Palócföld, 1973 (7. évfolyam, 1-6. szám)

1973 / 5. szám - KÖRKÉP - Horpácsi Sándor: Zám Tibor: Bács-Kiskunból jövök (Magyarország felfedezése)

gás annyiban helyes, hogy tiltakozik a merev, általános megoldási sémák ellen, a nemzeti sa­játosságok figyelembevételével önállóan kiala­kított megoldást ajánl. Másrészt azonban nyitva hagyja azt a kérdést, mi van akkor, ha például két ország saját maga számára kialakított modellje ütközik egymással. Nem a cselekmény jó szálán, de szóba kerül a márciusi ifjúságnak a szabadságharcban be­töltött szerepe is. Tudjuk, hogy a forradalomban vezető szerepük volt, a tavaszi választások során viszont csak elenyésző számban kerültek be a parlamentbe, ezért nem tudtak befolyást gyako­rolni a kormányzásra. Milyen következtetést von le ebből az író „Ha egy nemzet — bármi módon­­ kiiktatja aktív ifjúságát a közélet fórumaiból, akkor az a nemzet ne csodálkozzék, ha az öregek tempója, óvatos taktikázása jellemzi a közéletet, s a nem­zet mozdulatait. Forradalmi küzdelmek idején a forradalmi hevületű ifjúság kiiktatása pedig egyenlő a forradalom halálával." A regény „erkölcsdrámai" szála, mint már em­lítettük, Madarász László alakjához kapcsolódik. A Kossuth-Madarász szembenállásban kifejező­dik az a szükségszerűség, hogy adott történelmi szituációban a közös érdeket kell előtérbe he­lyezni, még akkor is, hogyha közben „átgázo­lunk” etikailag ártatlan emberek személyes ér­dekein. Kossuth meggátolhatta volna, hogy Ma­darászt erkölcsileg tönkretegye a békepárt. Ezál­tal azonban Kossuth egyrészt időt vesztett volna, háttérbe szorul a „nagy terv”, a trónfosztás elő­készítése és lebonyolítása. Másrészt, ha ő is be­kapcsolódik a gyémántper bonyodalmaiba, ezt felhasználta volna a debreceni békepárt, hogy valamiképpen őt is megrágalmazza, így az egész nemzet előtt került volna veszélybe a tekintélye, amely az adott politikai helyzetben szintén ve­szélyes volt. Ezért hagyta Kossuth „bukni" Ma­darászt, többször megígérve a „forradalom gyer­mekének" az elégtételt. Ez a szituáció kiemeli Madarász, a „politikai áldozat” erkölcsi tartá­sát is. Ilyen értelemben Madarász sorsa tragé­diát hordoz magában. A kormány leghaladóbb részének, a flamingóknak a vezérét tették lehe­tetlenné a békepártiak, ezzel lényegében szét­züllesztve a legradikálisabb csoportot. Ez Ma­darász politikai tevékenységének tragédiája. Egyéni tragédiája, hogy etikai ártatlanságát nem tudta bebizonyítani, és a jóvátételt soha nem kapta meg, ez azonban magában hordozza er­kölcsi nagyságát is. Madarász nemcsak mártír, hanem hős is. Felismerte, hogy a politikai cse­lekvés gátlójává vált volna a személyes érde­kének előtérbe helyezése, és így alárendelte ma­gát a történelmi szükségszerűségnek. Összegzésképpen annyit, érdekes és értékes könyvet kapott a kezébe az olvasó. Érdekes a történelmi témája és annak feldolgozási módja miatt, érdekes, mert törekszik a történeti hűségre, nem regényesít, ugyanakkor úgy tárgyalja a tör­ténelmi problémákat, hogy kiemeli azok máig ható tendenciáit. (Szépirodalmi K. Bp. 1972) Ratzky Rita ZÁM TIBOR Bács-Kiskun­ból jövök (Magyarország