Pannonhalmi Szemle 1937
Könyvismertetések - 3
a szerző. A bevezetésben röviden szól a kutatás történetéről, ismerteti a fennmaradt régi játékadatokat stb. A szövegeket mintaszerűen közli. Érdekes, hogy a játékok fele háromkirály játék. Az egyes játékok közelebbi adatait és a rájuk vonatkozó irodalmat a kötet végén lévő magyarázó jegyzetekben találjuk. A nagy szeretettel és gonddal összeállított gyűjtemény megérdemli, hogy a kiadó célja, a karácsonyi játék kultuszának megújítása, az igazi népi forrásokhoz való visszatérítése, a közölt régi szövegek révén minél előbb megvalósuljon. Karsai Géza, Zimándi Pius: Kazinczy véleménye kora irodalmáról. Budapest, 1936. Kazinczy korának magyar íróival szemben tanúsított állásfoglalását nagyon befolyásolta a német klasszicizáló irány, amelynek pepecselő finomkodása teljesen uralma alá hajtotta lelkét. Az a nagy az író szemében, aki legjobban tükrözi művében ezt az ízlést. Ebből egyenesen következik erős szubjektivizmusa. Pazar bőkezűséggel szórja a babért csak szikrányi tehetséggel rendelkező, nem ritkán tehetségtelen íróknak is, ha céhbeliek. ,,felekezeteihez tartozók, míg ellenkező esetben a legtehetségesebbekkel szemben is fukar. Zimándi tanulmányában ügyesen fogja össze mindazt az anyagot, amely K. műveiben kora irodalmára vonatkozóan rendelkezésére áll. Helyesen mutat rá arra, hogy K. hibái ellenére is mily fontos és nagy alakja az irodalomnak és feltárja azokat a forrásokat is, amelyekből e hibák érthetőkké válnak. -b. Szabó Miklós: Kispapok és a magyar irodalom. Budapest, 1936. 64 l. A magyar irodalom kispap munkásainak eleddig csak szórványosan tárgyalt működését foglalja össze a szerző dicséretes munkájával. A cím után az olvasó azt gondolhatná, hogy ez az összefoglalás a magyar irodalom egész területére kiterjed. Valóban azonban csak azt a kort tárgyalja, amelyben a kispapok munkája irodalom- és nyelvmentő tevékenységgé jelentősödik (1783—1800). Ehhez kapcsolja néhány évtizeddel visszamenőleg az előzmények és a 19. sz. végéig a kikapcsolódás történetét. A pozsonyi és pesti seminarium generale-k irodalmi életét túlnyomólag és nagyon helyesen az egykori feljegyzések, levelezések, folyóiratok és újságok alapján ismerteti. Részletesen jellemzi az egyes vezető egyéniségeket (Fejér, Dayka), akik körül kialakult társaságok nemcsak saját kebelükön belül vették át azok aktivitását és nagy terveit, hanem tőlük kiindulva s mégis rajtuk keresztül az ország kulturális fejlődésére is nagy hatással voltak. Nagyon helyesen fejti ki a szerző, hogy,,ők voltak a felvilágosodástól nem érintett papi írók (Molnár János, Baróti Szabó D.) és a felvilágosultak (Révai, Verseghy, Virág stb.) között a harmadik, legnagyobb jelentőségű tényező: az új nemzedék, mely aránylag legkönnyebben hidalta át a még különben sem nagy szakadékot hagyományos és új irodalom között". Részletesen foglalkozik a kispapok munkásságával a dráma terén. Az iménti idézethez kapcsolódva azt mondhatjuk, hogy — legalább is véleményünk szerint — ezt az áthidalást főképpen ezzel a munkásságukkal valósították meg. Úgy gondoljuk, hogy itt nemcsak az egy hivatású nemzedékek közötti szakadékot hidalták át, hanem az egyetemes magyar irodalmat gazdagították olyan mértékben, hogy munkásságuk, propagandájuk nyomán zökkenő nélkül megtörténhetett az átmenet az iskola-drámából a világi drámába. A seminarium generale-k 1790-ben megszűntek. A kispapok az egyházmegyék szemináriumában folytatták munkájukat. A vezető szerepet természetesen az 1804-ben Pestre került központi papnevelő növendékei vitték. A legszebb emléket Berzsenyi verseinek kiadásával állították maguknak. A 19. sz. első felében azonban az irodalom, amelynek fejlesztésén annyit fáradoztak, gyors iramban elhagyta a kispapokat, akiket a papnevelés szigorúbb iránya is visszatartott már. A világi irodalom azóta halad a maga útján, az egyházi irodalom viszont értékes munkásokat nyert a kispapokban. Meg kell dicsérnünk Szabót szép és alapos munkájáért, de nem hallgathatjuk el, hogy a lényeget nem mindig tudta kellőképen kiemelni, az egyes esetekből nem tudta mindig határozottan megfogalmazni a végső következményt. A felhasznált irodalomban éppen néhány újabb mű hiányzik (pl. Waisbecker Ede: Pázmándi Horváth Endre..., Pécs, 1927.). K. O.