűnik a tragikusnak, a komornak, olykor a kísértetiesnekés kegyetlennek hajhászása ; az ábrázolásban a kérlelhetetlen realizmus és az összhatásra számító módszer. A kabinetfestésnek hódoló festők egy másik csoportja pedig a modern szellemet, a csecsebecsék kultuszát és a jelenkori spanyol társaság léhaságát merészen domborítja ki késein, amelyek nagyszerű szín- és fényhatásokat mutatnak. A két irány olykor egy személyben egyesül. A nagy történelmi festőkhöz tartoznak : Pradilla (1. o.), Rosales, Martinez Cubello ; újabban José Beníliure y Gil, Tejedor s mások is hozzájuk csatlakoztak ; genrefestők : Mariano Fortuny, Zamacois, Juan Antonio Gonzalez, továbbá E. Sala, Fernandez y Baldenes, Jimenes y Aranda, Angel Lezcano stb. Arcképfestők : Federico Madrazo (megh. 1894.), Pescador, Equiquipa. A tájképfestés is a francia irányt követi ; említendők : Martin Rico, aki tájkép- és genrefestő egyszersmind, Raimundo de Madrazo, J. Masriera, Russa de Valdivia, Modesto Urgell, Morero y Galícia, Carlos de Haes, Garnelo stb. Irodalom. Laborde A. gróf, Voyage pittoresque et historique de l'Espagne, 4 kötet, Páris 1807—18, 284 rézmetszetü táblával; Palomino y Velasco, Museo pictorico, 3 köt., Madrid 1715—24; Cean-Bermudez, Diccionario historico de los mas iiustres profesores de las bellas artes en Espana, G köt., u. o. 1880; u. a., Noticias de los arquitectos y arquitectura •de Espana, 4 köt., u. o. 1829; Stirling, Annals of the artiste •of Spain, 3 kötet, London 1848 és máskor; Street, Gothic .architecture in Spain, u. o. 1865, 2. kiad. 1869; Passavant, Die christliche Kunst in Spanien, Lipcse 1853; Ponz Α., Viaje de Espana, 18 kötet, Madrid 1776—94; Monumentos •arquitectonicos de Espana, diszmli, u. o. 1859-töl; Carderera, Iconografia espanola, 2 köt., u. o. 1855 és 1864; Museo •espanol de antiguedades, u. o. 1872-töl; Uhde, Baudenkmäler in Spanien und Portugal, Berlin 1889—92; Junghändel, Die Baukunst Spaniens in ihren hervorragendsten Werken dargestellt, szövege Gurlittól, Drezda 1889—93: Prentice, The renaissance of architecture and Ornament in Spain, London 1894. Spanyol nád (növ.), 1. Nádpálma és Onád. Spanyol nyelv. A román nyelvek egyike s mint román testvérnyelvei, a S. is a latinból származik, de a századok folyamán számos elemet vett fel magába ama népek nyelvéből, amelyek a Pirenei-félszigeten uralkodtak. Spanyolország őslakói : északon a kantabriaiak, délen az iberek, korán kelta törzsekkel vegyültek s innen eredt a keltiber elnevezés. Ez őslakosok nemzeti vonásait és nyelvét a római és germán hódítások s bevándorlások majd teljesen elenyésztették s csak a Pireneusokban őrizte meg néhány kantabriai törzs szokásait és nyelvét az idegen elemektől. A régi spanyol népnyelvnek ezen a baszk tartományokban máig is beszélt maradványai a baszk nyelvet teszik (1. Baszk nyelv). Spanyolország egyéb részeiben, úgy mint a többi romanizált országban, népnyelv keletkezett a lingua latina rustica-ból, a római népnyelvből, amely a római uralommal együtt a Pirenei-félszigetre is eljutott. Az uralkodásban a rómaiakra következő nyugati gótok