felfedezése) Zám Tibor nevét a Hortobágyi jegyze­tek c. szociográfiájával kapcsolatban je­gyezte meg az olvasó. Szenvedélyes, a valóságot faggató írása akkor (1966- ban) országos vitát robbantott ki. Olyan írót ismerhettünk meg benne, aki tuda­tosan faggatja a valóságot, nyugtalanul keresve a jelenségek mozgató elemeit. Hisz abban, hogy az írás visszahat a va­lóságra, felerősíti pozitív tendenciáit. Életútjának fázisait követve (tanító, könyvtáros, gyári munkás, újságíró, tiszt­viselő) azt az értelmiségit ismerhetjük fel benne, aki keresi helyét, azt a helyet, ahol a leghatékonyabban cselekedhet. Paradox — és éppen a sorozatról szólván már utaltunk is rá — az irodalom hely­zete. Az az értelmiségi, aki elégedetlen a változás ütemével, vagy éppen felhá­borodik egy-egy jelenségen: esetünkben a falu, a vidék elmaradottságán (Hor­tobágy, Bács-Kiskun), a bürokrácia os­tobaságain, némely tisztségviselő (pl tsz. elnök) túlkapásain, önzésén vagy éppen Döbrögi­ hatalmaskodásán - az előbb­­utóbb tollat ragad, fórumot keres mon­danivalójának. Az írás, az irodalom tűnik annak a műhelynek, amelyben a társa­dalmi progresszió először megfogalma­zódik, néhány az egész társadalomra is érvényes tendenciát feltárnak, a cselek­vés szükségességének és a problémák megoldásának módját is felvetik. Csak utalásként említjük itt éppen Zám Tibor (és Kunszabó Ferenc) cikkeit a Forrás­ban, Élet és Irodalomban (amelyekből jószerivel ez a kötet is összeállt­ a ta­nyákról, Bács-Kiskun tsz-eiről. A tanya­kérdés több szempontból is jó példa. Egy sajátos magyar (és alföldi) történel­mi és gazdasági „képződményről” van szó. Még ma sem zárult le a vita, nem dőlt el, hogy a tanya történelmi kövü­­let-e, amelyet ,,fel kell számolni”, vagy gazdasági adottság, lehetőség, amelyet megtűrni, avagy támogatni, fejleszteni kell. Ennek eldöntése - ma már látjuk, s erre figyelmeztetett Erdei Ferenc is - nem megy máról-holnapra. Sőt­ semmi­képpen nem helyes, ha egy ilyen nagy­­horderejű gazdasági, politikai, szociális, kulturális stb. kérdést voluntarista mó­don a tények tudományos és felelős elemzése nélkül egyszerre és felülről, rendeletekkel akarjuk eldönteni. A kér­dés pikantériája, hogy erre a felismerés­re először azok az írók, falukutatók ju­tottak el, akik az ember, a humánum felől közelítették meg a problémát. Mert valóban igazságtalan, hogy a csaknem milliónyi (Bács-Kiskun 164 ezer) tanyán lakó ki van rekesztve a civilizáció, a kul­túra javaiból, holott idézet Zám T-tól „a megyében ahol az áruként értékesülő hús, tej, tejtermék 68-70%-át a háztáji gazdaságok termelik, a tanya háromne­gyed részben érdekelt.” S ezzel máris a könyvben felvett problémák sűrűjében járunk. Az ország egyik legrosszabb gaz­dasági adottságokkal rendelkező me­gyéjéről van szó (a földek aranykorona értéke 1-8), ahol a sivatagi homokot több évszázada próbálja megszelídíteni (ép­pen a tanyai) paraszt, s tette, teszi ezt azon az áron, hogy a civilizáció csak kés­ve és nehezen jut el hozzá, életnívója elmarad az országos átlagtól. Először éppen a homok áldásait és átkait vizs­gálja meg Zám Tibor: a szőlő, a gyü­mölcs és