Pannonhalmi Szemle, 2014 (22. évfolyam, 1-4. szám)
2014 / 2. szám
122 HÁZAS NIKOLETTA jelent sem szintézist, sem a differenciák eltörlését, csupán a távolság megszüntetését és a közelség, valamint a kölcsönös öszszetartozás bejelentését, avagy - Didi Hubermannal szólva - „a különbségek dialektikus feltárulását". Úgy vélem, Hantai képfogalmának egy fontos alappillére épp ez a fajta „kibékítés", amely a kortárs konceptuális művészetet bevezető és a művészet vége elméletek „bűnbakjának" tekintett Marcel Duchamp esztétikájában is az egyik központi gondolat volt, miként azt Duchamp és a híres sakkozó, Halberstadt 1932-es közös könyvére hivatkozva a Hantait Duchamphoz hasonlító Didi Huberman is megjegyzi:15 A művészet(ek) vége(i) és folytonos újrakezdésed): a Szépség és/vagy Igazság paradigma A múlt század hatvanas-hetvenes éveitől a képzőművészet területén folyamatosan emlegetett „művészet vége" problematikának több változata, több elbeszélése, narratívája is van. A narratívák több szempontból is eltérnek egymástól. Az egyik legfőbb eltérés az időintervallumok meghatározásában van. Egy másik eltérés a hivatkozott - a művészeti szép abúzusáért felelősségre vont — szerzők kiválasztásában mutatkozik meg. Az epilógustörténetek és az azok középpontjában álló művészet-fogalmak esszencialista felfogását szkepszissel szemlélők szerint tágabb kulturális kontextusba helyezve a kérdést azt láthatjuk, hogy a probléma oka sokkal inkább az úgynevezett „nagy narratíva" ellehetetlenülése a posztmodernnek nevezett időszakban. Az egyik festményét Duchamp kitörlése (Duchamp Efface, 1951-60) címmel ellátó Hantai életműve ahhoz a típusú - tán leginkább ismert művészet-vége - narratívához köthető, amelynek alaphivatkozása Marcel Duchamp tevékenysége, és azon belül is elsősorban az érzéki-intellektuális (vö. retinális-konceptuális) paradigmaváltás. A művészeti szép „abúzusáért" és a művészet filozófia általi „kisemmizéséért" A. C. Dante jól ismert tanulmányaiban Marcel Duchamp-t teszi felelőssé,aki „a retinális szépséget" a művészet területéről kiutasította, miután - saját elbeszélése szerint - sakkozás közben rádöbbent arra, hogy „a gondolkodás szépségének" megmutatása új utakat nyithat a képzőművészet területén, mely újítás valóban a konceptuális művészeti paradigma kialakulásához vezetett). Hantai nem tagadja „a szellemiség" fontosságát a művészetben, hanem újra hozzáteszi azt, amit Duchamp zárójelbe tett: „az érzéki szépség" és a „retinális öröm" fontosságát. Mindeközben folyton hangsúlyozza: érzéke lő Duchamp, Marcel - Vitaly Halberstadt: L'opposition et les cases conjugées sont réconciliées, L'Échiquier, Paris-Bruxelles, 1932. 16 Dante, A. C.: Hogyan semmizte ki a filozófia a művészetet?, ford. Babarczy Eszter, Atlantisz, Budapest, 1997; uő: The Abuse of beauty, Open Court, Chicago, 2003.