szintén elfogadták a nemzeti népnyelvet s csak néhány germán elemet vegyítettek bele. Ez a latin elemekből kialakult, germán szókkal gazdagított spanyol népnyelv új szókincset nyer az araboktól, akikkel a spanyol gótok majd 800 évig harcoltak az ország birtokáért. Ez arab elemek némileg a kiejtésre is módosítólag hatottak, anélkül azonban, hogy a nyelv szerves etimológiai szerkezetét lényegesen megváltoztatták volna. A S. legrégibb nyomaira Isidorus Origeneseiben bukkantak , de a legrégibb nyelvemlékek a XII. sz. második feléből valók. A spanyol nyelvjárások közt legkorábban a kasztíliai fejlődött irodalmi nyelvvé, és mivel a kasztíliaiak tették a nemzet zömét és az ő irodalmuk lett a legnépszerűbb, nyelvjárásuk is uralkodóvá s később a kizárólagos irodalmi nyelvvé, a tulajdonképeni S.-vé vált. Ugyanígy történt ez Franciaországban, ahol az ile-de-francei nyelvjárás, és Olaszországban, ahol a toscanai nyelvjárás szorította ki a többieket. A S.-et jelenleg Spanyolországon és a hozzá tartozó szigeteken kívül Dél-Amerika hajdani spanyol tartományaiban, Közép-Amerikában és Mexikóban, valamint a spanyol gyarmatokban (Cuba, Manila, Puerto-Rico stb.) összesen körülbelül 35 millió beszéli. A S. ábécéje a latin. A S. hangjai közül a c-t e és i előtt, valamint a z-t mindig úgy ejtik ki, mint az angol lágy th-t, vagy az újgörög δ-t, a g hang e és i előtt, valamint a j hang mindig c/Miak ejtendő (mint a német Sprachtebau), a ch cs-nek, az U lg-nek, az η ny-nek ejtendő. De az egyes spanyol tartományokban járatos kiejtések között számos eltérés van. Legtisztábban beszélnek spanyolul Kasztiliában, dél felé (Andalúzia) a nyelv nagyon ellágyul. A S.-nek a latin nyelvhez való viszonyát jellemzi az, hogy a latin aspiráták a spanyolban még erősebben aspiráltatnak, igy p. a latin /'-ből h lesz (lat. formica, spanyolul horniica), a lágy l helyét j foglalja el (lat. filius, spany. hijo), pl-ből U (ly) lesz (lat. planus, spany. llano), cí-ből ch (cs) lesz (lat. dictus, spany. dicho). Az új (1815) ortográfia szerint az χ elvesztette torokhangját és azóta a j lett a S. fő torokhangja. Azért írnak Don Quixote, Mexico helyett Don Quijotét, Mexicót stb. A hangsúlyozás alapelve ez : Minden mássalhangzón v. y-n végződő szónak a hangsúlya az utolsó szótagon van (p. ciudad, a. m. város, ejtsd : thiudád). A magánhangzóra végződő (ia, ie, io, cua, eue, cuo, gua, güe, guo egy szótagnak számít) szavaknak a hangsúlya az utolsóelőtti szótagon van (p. Granada), de azért számos kivétel van, főként az igeragozásban. A S. helyesírását az akadémia 1815. gondosan átvizsgálta és megállapította Tratadójában (új kiad. Madrid 1876). — Magyar nyelven irott spanyol nyelvtanunk ez ideig nem lévén, csak idegen nyelvű munkákra utalhatunk. Úttörő mű e téren a spanyol akadémiától első ízben 1771. kiadott bő grammatika volt. Az ó-spanyol nyelvvel foglalkozik Magica Péter Gramatica del Castellano antiguo (1. rész : Fonétika, Berlin 1891) c. műve; nagyon jó bevezető a S. tanulásába Monacis és D'Ovidio Manualetti Amely szók az S betűben nincsenek meg, Sz alatt keresendők! Spanyol nyelv