zöldségtermelést. Meghökken­tő eredménnyel. Megtudjuk, hogy azok a szőlők, gyümölcsök, amelyek hajdan úgy-ahogy eltartották a kistermelőt, most kihalásra, pusztulásra vannak ítél­ve. Több okot is felsorol a szerző. Rész­ben kiöregedett, másrészt boldogabb vi­dékekre menekült a lakosság egy része a nagyüzem viszont nem tud mit kezde­ni ezekkel a munkaigényes parcellákká Baj van a nagyüzemi termelési móddá mert az meg tőkeigényes. A tendencia ■ ez idő szerint —, ha a gazdasági ható tényezők nem változnak, hogy ez a tör­ténelmi bor- és gyümölcstermelő kultú­ra elsorvad, saját színvonala alá sül­­lyed. Zám — természetesen — csak a je­len helyzetről tudósíthat, ám a helyzet­kép legjobb esetben is elgondolkodtató Lenyűgöző az a gazdagság, az isme­retek bősége, amellyel a könyvben ta­­lálkozunk. A könyv nagyobbik felében - „Szövetkezeti világ” - a megye tsz-ei­ről olvashatunk. A szerző módszere, hogy mindig a problémát keresi. A szövetke­zeti mozgalom ma már lezárt történel­mi tény. Az új gazdasági mechanizmus azonban új helyzetet teremtett. A kö­vetelmény ma már a rentábilis, vállalat­szerűen gazdálkodó termelőszövetkezet. Ne csak termeljen, de termelékenyen is. Ám ennek a követelménynek ma még sok szövetkezet nem tud megfelelni. Zám azt vizsgálta meg - a megye szanált tsz-einél -, hogy mik ennek az okai. El­ső, alapvető okként adva vannak a ter­mészeti adottságok, rossz földek. De Zám nem elégszik meg ezzel a magyarázattal. Jegyzőkönyvek, statisztikák, különböző je­lentések és személyes (sokoldalú, sok­szempontú) megfigyelései alapján bebi­zonyítja, hogy az objektív adottságok mellett mik lehetnek még a rossz gaz­dálkodás okai. Megvizsgálja pl. a jöve­­­delemelosztás (munkaegység, háztáji, bérfizetés, részesművelés stb) módjait, a vezetés minőségét, felkészültségét, em­beri tulajdonságait, a tsz tagok és a ve­zetés viszonyát, tehát a demokrácia fo­kát, a tagok munkamorálját, az ipar el­szívó hatását, (hol erős, hol nem hat annyira) és a sok tényező alapján dif­ferenciál, osztályoz. Felismerései, észre­vételei megszívlelendőek és minden bi­zonnyal hasznosíthatók is. A kibontako­zás módját két oldalról közelíti meg (és példák özönével szemlélteti is). Az új helyzet elemzése alapján meg kell vál­toztatni néhány gazdasági hatótényezőt (pl. bankhitelek, árak, ártámogatás stb), de fontosabbnak tartja az emberi oldalt: a demokrácia erősítését. Néhány kirívó példát le is ír, amikor a tsz vezetőség vagy éppen a járási hivatal vét a de­mokrácia elemi törvényei ellen, azaz a tagok megkérdezése nélkül, a fejük fe­lett döntenek. Az ilyen, szubjektíve gyen­ge (hatalmaskodó, felkészületlen, erély­telen stb.) vezetés idővel még a kedve­ző természeti, gazdasági adottságokkal rendelkező szövetkezeteket is csődbe vi­szik. Itt érint Zám egy másik, sajátos, de nem szívesen propagált kérdést: a fe­lelősségét. Utánajárt több leváltott tsz elnök „karrierjének”, s azt tapasztalta, hogy egyfajta érdekszövetkezet mindig pártolja, megmenti a „mi embereinket”. Antidemokratikus ez, hisz az elkövetett mulasztások vagy éppen bűnök terhét minden esetben az ottmaradt tsz tag­ 26

Next